A Vénusz vastag, mérgező atmoszférája szén-dioxiddal telített, és állandóan sűrű, sárgás kénsavfelhők borítják, amelyek rabul ejtik a hőt, így az üvegházhatás következében ez a bolygó Naprendszerünk legforróbbika, annak ellenére, hogy a Merkúr közelebb van a Naphoz. A Vénusz felszíni hőmérséklete +475 Celsius fok, ami elég meleg ahhoz, hogy az ólmot megolvassza, a bolygó felszínén uralkodó légnyomás pedig hatalmas, a Földének több mint 90-szerese. Ez körülbelül akkora, mint ami az óceán 1,5 kilométeres mélységében nehezedik ránk.

A bolygó saját tengelye körül nagyon lassan forog, így egy nap a Vénuszon 243 földi napig tart, azonban egy vénuszi év a Földön csupán 225 napot vesz igénybe, mivel szomszédunk nálunk gyorsabban kering a Nap körül.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Vénuszon egy nap hosszabb, mint egy teljes év.

A NASA több évtizede figyeli a Vénuszt, a közeljövőben pedig a tervek alapján több szondát is indítanak majd a bolygó közelebbi vizsgálata céjából. Kereszturi Ákos, a Csillagászati és Földtudományi Kutató Központ Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének bolygókutatója a Rakétának azt mondta, annak ellenére, hogy gyakran a Marsot hasonlítják bolygónkhoz, a Vénusz tulajdonságait tekintve inkább hasonlít a Földre, legfőképp méretét, helyzetét, tömegét tekintve, azonban a felszíni viszonyok a bolygón nagyon eltérőek. A kutatók számára az az érdekes kérdés, mi ennek a nagy különbségnek az oka a Földhöz képest.

A Vénusz volt az első bolygó, amelyet űrszonda fedezett fel: a NASA Mariner 2-je 1962-ben sikeresen elhaladt mellette, messziről pásztázva a felhővel borított világot. A NASA Magellán később radarral térképezte fel a bolygó felszínét, de voltak olyan szovjet leszállóegységek is, amik, bár sikeresen szálltak le a bolygóra, de a rendkívüli hőség és nyomás miatt gyorsan meg is semmisültek. Egy amerikai szonda, a NASA Pioneer Venus Multiprobe nevű szondája körülbelül egy órán keresztül tudott épségben maradni, miután 1978-ban landolt a Vénuszon, a NASA Parker Solar Probe szondája pedig többször is elrepült a Vénusz felett.

2021 júniusában három új Vénusz-küldetést jelentettek be, ebből kettőt a NASA, egyet pedig az ESA (European Space Agency, magyarul Európai Űrügynökség) és a NASA közösen indít majd.

A NASA VERITAS lesz az első NASA űrszonda, amely az 1990-es évek óta először vizsgálja a Vénuszt. A Veritas legkorábban 2027 decemberében indulhat útjára, hogy a tervek szerint a Vénusz körül keringjen, és adatokat gyűjtsön.

A NASA DAVINCI küldetése a 2020-as évek végén startolhat, azzal a céllal, hogy szondát küldjön a Vénusz felszínére. Az egy órán át tartó ereszkedés során a szonda több ezer mérést végez, és közeli képeket készít majd a felszínről. Lehetséges, hogy a szonda nem éli túl a landolást, viszont ha mégis, akkor akár néhány perc alatt is rengeteg értékes adatot küldhet a Földre.

EnVision néven indul majd az ESA és a NASA közös küldetése, ami a VenSAR nevű radart használja majd a bolygó felszíni jellemzőinek nagy felbontású mérésére.

Kereszturi Ákos szerint ezeknek a kutatásoknak az egyik mozgatórugója, hogy a Vénusz példája alapján következtetni lehessen a Föld éghajlatának jövőjére, úgy, hogy laborkísérlet-szerűen vizsgálják azt, milyen következményei vannak egy rendkívül erős - a Földénél sokkal jelentősebb - üvegházhatásnak egy bolygóra. A különböző kölcsönhatásokat figyelve láthatjuk többek között azt, hogy a légkörben lezajló folyamatok miatt a felszíni ásványok stabilitása hogy módosul. Erre a Vénusz egy szélsőséges, de valós példát mutat, hisz az égitest valószínűleg egy olyan hosszútávú fejlődésen ment keresztül, aminek az elején a Földéhöz hasonló felszíni viszonyokkal rendelkezett.

A kutatók úgy gondolják, hogy a Vénuszon is lehettek óceánok. Erre a légkörében lévő izotóp anomália utal, ami alapján elmondható, hogy valaha sokkal nagyobb víztömeggel rendelkezett a bolygó, amit aztán elvesztett,

mondta a bolygókutató. A másik jel, ami a tengerek egykori létét valószínűsíti, hogy a Vénuszon vannak olyan hegyvidéki területek, amik főként granitoid kőzetekből állnak. Ez az anyag pedig jellemzően ott fordul elő nagy mennyiségben, ahol szubdukció, vagyis az óceáni kőzetlemezek alábukásához kapcsolódó geológiai folyamatok történtek. Így születtek egyébként a földi kontinensek is.

A bolygón talán a Földéhöz hasonló volt az éghajlat, de aztán ez, az erős üvegházhatás következtében megváltozott. A légkörben maradt a sok vulkáni gáz, illetve széndioxid, ami - mivel ezek a nagy vizek elpárologtak - nem vált ki a tengerekben, és nem alkotott mészkő hegyeket, mint a Földön, így a Vénusz a felforrósodás útjára lépett. A Föld valószínűleg nem fog a szomszédjához hasonló folyamaton átmenni, legfeljebb 1-2 milliárd év múlva, amikor a Nap energiakibocsátása jóval nagyobb lesz, mint jelenleg.

A legérdekesebb kérdés, hogy volt-e élet a Vénuszon, ami a felmelegedés következtében kipusztult, majd “átköltözött” a Vénusz 50-60 km magasban lévő felhőibe, ahol a felszínnél jóval kisebb, körülbelül +20 Celsius fokos a hőmérséklet.

Jelenleg kb. 5000 csillag körül keringő exobolygót ismerünk a Naprendszereken kívül. A Vénusz az tipikusan egy - csillagokhoz túl közel keringő - exobolygó típus fejlődési folyamatának kellemetlen végstádiumát mutatja. Az égitesttel kapcsolatos kutatások arra adhatnak választ, mik azok a szélsőséges körülmények, amik közt még képes kialakulni, illetve fennmaradni az élet.

(Borítókép: Getty Images/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY)