Musk szerint a Tesla bizonyos feltételek mellett elfogadhat bitcoint – magához is tért az árfolyam

2021 / 06 / 16 / Felkai Ádám
Musk szerint a Tesla bizonyos feltételek mellett elfogadhat bitcoint – magához is tért az árfolyam
Kisregénnyi kéziratra elég már a bitcoin (BTC) árfolyam-ingadozásairól szóló hírek lejegyzett szómennyisége, és most némileg azt is érezhetik egyesek, hogy a kör bezárult, hiszen Musk szerelmes csókjától a kripotvaluta új szárnyakat kapott.

A BTC árfolyamára bár több körülmény is hatott a közelmúltban – a kínai szigorítás, egy félreértett FBI üzenet, melyből úgy tűnhetett, a valuta védelme nem teljes, és feltörhető (lásd lenti cikk) –, de ezek közül mégis ki szokták emelni Elon Musknak a Twitteren elhintett megjegyzéseit, aminek két oka lehet. Egyrészt Musk kisebb megdöbbenést okozott, amikor bejelentette, hogy a Tesla mégsem fogadja el ezt a fizetőeszközt, másrészt mindezzel remekül szemléltethető, hogy egy-egy tweettel mennyire mozgatható az árfolyam.

Négy év után a mostani lesz a legfontosabb Bitcoin frissítés A Taproot elnevezésű frissítés akár az Ethereumra is válasz lehet, de elsősorban nem klímavédelmi szempontból.

A most szóban forgó bejegyzés ironikus módon egy olyan cikk apropóján született, amely épp Musk twitteres tevékenységét kritizálta – a Cointelegraph Magda Wierzyckát, a dél-afrikai Sygnia vagyonkezelő fejének a véleményét közelte, aki szerint (és ezzel többen is egyetértenek a világhálón) Musk manipulálja a BTC-árfolyamát, és emiatt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek már rég vizsgálatot kellett volna indítania.

Musk erre írta válaszként, hogy az állítás pontatlan, a Tesla a BTC-állományának mindössze 10 százalékától szabadult meg, attól is csak azért, hogy meggyőződhessen arról, hogy a kriptovaluta könnyedén eladható anélkül, hogy ez hatással lenne a piaci mozgásokra. A válasz annyiban furcsa, hogy nem az eredeti cikkben megfogalmazott állítást cáfolja, hiszen Magda Wierzycka kifejezetten Musknak a közösségi médiában tett tevékenységére utalt, nem pedig a Tesla BTC-készletének a kezelésére. Természetesen elképzelhető, hogy Musk nem olvasta el a cikket, csak a Twitteren belinkelt cikkhez mellékelt szöveget, amiben szimplán csak árfolyam-manipulációról van szó.

Vicces helyzet, de akármi is állt a különös válasz hátterében, voltaképp csak az derült ki (ismét), hogy Musk bejegyzései bizony meg-megmozdítják a BTC árfolyamát, igaz, ez most pozitív irányban történt, méghozzá a tweet másik része miatt. Ebben ugyanis a Tesla feje arról ír, hogy a vállalat mégiscsak elfogadja ezt a kriptót, abban az esetben amennyiben meggyőzően kiderül, hogy a bányászott BTC 50 százaléka megújuló energiaforrásból származik, és hogy a megújulók használata növekedést mutat a bányászatban.

Musk azt nem említette, hogy ezt az 50 százalékot miként lehetne ellenőrizni, és a CNN-nek a Tesla sem adott mindezzel kapcsolatban választ. Az viszont biztos, hogy ezt követően a BTC árfolyama 12,5 százalékot nőtt, és 39 400 dolláros árfolyamon elkezdte megközelíteni a 40 000 dolláros lélektani (és technikai szempontból is fontos) határt. Jelenleg a BTC egyébként 39 000 dollár környékén áll.

A kriptovaluta „zöld fordulata” szempontjából pedig akár fontos is lehet, hogy hivatalosan is megalakult a Bitcoin Mining Council (BMC) méghozzá Musk nélkül. Ez utóbbi annyiban nem váratlan fordulat, hogy bár Musk maga is a BMC mögé állt, de mivel épp a személye felvetette a közösségen belül annak lehetőségét, hogy prominens figurák centralizálnák a valutát, így nyilván szimbolikus gesztus a távolmaradása – tehát, hogy ilyen tervekről nincs szó. Ami azt illeti, a BMC olyannyira nem törekszik „hatalomátvételre”, hogy az is felmerülhet akár, hogy egyáltalán lesz-e jelentősége. Jelenleg ugyanis ez egy olyan, észak amerikai bányászokat tömörítő szervezet, amely célja, hogy hangsúlyozza a bányászatban a megújulókra történő áttérés fontosságát és az átlátható működést. Vagyis egy önkéntes és nyílt fórumról van szó, amely „puha” eszközökkel (oktatás, felvilágosítás stb.) térítené a BTC-bányászatot a környezetvédelmi megfontolások szerint is elfogadható irányba.

Egyes kritikusok szerint azonban gondot jelenthet ezen cél eléréseben a kínai reprezentáció hiánya, hisz a világ BTC-jének 75 százalékát bányásszák az ázsiai országban, és épp ott jellemzően szénerőművek által termelt áramot használnak ehhez a tevékenységhez. Mások szerint viszont mivel Kína épp leszámolni készül a bányászati tevékenységgel, így a kínai bányászok távolmaradásának sincs igazából következménye hosszú távon a BMC tervei szempontjából.

További cikkek a témában:

Harmadszorra immár egyetlen emojival küldte padlóra Musk a bitcoint Rejtélyeset tweetelt a Tesla atyja, amit követően a kriptovaluta ismét zuhant egyet.

Így lesz a tehénlepényből kriptovaluta Walesben A tehénlepény kapcsán kiderül, miként fest a zöld energia a kriptobányászatban az Egyesült Királyságon belül, és hogy miért nem feltétlen jelent megoldást a „zöld fordulat” a kriptovaluták jelenlegi problémáira úgy általában.

Musk nagyon nyomja a Dogecoint, és talán együttműködne az Ethereummal Vitalik Buterin vetetette fel, hogy akár szorosabbra is lehetne fűzni az együttműködést az Ethereum és a Dogecoin között – amivel Musk is egyetért.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Hogyan lesz Magyarországon tízmillióval több fa?
Hogyan lesz Magyarországon tízmillióval több fa?
Ennek járt a végére a legutóbbi Kávézó a világ végén, a radiocafén.
Mitől lesz erős egy jelszó vagy egy PIN kód, miért veszélyes a „free wifi”, mi is az a kiberhigiénia?
Mitől lesz erős egy jelszó vagy egy PIN kód, miért veszélyes a „free wifi”, mi is az a kiberhigiénia?
Tényleg ellopják-e az adatainkat, ha nyílt wifit használunk? Mitől lesz erős egy jelszó? Többek között ilyen IT-biztonsági kérdésekről szól a RE:FACT Podcast legújabb epizódja, amelynek vendége Pfeiffer Szilárd, IT-biztonsági mérnök.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.