Mindörökre elbúcsúzhatunk a síeléstől is

2020 / 02 / 15 / Felkai Ádám
Mindörökre elbúcsúzhatunk a síeléstől is
A népszerű cseh síparadicsomban, Nove Mesto na Morave-ban épp csak annyi hó akadt, hogy egy négy kilométeres pályát lefedjenek. Ez azért volt probléma, mert az előző hónapban ott megrendezett világkupán a főesemény egy tizenöt kilométeres verseny volt. A Nemzetközi Síszövetség (ISF) útmutatója alapján pedig a hasonló számokhoz legalább öt kilométer hosszú pálya kell.

A csehek szerencsétlenségére a verseny előtti szokatlan meleg nem kedvezett a mesterséges hó használatának sem, így a szervezők némi leleményességgel a tavalyi havat használták fel, és azt duplán fektették le, vagyis a nagyobb körpályán belül kialakítottak egy kisebbet is, és így már megvolt a szükséges öt kilométer. A verseny végül sikeresen zárult, de a probléma már előrevetíti, hogy a sísport a jövőben milyen kihívásokkal kénytelen szembenézni – igen, a kedves olvasó jól gondolja – a klímaváltozás miatt.

A melegedésnek köszönhetően a jövőben havazás sokkal kiszámíthatatlanabb lesz, és a síszezonok érzékelhetően lerövidülnek.

A helyzettel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is tisztában van, és egy beszámolójukban már ők is leírták, hogy a jövőben csökkenhet a síelésre alkalmas helyek száma, mivel a hóhatár egyre feljebb húzódik. A beszámoló szerint a globális hőmérséklet 1 Celsius fokos emelkedése miatt a hóhatár 150 méterrel feljebb csúszhat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lokációtól függően a síszezon akár egy hónappal is később kezdődhet, és akár három hónappal hamarabb is végződhet.

A 2022-es Téli Olimpia

A 2022-es Téli Olimpiát Peking rendezi azoknak a hegyeknek pályáin, melyek a Góbi-sivatag szélén helyezkednek el. Mivel nagyon ritkán havazik a régióban, a szervezők mesterséges hóval oldanák meg a problémát. Sajnos ez sem jár nehézségek nélkül: Észak-Kína már így is egyre szárazabb, és a vízhiány amúgy is probléma arrafelé. Az elbírálás korai szakaszában az Olimpiai Bizottság is úgy ítélte meg, hogy Kína túlbízta magát azzal kapcsolatban, hogy a helyen mennyi mesterséges havat tud a rendelkezésre álló vízből előállítani. Később azonban mindennek ellenére az ázsiai országnak ítélték a rendezés jogát.

A NASA jelentése szerint a globális hőmérséklet jelenleg 0,98 Celsius fokkal melegebb az 1951-1980 között időszakban mértnél. Ennek hatása pedig már most érzékelhető: a Holland Királyi Meteorológiai Intézet kutatói 1131 állomás adatait vizsgálták Európa szerte, és arra jutottak, hogy a hóvastagság átlagosan 12 százalékot csökkent az elmúlt 66 évben. Az Olimpiai Bizottság jelentése szerint mindez az ezer méternél lejjebb elhelyezkedő síközpontok számára rossz hír.

A tudósok döntő többsége abban egyetért, hogy a felmelegedés mindenképp folytatódni fog. A kérdés, hogy milyen mértékben.

A párizsi éghajlatvédelmi egyezményt a legtöbb ország aláírta, és ezzel megegyeztek abban, hogy a melegedést az iparosodás korához képest „jócskán” két Celsius fok alatt tartják. Ez egy rendkívül ambiciózus vállalkozás, és egy erős nemzetközi összefogás keretében minden országnak vissza kellene vágnia az üvegházhatású gázok kibocsátásából. Sajnos a világ második legnagyobb szennyezőanyag kibocsátója, az Egyesült Államok Donald Trump elnök döntése nyomán nem írta ezt alá.

Egy elfogadásra váró tanulmány 21 olyan várost vizsgált, ahol a múltban Téli Olimpiát rendeztek. Ebben a kutatók arra jutottak, hogy ha sikerül csökkenteni a kibocsátást, és a felmelegedés mértéke csökken, akkor ezen városok közül csak t13lenne alkalmas a téli sportokra 2050-re. Ha viszont minden marad úgy, mint eddig, akkor már csak 10 alkalmas város lesz a huszonegyből.

(Forrás: CNN, kép: Pixabay)

Mennyire kockázatosak szerinted a kínai technológiai eszközök?
16% Kína rendkívül veszélyes, szerintem kémkedik, minden eszközzel, amivel csak tud, ezért nem veszek kínait!
63% Azt gondolom, hogy minden nagyhatalom a kornak megfelelően kémkedik, Kína sem rosszabb, mint pl. az USA...
2% Nem hinném, félnem kellene, az európai szabályozó környezet megvéd!
18% A kínai termékek már sok esetben jobbak, mint a nyugat eszközei, és jobb ár/érték arányúak is már. Megveszem már inkább ezeket, nem félek...


Mennyire boldog Magyarország az ágyban?
Töltsd ki az idén 18 éves Vágyaim.hu és a Pannon Egyetem (anonim) Nagy Hálószoba Kutatását, és derítsük ki, hogy állunk a szexhez 2025-ben, Magyarországon!
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Az Allee-ban már konkrétan leparkolt a jövő egy darabja, és még pózol is a kamerának.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.