Az Szu–35 ugyan nem ötödik generációs vadász, de úgynevezett 4++ generációs gépként ez az egyik legmodernebb repülő, amelyet az oroszok bevetettek Ukrajnában – ehhez képest a mostani hírek alapján már sokadszorra lő ki az ukrán légvédelem egy ilyen gépet. Mint azt a Defence Blog írja az Ukrán Légierő Twitter-bejegyzésére hivatkozva, az ukránok ezúttal egy Szu–35 Flanker-S-t szedtek le a megszállt Nova Kahovka város felett, Herson régióban. Az esetről a The Kyiv Independent katonai riportere, Illia Ponomarenko egy videót is közzétett:

Reportedly, a Russian Sukhoi Su-35 downed in Ukraine’s Kherson region. pic.twitter.com/wqPmv36Oll

— Illia Ponomarenko ?? (@IAPonomarenko) July 19, 2022

Az ukrán Légierő elmondása alapján a gépet este nyolc körül lőtte ki július 19-én az Ukrán Fegyveres Erők Légvédelmi Csapata egy légelhárító lövedékkel. A Defence Blog megemlíti azt is, hogy a vadászgép ukrán légi támogató repülőgépeket próbált támadni. A helyi közösségi média szerint a Szu–35 pilótájának sikerült katapultálnia, és őt az orosz erők kimentették.

Nem ez az első eset, hogy az oroszok egyik legmodernebb gépe odavész a harcokban – május 27-én egy ukrán MiG–29 lőtt le egy Szu–35 Flanker-E-t szintén Herson régióban, míg április 3-án Izium város közelében (ez Kelet-Ukrajnában található, a Donyec-folyó partján, Harkiv megyében, körülbelül 120 kilométerre Harkovtól) szintén egy Szu–35 Flanker-E zuhant le – az ukránok szerint ezzel a géppel is a légvédelmük végzett, de ezt a kijelentést azóta sem sikerült bizonyítani.

Habár a szomszédban dúló háborúban a veszteségek nem szokatlanok, azért az mindenképp okot ad némi szemöldökfelhúzásra, hogy a legmodernebb vadászok ilyen számban vesszenek oda. Kérdés tehát, hogy miért pusztulnak így a Szu–35-ök? A Military Watch még a korábbi eset kapcsán írt erről a gépről, és a gyenge pontjairól is, eszerint a 2014-ben, több mint 25 éves fejlesztési időszak után szolgálatba állított Szu–35S nehézsúlyú légifölény vadászgép messze a legjobb az orosz gépek közül. Jelenleg több mint 100 ilyen gépet használ az Orosz Légierő (további közel 50-et exportra építettek), és ezen a repülőgépek első tengerentúli bevetésére 2016 elején került sor – ekkor a Szíriában tartózkodó orosz erőket védték. Mint szinte minden más frontvonalbeli orosz vadászgép, a Szu–35 is a szovjet Szu–27-es konstrukcióból származik, de jelentősen javított képességekkel: a Szu–35-öt egy erősebb AL–41 hajtóművel és a repülőgépvázzal szerelték fel, melyhez modern kompozit anyagokat használtak fel. Mindezt természetesen teljesen új repüléselektronika és érzékelőrendszerek egészítik ki.

A lap hozzáteszi azt is, hogy a mostani ukrán háborúban egyébként ez a gép jóval kevésbé előnyös, mint az utódja, a Szu–57 (hamarosan kitérünk arra, hogy miért nincs elég Szu–57-ese az oroszoknak). A Szu–35 4++ generációs gépként a leginkább a lopakodási képességekben különbözik az ötödik generációs repülőktől – a lopakodás hiánya pedig korlátozza a Szu–35 jövőbeli harci értékét, mivel a lopakodó gépek egyre inkább uralják a 21. századi csatatereket, így valószínűsíthető, hogy ez a vadászgép nem fogja leadni az első lövést a lopakodó célpontokra, és sokkal nagyobb távolságból veszik majd célba, mint amennyire a Szu–35 egyáltalán képes ellőni. A lopakodás és a hagyományos légi harc kapcsolatáról korábban a lenti cikkünkben írtunk:

Tartogat még a jövő hadviselése Top Gun-féle légi csatákat? A légi csaták rendkívül látványosak a mozivásznon, de úgy tűnik, hogy nem ez a hadviselés jövője, és – ami azt illeti – egy ideje már a jelene sem. Változtatna-e azonban valamit ezen, ha a NATO/Amerika komolyabb légierővel kerülne szembe?

