Amikor Fredercik John Hornimann teakereskedő az ezernyolcszázas évek végén éppen új helyett keresett addigra igencsak jelentős természeti és kulturális műtárgy-gyűjteményének, a hátsó kertje tűnt erre a legideálisabb helyszínnek. Nem véletlenül, hiszen családi házuk London egyik legmagasabb pontján (Surrey Mount) állt, ahonnan fényűző kilátás nyílt a városra. A Forest Hill környező területe pedig akkoriban virágzó külváros volt, ezért Horniman arra törekedett, hogy "elhozza a világot" a helybelieknek azáltal, hogy mindenki számára elérhetővé teszi repertoárját. Hamarosan aztán Charles Harrison Townsend építész megbízást kapott az 1901-ben megnyílt Hornimann múzeum megtervezésére. Nem sokkal később Horniman az épületet és a hozzá tartozó tizenöt hektáros kertet a londoni megyei tanácsnak ajándékozta a közjó érdekében.

A világ számos múzeumához hasonlóan azonban a Horniman is kénytelen volt ideiglenesen bezárni 2020 márciusában, hogy megakadályozzák a COVID-19 terjedését. A kertek azonban a bezárás ideje alatt is nyitva maradtak, az ott élők legnagyobb örömére. A tisztás pedig rögtönzött gyülekezőhellyé vált, ahol mindenki szabadon gyönyörködhet a felhőkarcolók mögött lenyugvó napban. Az intézmény nagyjából ez idő tájt került fel a nyílt, "Topple the Racists" nevű közösségi térképre, hogy ezáltal "rávilágítson a gyarmatosításból származó ikonok és szimbólumok imádatára". Noha Nagy-Britanniában filantrópként és társadalmi reformerként ismerik, Horniman (és szinte valamennyi brit múzeumalapító) a gyarmatok kizsákmányolásával szerezte vagyonát, az ő esetében teakereskedelemmel. Nick Merriman, az intézmény vezérigazgatója a "Black Lives Matter" mozgalom kapcsán írt cikkében meg is jegyezte, hogy a teatermesztés „rendkívül nehéz, mégis méltatlanul alulfizetett munka volt, és sok esetben kényszermunkát jelentett”. De más olyan darabokat is találhatunk a gyűjteményben, amiket véres hadjáratok során szereztek, például a Benin bronz-szobrokat. Sok szempontból ez egy ismerős történet, hiszen a nyilvános múzeumok megjelenése a tizennyolc-tizenkilencedik században nem választható el a gyarmati leigázás és kizsákmányolás szomorú történeteitől. Míg Horniman vágya, hogy a világot Dél-Londonba vigye, az oktatás és a társadalmi „fellendülés” jegyében valósulhatott meg, maga a gyűjtésre, rendezésre és bemutatásra szolgáló múzeum építésének

gondolata a nyugat egyre szélesebb körű uralmát is jelentette kultúrák, na és persze a természet felett.

Mint azt mostanra számos társadalomkutató bebizonyította, a múzeumok által kifejlesztett és fenntartott faji és kulturális hierarchikus elképzelések megalapozták az erőszakos bánásmódot szerte a világon, és ez máig sem változott. Támogatták továbbá az európai kivételesség jövőképét, ami egyrészt ösztönözte a haladás eszméit, ugyanakkor a többség ezt felhatalmazásnak vette más nemzetek, és a természet leigázására. Ezt a hozzáállást azóta többször is megkérdőjelezték az antirasszista, gyarmatellenes és környezetbarát intézményi reformok részeként. Most pedig, egy olyan éghajlati és ökológiai vészhelyzet árnyékában, amely a társadalmi, politikai és gazdasági élet minden területére kihat, a múzeumok működési célja ismét megkérdőjeleződik.

Újragondolt intézmények

Bár a Horniman sok szempontból archetipikusnak vehető, azért néhány meglepetést is tartogat: a természettörténetnek, antropológiának és a hangszereknek szentelt tárlatok mellett a látogatók ugyanis felfedezhetnek például egy lepkeházat, egy mini állatparkot és egy akváriumot, amely otthont ad egy, a korallzátonyok szaporodását feltáró innovatív kutatási projektnek. A természeti és kulturális gyűjtemények, a szabadtéri terek és az állattani kutatások e szokatlan kombinációját ki is emelték a múzeum 2020 januárjában megjelent klíma- és ökológiai nyilatkozatában. A hulladék minimalizálása, a szennyezés csökkentése és a környezeti kutatásba történő befektetés mellett a vezetés változtatásokat tervez a gyűjteményekkel, a helyszínnel és a szervezettel kapcsolatban is. Világossá teszik továbbá, hogy bár a múzeumok „hosszú távra szóló intézmények”, „erkölcsileg és etikailag szükségszerűen most kell cselekedniük” a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Az alaszkai Anchoragetól kezdve egészen Sydney-ig ez a cselekvésre ösztönzés az elmúlt években az egész ágazatban visszhangot keltett. Míg az éghajlatváltozás mértéke és sürgőssége gyakran lesújtónak tűnhet, a múzeumok kezdik felismerni,

hogy döntő szerepük van a társadalom e válságra adott válaszának alakításában és támogatásában.

