Az előrejelzések szerint 2050-re 9 milliárd ember él majd a Földön, 2100-ra pedig 11 milliárd. A számok mögött pedig az Egyesült Nemzetek modelljei állnak. John Ibbitson, kanadai újságíró és Darrell Bricker, politológus azonban feltette a kérdést, hogy mi van, ha ez a modell téves. Mármint nem csak a puszta számok lettek félrekalkulálva, de maga az alapelv is: az emberiség lékszáma a jövőben nem növekszik, éppen hogy zsugorodni fog. Az eredményeiket az Empty Planet című könyvben foglalták össze: eszerint nagyjából három évtizeden belül a globális népesség elkezd csökkenni, és amint ez a csökkenés elindul, nem is fog megállni.

A Wired interjút készített a két szerzővel, ezt foglaltuk alább össze:

A szerzők szerint az Egyesült Nemzetek demográfiára vonatkozó jóslatait, és az ezt alátámasztó adatokat ma már szinte mindenki ismeri, helyezkedjen is el az illető a társadalom bármely rétegében. Ők pedig épp arra voltak kíváncsiak, hogy mi igaz ebből a feltevésből, hiszen sokszor amint egy feltevés így megrögzül a teljes népességben, addigra a valóság meghaladja azt. Mikor hozzáláttak a háttéranyag gyűjtésének, felfedezték, hogy rengeteg demográfus már évek óta megkérdőjelezi az ENSZ számait. Ellenérveik rendszeresen elhangzanak konferenciákon vagy elérhetőek a tudományos lapokban, ugyanakkor a szélesebb néprétegekhez még nem jutott el. Ez lett tehát a könyv kiindulási alapja. Ugyanakkor a statisztika akkor kelt a szemük előtt életre, amikor felkerestek tényleges embereket és valódi családokat.

Arra jutottak, hogy az ENSZ modellje három tényezőt figyel: termékenységi ráta, migráció mértéke, halálozási ráta. Ugyanakkor figyelmen kívül hagy olyan faktorokat, mint a nők hozzáférése az oktatáshoz, valamint az urbanizáció sebessége (a kettő egyébként sokszor összefügg). Vagyis az ENSZ lényegében fog egy alapállapotot ezen faktorok szempontjából, majd eszerint hosszabbítja meg a demográfiai egyeneseket. Egy bécsi kutató, Wolfgang Lutz, azonban változóként bevezette a képletbe a nők hozzáférését az oktatáshoz, és így már jóval alacsonyabb számok jöttek ki. Egy ilyen modell alapján a globális populáció 2100-ban 8 és 9 milliárd között mozogna. Lutz szerint a legfontosabb szaporodó szervünk ugyanis az elménk, és amint megváltozik a felfogásunk a szaporodásról, megváltozik minden. Afrika esetében az ENSZ például elég súlyos népességrobbanást jósol, és eszerint a kontinens termékenységében nem is áll be nagyobb változás a század első negyedében. Ugyanakkor Afrika nagyrészén az urbanizáció a világátlag kétszeresével száguld. Kenyában pedig nincs különbség az elemi oktatásban a fiúk és a lányok között. Magyarán közel sem biztos, hogy Afrikát azok a viszonyok jellemzik majd közel végig a században, amit az ENSZ alapul vesz. És mindez csak egy a sok, a kultúrából, és annak formálódásából eredő változó közül.

A szerzők ezután 26 országban kérdezték meg a nőket, hogy hány gyereket szeretnének. És ez a szám országtól és mindentől független kettő körül volt. Azok a folyamatok, amelyek miatt sok gyerek született, a világon mindenhol eltűnőben vannak. A Fülöp-szigeteken a termékenységi ráta 2003 és 2018 között zuhant 3,7-ről 2,7-re – tehát 15 év alatt egy gyerekkel kevesebb született családonként átlagosan, és ez iszonyat gyors sebesség. Mindennek az alaposabb vizsgálata pedig azért szükséges, mert szinte a teljes jövőnket aszerint építjük, hogy rengeteg emberrel kell majd számolnunk. Amennyiben viszont a modellünk téves, úgy sok mindent újra kell gondolnunk a közlekedésszervezéstől kezdve a nyugdíjrendszeren keresztül egészen a vidéki közösségek támogatásáig.

(Címlapkép/nyitókép: Pixabay)