Méterre pontosan követhetők a vitrolásversenyek egy új magyar fejlesztéssel

2022 / 07 / 29 / Bobák Áron
Méterre pontosan követhetők a vitrolásversenyek egy új magyar fejlesztéssel
A Vodafone és a Mobilegap július 27-én, egy vitorlásverseny keretében mutatta be azt a rendszert, amellyel bármilyen tömegsport sokkal átláthatóbbá, ezáltal követhetőbbé válik a nézők számára.

Amíg egy Forma-1-es futamon, egy focimeccsen, pláne egyéni sportokban még egy laikus számára is gyorsan átlátható, hogy mi történik a pályán, addig egy több száz főt felvonultató kerékpáros vagy vitorlásversenyen már sokkal nehezebb kiigazodni azon, hogy a versenyzők hol helyezkednek el egymáshoz képest. Hogy mennyire nehéz, arra a közelmúltban jó példát szolgáltatott az idén Magyarországon is kiemelt figyelmet kapó Giro D'Italia, ahol sokszor még a hivatalos mobilalkalmazás sem tudta lekövetni a sorrendet, versenyzők "tűntek el" hosszú órákra, és már az is kisebb fajta csodának számított, ha az app egyáltalán az élmezőnyben haladókat fel tudta sorolni hiba nélkül.

Hogy hogyan lehetne az ilyen versenyeket sokkal átláthatóbbá tenni, arra nemrég a Vodafone és a Mobilegap mutatott be egy megoldást a Race&Trace rendszer formájában, amelynek képességeit egy rendhagyó vitorlásverseny keretében szemléltették Balatonfüreden. A webes alapú felület valós időben képes megjeleníteni a vitorlásokon elhelyezett szenzorok adatait, így átlátható módon követhető a hajók aktuális pozíciója, sebessége, a verseny állása és számos más, hasznos információ. Magos Katalin, a Mobilegap Digitális termékfejlesztési vezetője elmondta, hogy a megoldás nem csak a versenyek követhetősége, de a biztonság szempontjából is nagy előrelépést jelent, hiszen azonnal lehet látni, ha valamelyik hajóval történik valami, így a szervezők is gyorsabban be tudnak avatkozni.

A Mobilegap 2017 óta fejleszti a Race&Trace-hez szükséges technológiát, a szenzort pedig mostanra többféle méretben is gyártják, így az akár egy bicikli vázában is elhelyezhető. Magos elmondta, hogy az érzékelők por- és ütésállók valamint akkor sem lesz bajuk, ha beleesnek a vízbe, a burkolatukat pedig a fenntarthatóság jegyében újrahasznosított PET-palackokból állítják elő. "Terveink szerint a Race&Trace a jövőben más – például kerékpározás, terepfutás, triatlon, vagy akár siklóernyős ugrások – sportágakat is láthatóvá tehet és élménnyé formálhat, ezzel népszerűsítve a nézők vagy követők számára azokat" - tette hozzá Magos.

A rendszer használhatóságához jelentős mértékben hozzájárul, hogy a Race&Trace már a Vodafone tavasszal üzembe helyezett CAT-M-hálózatát használja, amely számos előnnyel rendelkezik a hasonló, kifejezetten IoT-eszközökhöz kifejlesztett mobil adatátviteli megoldásokhoz képest. A CAT-M egyik nagy előnye, hogy képes megszakítások nélkül kezelni a bázisállomások közötti mozgást, ezzel lehetővé téve a hajók valós idejű nyomon követését, emellett jóval nagyobb sávszélességet is biztosít, alacsony energiafogyasztás mellett. Utóbbi szempont a hosszú, akár több napos vitorlásversenyeknél különösen fontos, hiszen ennek köszönhetően a szenzorok üzemideje jelentősen meghosszabbítható. Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese a CAT-M-mel kapcsolatban elmondta, hogy nagy területen, rengeteg eszközt tud egyszerre kiszolgálni, a bevezetése pedig a 3G-hálózat lekapcsolása miatt vált időszerűvé.

A Race&Trace által gyűjtött adatok nem csak a nézőknek nyújtanak plusz élményt, de a résztvevők számára is rengeteg hasznos információval szolgálnak, amelyek segítségével optimalizálhatják a felkészülésüket egy-egy versenyre. Ezt már Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetője és a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi tagja mondta el, aki szerint az ilyen megoldások abból a szempontból is különösen fontosak, hogy az olimpiai programba csak látványos, jól közvetíthető sportágaknak van esélyük bekerülni. Böröcz szerint a Race&Trace emellett egy kifejezetten a Balatonra jellemző problémára is megoldást nyújthat, hiszen a rendkívül pontos helymeghatározásnak köszönhetően sokkal jobban meg lehet határozni, hogy hol és mikor használhatja egy hajó a robbanómotort, ami a tavon nagyon szigorú szabályokhoz van kötve.

(Fotó: Vodafone, Bobák Áron/Rakéta.hu)

Magyar alkalmazás korszerűsíti a közúti teherszállítást Az instantCMR által fejlesztett alkalmazás sokkal egyszerűbbé teszi a sofőrök életét, és még arról is szól, ha rosszkor lépnek a gázra.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.