Mérföldkőnek számító űrmisszió veszi kezdetét hamarosan

2024 / 09 / 10 / Bobák Zsófia
Mérföldkőnek számító űrmisszió veszi kezdetét hamarosan
Hamarosan indul a Polaris Dawn küldetés, aminek során először kerül sor olyan űrsétára, amit civil űrhajósok hajtanak végre.

A Polaris Dawn küldetés a Polaris Program első missziója, aminek során először fogják civil űrhajósok megkísérelni az űrsétát, ami még a tapasztalt asztronauták számára sem teljesen veszélytelen. A Polaris Program összesen három misszióból áll majd, amelyek mindegyikét Jared Isaacman, a milliárdos amerikai üzletember vezeti és finanszírozza és a SpaceX űrhajójával és felszerelésével valósul meg. A program civil űrhajósokat juttat az űrbe és az eredeti tervek szerint a harmadik küldetés alatt már nem a Falcon-9-cel és a Crew Dragonnal, hanem a Starshippel utaznak majd a résztvevők.

A Polaris Dawn legénységét részben a SpaceX alkalmazottai alkotják: Isaacman lesz a parancsnok, Scott "Kidd" Poteet, a Légierő korábbi pilótája a Crew Dragon pilótájaként szerepel majd, a küldetésspecialisták pedig a SpaceX vezető műveleti mérnökei, Sarah Gillis és Anna Menon lesznek. Az öt napos misszió alatt tudományos kísérleteket végeznek majd az űrhajósok, többek között azt vizsgálják, hogy milyen hatással van az űrrepülés és a kozmikus sugárzás az asztronautákra.

A küldetés legizgalmasabb része azonban az űrséta lesz,

amihez a SpaceX speciális űrruháját használják majd, egyúttal ez lesz az első "éles" tesztje is az uniformisoknak. Az eseményre a harmadik napon kerül sor és körülbelül két órán át tart majd, ezalatt az űrkapszulát nyomásmentesítik. A Crew Dragont két résztvevő, Isaacman és Gillis hagyja el felváltva a séta alatt.

A Falcon-9 már az indítóálláson várakozik, a startra hamarosan (körülbelül fél óra múlva) kerül sor.

(Fotó: Polaris Program)

Polaris Dawn: ez lesz a legveszélyesebb űrséta minden szempontból A történelmi űrmisszió során civilek fognak végrehajtani egy nagyon rizikós űrsétát. Habár az előkészületek aprólékosak voltak, a kockázat még így is jelentős.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Negyvenhét év után lekapcsoltak egy fontos berendezést a Voyager 2 fedélzetén
Negyvenhét év után lekapcsoltak egy fontos berendezést a Voyager 2 fedélzetén
Ez a berendezés segített igazolni 2018-ban, hogy űreszköz kilépett a csillagközi térbe.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.