Away / A távolban: ez a címe a Netflix friss Marsra szállós sorozatának. Tisztességgel megnéztük az első évad mind a tíz epizódját, hogy elmondhassuk a Rakéta olvasóinak, érdemes-e megnézni ezt is a MARS után.

Érdemes! Arra azért fel kell készülni, hogy az Away inkább érzelmi mint műszaki oldalról közelíti meg egy közeljövőben zajló (és a valóságban is igencsak esedékes) első Mars-expedíció témáját. Több benne a dráma, mint az akció és több a párbeszéd (először élő beszélgetések, majd videobeszélgetések, végül a Mars közelében járó űrhajónál már csaknem 28 perces válaszidő miatt real time csevegés helyett oda-vissza küldött szöveges és hangüzenetek), mint a technikai részlet. Ha tetszik, ez egy női sci-fi, de férfiként sem túl megterhelő végignézni, mi is történik (végre) a hősökkel az alkalmankénti fárasztó lélekelemző beszélgetések után.

Kik is ezek a hősök: egy amerikai és egy kínai űrhajósnő, egy orosz veterán kozmonauta, egy ghánai születésű de Angliában felnőtt űr-botanikus és egy indiai orvos-mérnök-pilóta, és persze a Földön maradtak. Természetesen van meleg szál is, kerekesszékben élő szereplőből (a földi irányítóközpontban) kettő is van, a földön maradt tinilány-űrhajósgyerek pedig egy latino sráccal kezd kavarni. Ja, és az egyik űrhajós mélyen vallásos, szóval teljes a PC-checklista. De sebaj, mert az érezhetően milliméterpapíron megtervezett és teljesen életszerűtlen emberi sokféleség valahogy egy pillanatig sem zavaró és nem megy a sztori rovására. Sőt; ez az etno-szocio-pszicho kavalkád meglepő módon még erősíti is az azonosulást a szereplőkkel. Valahogy az jön át az egészből, ami a Marson amúgy is a legfontosabb lesz: mind emberek vagyunk és számunkra

a megtelepedés egy másik bolygón nem nemzeti vagy kulturális ügy, hanem a szó legtudományosabb értelmében faji evolúciós kihívás.

Hogy mondjak azért rosszat is: a cselekmény jórészt kiszámítható, a drámai fordulatokat rutinosabb sorozat-junkie-k epizódokra előre meg tudják jósolni. A színészi teljesítmény hullámzó, a szereplők időnként belemerevednek a sablonjukba. A közeljövő űrtechnikájáról keveset tudunk meg, a műszaki részletek elnagyoltak, a műszaki magyarázkodások, a problémák bemutatása néha mosolyogtatóan primitív. Tiszta szerencse, hogy ennyire közeli és realisztikus az alaptéma, mert ha nem a Marsra, hanem messzebbre indulnának a hősök, tutira előkerülne minden 1990 utáni sci-fi erkölcsi halálpillanata, a kettéhajlított és ceruzával átbökött papírlap is.

De valahogy ez az esetlenség, kidolgozatlanság menet közben mégsem számít. Amikor már pont nagyon megutálnánk egy-egy hőst a kétdimenzióssága miatt, jön egy nagymonológ vagy egy vicc és pukk - a karakter egy pillanat alatt kiteljesedik, ott terem a szobában és együtt sírunk vagy nevetünk (inkább sírunk) vele.

Az Away ritmusa lassú de kellemes, a téma pedig annyira közeli, elérhető, reális történéseket feszeget, hogy szinte nem is értjük, miért fikciót kell néznünk a Marsra szállásról, miért nem a tévés vagy online híradásokban követjük már igazából is napról napra az expedíciót. A gyerekek közül pedig egészen biztosan ugyanazt érzik majd azok, akik nem hagyták ott az első kellemetlen egészségügyi jellegű képsor után a sorozatot, amit a MARS után is éreztek: lehet, hogy mégis jobban szeretnék űrhajós lenni, mint tik-tok-sztár vagy videós influenszer?