A fantomvibrációs szindróma 2012 óta él a köztudatban, ekkor készült ugyanis egyetemi hallgatók közreműködésével egy széleskörű vizsgálat, melynek során kiderült, hogy a csoport nyolcvankilenc százalékát legalább egyszer már átverték érzékszerveik. Laikusként ez leginkább azért tűnik furcsának, mert az érzékelésünkre szilárd dologként tekintünk, ami nem sokat változott az ember fejlődésével. Elvégre ahogy pár ezer éve, úgy most is elkapjuk kezünket a forró felületekről, nem esszük meg a fura szagú ételeket, és elfutunk, ha veszélyt sejtünk. Mivel úgy hisszük, hogy szemünk, orrunk, fülünk, nyelvünk, tapintásunk még mindig a régi, emiatt az általuk közvetített információváltozásban sem hiszünk. Nos, ez bizony nagy kár, kutatások szerint ugyanis

érzékszerveink folyamatosan változnak, valamint alkalmazkodóképességük is remek.

A szakértők a savanyú tejet hozzák példának, melynek szagából az amerikaiak romlottságra gyanakodnak, míg a skandinávok lakói kifejezetten szeretik az illatát.

Festménynyalogatás és telefonnyomkodás

Létezik egy másik szemléltető példa is, méghozzá egy párizsi, ahol mintegy hétszáz évig az éjszaka közepén zajlott a franciák talán legnagyobb nagykereskedelmi piaca. Mivel akkoriban még nem volt megfelelő utcai világítás, a vásárlók elsősorban nem a látásukra támaszkodtak a festmények vizsgálatánál. Mindez pedig egyfajta bizalmi kapcsolatot épített ki eladók és vevők között. Érdekesség, hogy

még a tizenkilencedik században is divat volt, hogy a múzeumlátogatók megfogdosták és nyalogatták a műremekeket, beleértve a festményeket is, hiszen megszokták, hogy látni nem elég.

Aztán ahogy elterjedt a vonatos közlekedés, úgy panaszkodtak egyre többen fejfájásra, dezorientáltságra. Mivel korábban még soha nem utaztak ilyen sebességgel, érzékelésüknek hozzá kellett szoknia, addig pedig a szervezet így jelezte, hogy számára nehezen értelmezhető az új helyzet. Az érzékszervek, és különösen az agy azonban azóta is ügyesen alkalmazkodik a különböző szituációkhoz, eszközhasználathoz, életformához. Vagyis a telefonhoz is.

Hozzánk nőtt telefonok

Dr. Robert Rosenberger, a Georgia Technológiai Intézet filozófusa szerint azzal, hogy a telefont a zsebünkben hordjuk, ugyanúgy a testünk részévé vált, akár a szemüveg. Szorosan hozzánk tartozó eszközként kezeljük, ezért megtanultuk, hogy milyen rezgéssel vagy hanggal társul. Ha pedig bármi hasonlót észlelünk, mondjuk a készülék arrébb csúszik a zsebben vagy a táskában, vagy esetleg a ruhánk hozzáér egy felülethez, egyből azt gondoljuk, biztos a telefon jelzett. Azaz lényegében hallucinálunk.

Már megint a FOMO

A fentiek értelmében nem véletlenül vagyunk rákattanva a telefonra, hiszen a nap nagy részében folyamatosan hívást várunk, emlékeztetőkre reagálunk, értesítéseket figyelünk, hiszen félünk, hogy kimaradunk valamiből (ez a Fear of Missing Out azaz a FoMo jelensége). Csakhogy az ugrásra kész állapot elindítja azon hormonok termelődését, amelyek egy módon jutalmazzák a telefonnézegetést, és sokkal hajlamosabbá tesznek a téves riasztások „észlelésére” is. Ezért pedig nagy árat fizetünk:

sokan nem képesek teljesen ellazulni, megnyugodni, még akkor sem, amikor van rá lehetőségük, vagy épp a koncentrálásban zavarja őket az okostelefon, illetve annak valós és képzelt jelzései.

Valakit ez nem zavar

Dr. Michelle Drouin, az Indiana University-Purdue University egyetem professzora vezette a cikk elején említett 2012-es vizsgálatot, amiben megvizsgálta az egyetemistákat, és nyolcvankilenc százalékuknál kimutatta a fantomvibrációs szindrómát. A történet csavarja, hogy bár szinte mindenki megtapasztalta a fantomrezgést, mindössze egy hallgató jelezte, hogy őt ez zavarja. Drouin megállapítása szerint azok tartották zavarónak a jelenséget, akik nagyobb érzelmi töltetet csatolnak a telefonon érkező üzenetekhez, akik szinte függenek az eszközüktől. Későbbi kutatások aztán kimutatták, hogy erre a nyolcvanas és kilencvenes években született emberek jóval inkább hajlamosak, mint a náluk idősebbek. Ők sokkal inkább érezhetnek idegességet, szorongást, ha nem ellenőrizhetik megfelelő időközönként a közösségi oldalaikat, üzeneteiket, értesítéseiket, híváslistájukat.

A szorongás és a felfokozott várakozás pedig még gyakrabban hiteti el velük, hogy egy bizonyos hang vagy érzés a telefonjuk értesítését jelöli.

Létezik megoldás?

A szakemberek szerint mindenekelőtt hagyjunk agyunknak pihenőidőt, és ne tartsuk örökké készenléti állapotban. Ebben segíthet a meditáció, az éneklés, a nyelvtanulás, beszélgetés egy kedves ismerőssel (személyesen és nem cseten), vagy akár egy rövid séta a természetben. Kilencven perc, vagy maximum két óra elteltével pedig mindig tartsunk legalább tíz percnyi szünetet, amikor kiszabadítjuk magunkat a technológia fogságából. Illetve érdemes beosztani, hogy milyen gyakran nézünk rá mondjuk a közösségi oldalainkra, híváslistánkra, üzeneteinkre, és a sürgős eseteket leszámítva kikapcsoljuk az értesítéseket. Ezáltal megakadályozhatjuk, hogy a telefon átvegye az uralmat életünk felett.

(Fotó: Needpix)