A Londoni Természettudományi Múzeum például idén bejelentette hosszú távú, tizenegy évre szóló stratégiáját, melynek fókuszában a klímaváltozás és a biodiverzitás áll. Ennek részét képezi a májusban nyílt, „Fantasztikus vadállatok" című kiállítás, az interaktív, játékos gyermekgaléria, és egy új dinoszaurusztárlat is. Mint mondják, az őshüllők sokszínűsége, alkalmazkodókészsége, életük és kihalásuk története analógiát szolgáltat a Föld mai biológiai sokféleségével - írja a Lonely Planet. A kiállítás bemutatja az éghajlatváltozás szerepét az őslények kihalásában,

felhívva a figyelmet a bolygó folyamatos változására, és hangsúlyozva azt a hatást, amit az ember érhet el.

Az új kiállításokhoz a múzeum terét is bővítik majd. A következő évtizedre vonatkozó tervek között szerepel a városi biodiverzitás csökkenésének kezelése, aminek jegyében például a múzeum öt hektáros kertjét a városban élő állatok kutatásának és megőrzésének szentelik. Digitalizálják emellett a múzeum nyolcvan millió példányos gyűjteményét, és törekednek a szén-dioxid-lábnyomának csökkentésére a múzeumok közül a világon elsőként.

Szintén 2020 első negyedévében, az angliai "Museums for Climate Action" nevű szervezet nemzetközi pályázatot hirdetett, amelyben arra kérték a múzeumokat, mutassák be, milyennek képzelik a jövő kulturális intézményeit. A zsűri egyaránt szívesen fogadta a gyakorlati megoldásokat és a spekulatív koncepciókat. Míg egyesek fenntarthatóbb múzeumépületek létrehozására vagy új klímaváltozási kiállítások kidolgozására tett javaslatokat küldtek, mások a muzeológiai gondolkodás és gyakorlat alapjainak újrafogalmazására törekedtek. A nyolc döntős jelenleg a Glasgowi Tudományos Központban rendezett kiállítás ötleteit dolgozza ki az ENSZ huszonhatodik klímaváltozási konferenciája, a COP26 előtt, amelyre 2021 novemberében Glasgow-ban kerül sor.

"Elefánt a teremben"

Noha nem minden múzeumalapítási történet kapcsolódik közvetlenül a gyarmatosításhoz, az mindenesetre tény, hogy a természeti és kulturális tárgyak felhalmozása, egy adott történet elmesélése formálta azt, ahogyan a társadalmak napjainkban világszerte megismerik és megértik helyüket a világban. A gyűjtési folyamatok ugyanakkor sok esetben azt jelentették és jelentik, hogy

támogatnak, igazolnak, illetve fenntartanak bizonyos eljárásokat amik katasztrofális következményekkel járhatnak a környezetre nézve.

A huszadik század elején például az Amerikai Természettudományi Múzeum számos utat támogatott Afrikába, hogy új dioráma-sorozatuk kedvéért befogjanak és levadásszanak vadon élő állatokat. Az élőlényeket - köztük oroszlánokat, zsiráfokat, elefántokat és gorillákat - aztán persze kitömték, konzerválták és a mesterségesen kreált 'vadonba' szállították. Ennek eredményeként létrejött Afrika egyik első védett területe, a Kongó keleti részén található Albert Nemzeti Park, amely a belga királyról kapta a nevét. A parkot, amely ma már az UNESCO Világörökség része, 1969-ben átkeresztelték Virungára.

Amint azt a legújabb tanulmányok kimutatták, az ilyen védett területek erős megosztottságot teremthetnek a helyi közösségek és az általuk lakott területek között. Mit értenek ezalatt a kutatók? Nos leginkább azt, hogy az őslakos közösségek, valamint a földgazdálkodás alternatív rendszerei gyakran marginalizálódnak ebben a megközelítésben, amely kiterjeszti a múzeumi diorámák dermedt világát az élő ökoszisztémákra. Mindez a környezettel szembeni modern hozzáállás lenyomata, amely jelentős akadályt jelent az ésszerű éghajlati cselekvés előtt.

A fent említett pályázatra érkezett egy rövid, játékos,mégis provokatív kísérleti projekt a Design Earth jóvoltából: egy varázslatos realisztikus történet, amelyet spekulatív tervrajzok kísérnek. Az "Elefánt a teremben" lényegében arról szól, hogy mi történne, ha az egyik állat, esetünkben elefánt, életre kelne, és igazságot követelne, ledózerolná a múzeumot, és pontosan annyit hagyna belőle, mit ami a gyarmatosítók után hátramaradt.

"Az elképzelés, miszerint az emberek bármiféle hatalmat gyakorolhatnak a természet felett, mindig is illúzió volt.

A múzeumok, mint az elitizmus és a változatlanság szimbólumai azonban túl sokáig hozzájárultak ezen világkép erősítéséhez” - mondja James Clifford, a Harvard Egyetem antropológusa. A múzeumoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelem alappilléreinek újragondolása tehát nem csupán a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és a szén-dioxid-kibocsátás kérdéseinek számonkérését jelenti, noha azok is fontosak. Történelmi számvetést jelent azzal a szereppel, amelyet az intézmények mostanáig játszottak a klímaválság fő mozgatórugóinak támogatásában - nem utolsósorban a gyarmatosítás, a kapitalizmus (legalábbis ahogyan jelenleg ismerjük) és az ipari modernizmus elterjedésében.

Ez is érdekelhet:

Szinte lehetetlen megbecsülni, mennyien kelnek majd útra a klímaváltozás miatt

Az EU szigorítani tervezi a 2030-ra vonatkozó klímacélokat

Így semmisít meg a környezetszennyezés komplett halpopulációkat

(Fotó: Pixabay, Design Earth via The Conversation)