Mindez azonban nem csak a jövő, hanem épp ezen képesség hiánya okozza azt, hogy ezeket a gépeket relatíve könnyű kilőni még a jellemzően elavult, szovjet időkből maradt technológiát alkalmazó ukrán légvédelemnek is. A lopakodás hiánya ráadásul egyéb hátrányokkal is társul: a Szu–35-öt például relatíve régi levegő-levegő lövedékekkel szerelték fel, és még a karbantartása is nagyon költséges.

Ez tehát eddig világos, de mi a helyzet az oroszok aduászával, az ötödik generációs Szu–57-tel, amit mintha Ukrajnára fejlesztettek volna? A Szu–57 legnagyobb problémája lényegében az, hogy nem készült belőle elég példány, aminek az oka az elhúzódó fejlesztés. Amíg ugyanis mind a Szu–34 és a Szu–35 a Szu–27 Flankerre épült, a Szu–57 egy teljesen tiszta lapot jelentett, vagyis elölről kellett az egészet felépíteni a semmiből.

A Szu–57-es először 2010-ben repült, és az eredeti tervek szerint 2015-ben már 50-et szolgálatba állították volna belőle, ami 2020 végéig 200 gépre egészült volna ki. Ha ez teljesül, az orosz légvédelemnek nagyjából nyert ügye van az ukrán légvédelemmel szemben, mivel a Szu–57 lopakodó képességei sokkal nehezebbé teszik az észlelést, és hála a „Himalája” elektronikus hadviselési rendszernek, a gép további védelmet nyer. Ezen túlmenően azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az ukrán erők nagyrészt a kézi, infravörös-jellel a felületre irányított lövedékekre támaszkodnak a légvédelemben, a Szu–57 egyedülálló lézeres védelmi rendszerét pedig kifejezetten az ilyen eszközök ellen fejlesztették ki. Ráadásul ennek a vadászgépnek a régebbi orosz repülőgépekhez képest csökkent a hőjele is. Magyarán egy Szu–57-et papíron legalábbis nem lehetett volna úgy leszedni, mint most a Szu–35-öst.

Akkor viszont miért nem ezeket a gépeket vetik be az oroszok? A válasz tehát, ahogy ezt fentebb már elárultuk: mert nincs elég ilyen gép. Mivel az orosz védelmi szektor még 25 évvel a szovjet összeomlás után is folyamatosan problémákkal néz szembe, a Szu–57 mögött pedig nem áll sem komolyabb ipari bázis, sem pedig technológiai szektor, és ráadásul viszonylag kevés finanszírozást is kapott – így végül ez a vadászgép csak 2019-ben került sorozatgyártásba, és a Légierő 2020 decemberében kezdte egyáltalán alkalmazni – akkor tehát, amikor az eredeti tervek szerint már 200 ilyen gépnek kellett volna bevethető állapotban lennie. Mindez azt jelenti, hogy jelenleg alacsony kezdeti gyártási ütemben készülnek ezek a repülők, és a becslések szerint 6-8 darab van közülük szolgálatban abból a 76-ból, amelyek az új tervek szerint 2027 végéig lesznek üzemképesek. Amúgy ezeket a gépeket már állítólag bevetették Ukrajnában, de azt nem tudni, hogy éles bevetésben, harcban vettek-e részt, vagy csak tesztelték őket, például az érzékelőrendszereiket.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: wikimedia commons/Rob Schleiffert)