Theodore Roosevelt szenvedélyes természetjáró hírében állt, különösen 1885-től, miután első felesége és édesanyja meghalt, ő pedig felfedezőutakra indult Amerika (akkor még jórészt) lakatlan nyugati területeire. Ekkor fogalmazódott meg benne a természetvédelem fontossága, két éves visszavonulása eredményeképp pedig megszületett a mintegy hatszáz oldalas, "A nyugat megszelídítése" című könyve (1893). A néhai elnök őszinte csodálattal, és a kornak megfelelő elképesztő pontossággal ír a nyugat vadságáról, illetve az általa megfigyelt számos állat- és növényfajról. Az anekdoták között ugyanakkor egy egészen érdekes is feltűnt, merthogy a vidék nemcsak szépséget, de titkot is rejtett.

A 'Bauman-ügy'

Roosevelt a tények embere volt, aki nem adott a szóbeszédre, csak arra, amit saját szemével látott. Ezért is fura, hogy mintegy hat oldalon keresztül taglalja a Nagylábú létezésével kapcsolatos meggyőződését, noha ő maga egyetlen percre sem látta. Ha pedig valójában mégsem hitt benne, akkor kiválóbb történetmesélő, mint hittük.

Bauman neve egy fiatal vadászsegédet takar, aki az elnök mellé szegődött, hogy segítségére legyen a vadak megfigyelése és elejtése során. A szőrős kinézetű, remete életmódot folytató férfi mesélt az elnöknek először tragikus sorsú barátjáról és vadásztársáról, aki pontosan egy évvel azelőtt halt meg, hogy Bauman és Roosevelt Montana földjére léptek. Bauman szerint cimborája halálát bizonyára egy vérengző fenevad okozta,

félig megrágott testrészei ugyanis szanaszét hevertek a táborban, amikor visszatért a folyótól.

Az áldozat korábban már mesélt Baumannak a fura szerzetről, ám Bauman először kinevette. Az éjszaka leple alatt azonban valami (vagy valaki) a szállásukra lopakodott, majd egyszer csak megpillantotta egy hatalmas test árnyékát a sátra előtt. Már épp a fegyveréért nyúlt volna, de a lény elszelelt. A rákövetkező napon egész nap nyomokat kerestek, de pontos hollétét nem tudták kideríteni, csupán annyit, hogy bizonyosan két lábon jár.

Mondanunk sem kell, éjszaka nem jött álom a szemükre, ráadásul hátborzongató, sírásra emlékeztető sikolyokat is hallottak az erdő irányából. Másnap reggel úgy döntöttek, egy percig sem maradnak itt tovább, csak indulás előtt Bauman még elszaladt a közeli folyóhoz, hogy megtöltse kulacsaikat.

Visszatérve horrorfilmbe illő jelenet fogadta: mindenütt vér és húscafatok, barátja feje pedig hiányzott a nyakáról. Vagyis a vadászból végül vad lett.

Bár végül sem Bauman, sem Roosevelt nem tudta bebizonyítani, hogy a borzalmak elkövetője valóban a Nagylábú volt, az árnyékok, az orrfacsaró bűz és félelmetes sikolyok alapján mégis mindketten erre következtettek.  Roosevelt még Bauman védelmére is kel könyvében:

"Bizonyára látnia kellett, amit látott, hiszen jóformán levegőt is alig vett történetmesélés közben."

Egyesek szerint azonban nemhogy a Nagylábú, még Bauman személye is rejtély; alighanem egy Carl L. Bauman nevű férfit takar, aki a montanai Történelmi Egyesület szerint Németországban látta meg a napvilágot 1831-ben, 1860-ban vándorolt Amerikába, és 1909-ben a montanai Melrose-ban halt meg. Mindentől függetlenül nagyon érdekes, hogy a Nagylábú létezése már akkoriban is foglalkoztatta az embereket.

(Fotó: Pinterest, South Whidbey Record)