Tudás

Kannibalizmus, polgárháború, gyilkosság – a csimpánzok világának sötét oldala

Az összetett közösségi élet, a felegyenesedve járás, vagy az eszközhasználat mellett legközelebbi rokonainknak van néhány kevésbé ismert, megdöbbentő tulajdonsága is.
Tudás

Sok volt a szúnyog, ezért erőművet építettek a bulinegyedben - ilyen ma a Kelenföldi Erőmű közel 100 éves kapcsolóháza

A több mint száz éves Kelenföldi Erőmű art déco stílusban épült kapcsolóházában jártunk, amely egykor az egész főváros áramellátását biztosította.
Tudás

Öngyilkos viselekdéstorzulást okoz a vízimadaraknál, ha etetjük őket

A szakértők szerint az emberi etetés miatt a vízimadarak felhagynak a természetes táplálkozással, fióáik röpképtelenné válnak, télen pedig tömegesen fagynak bele a vizekbe.
Tudás

A Holdon landolhatott, Magyarországra viszont nem léphetett be az Apollo 11 legénysége 1969-ben

Neil Armstrongék 1969-ben nem léphettek Magyarországra, az akkori magyar államvezetés ugyanis elutasította az Apollo 11 legénységének látogatását a két ország közötti, Szent Korona kapcsán kialakult konfliktus miatt.
Tudás

2000 éves, ókori "csúcsorvos" sírját tárták fel Magyarországon

A Jászság területén akkoriban nagyrészt szarmaták éltek, így az orvos őket, de még valószínűbb, hogy közülük egy magas társadalmi presztízsű, nagyméltóságú vezetőt jöhetett gyógyítani, vagy épp őt kísérte.
Tudás

Az első bálna a szárazföldön élt, és akkora volt, mint egy kutya

A körülbelül 1-2 méteres, 45 kilogrammos, kutyaszerű ősemlős koponyája és fülének speciális felépítése csak a cetfélékre jellemző.
Tudás

Mit rejtenek Magyarország több ezer éves sírhelyei, a kurgánok?

A több ezer éves kurgánokat a későbbi népek is, például az avarok, de a honfoglaló magyarok is előszeretettel használták saját halottjaik elhelyezésére, így egész temetők alakultak ki ezeken a halmokon.
Tudás

A velünk vívott háború, vagy a klímaváltozás okozhatta a neandervölgyiek kihalását?

Mivel a neandervölgyi ember és homo sapiens egy ideig azonos időben és helyen élt, értelemszerűen megjelent a fajok közötti versengés, ami könnyen vezethetett a gyengébbik faj kihalásához, emellett azonban a neandervölgyiek eltűnésének  számos más oka is lehetett.
Tudás

Tényleg a gyökereiket összekötő gombahálózaton keresztül "beszélnek" egymással a fák?

Népszerű feltevés, hogy a fákat és növényeket összekötő bonyolult gombahálózaton keresztül átadott anyagokkal a fák figyelmeztető jeleket tudnak küldeni utódaiknak, azonban erre nincs elég tudományos bizonyíték.
Tudás

Nem csak téli, hanem nyári depresszió is létezik, de tehetünk ellene

A napszakok hosszának változása télen megzavarja testünk úgynevezett cirkadián ritmusát, és a melatonin hormon termelését. Nyáron viszont más okokra vezethető vissza a hangulatromlás, azonban mindkét időszakos mentális zavar kezelhető.
Tudás

Mit rejt a Föld ikertestvére, van-e élet a Vénusz felhőiben?

Egy bolygókutatóval beszélgettünk többek között arról, voltak-e a Vénuszon óceánok, vagy hogy lehet-e élet a bolygó 50-60 km magasban lévő felhőiben.
Tudás

Több mint kétezer programmal várja idén az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája

Megnézhetünk egy kísérleti reaktort, játszhatunk sakkrobot ellen, de akár a testösszetételünket is megnézhetjük a szeptember utolsó és október első napján megrendezett Kutatók Éjszakáján, amelyen a legnevesebb kutatóközpontok, egyetemek és múzeumok mellett idén olyan vállalatok is várják az érdeklődőket, mint a Nokia, a Rolls-Royce vagy az egyik legígéretesebb magyar startup, a Commsignia.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.