Nagyon furcsa balesettel indult az önvezető autóknak rendezett versenysorozat első szezonja

2020 / 11 / 07 / Bobák Áron
Nagyon furcsa balesettel indult az önvezető autóknak rendezett versenysorozat első szezonja
A kifejezetten önvezető autók számára megalkotott Roborace versenysorozat első szezonjában a robotautók egyelőre még nem élesben, csupán időfutamon mérik össze egymással a tudásukat. A kocsiknak három kört kell megtenniük virtuális objektumokat kerülgetve, de ahogy az első verseny során kiderült, ez nem is olyan könnyű feladat.

A sávjci Acronis SIT Autonomous csapatának például a tervezettnél jóval rövidebbre sikerült a bemutatkozás, hiszen az autó rögtön az elindulás után jobbra rántotta a kormányt, és még a startvonal előtt nekihajtott a boxutca falának. Ez volt az első olyan verseny, amit már élőben közvetítettek a Twitchen, de erre a kommentátor is csak annyit tudott mondani, hogy "ez nem pont az a rajt, mint amit látni szerettünk volna".

A versenysorozat béta-szezonjában a hat csapat még nem egymás ellen, csupán az órával versenyzik, nagyjából úgy, mint egy időmérő edzésen: az autóknak három kört kell megtenniük, miközben virtuális objektumokat is ki kell kerülniük, valamint a videojátékokhoz hasonlóan extra pontokat is begyűjthetnek. Ez számos különböző stratégiára ad lehetőséget, hiszen a csapatok dönthetnek úgy, hogy a nagyobb sebesség érdekében figyelmen kívül hagyják a "metaverzumot", ekkor azonban büntetőpontokat kapnak.

A DevBot 2.0 névre keresztelt autók teljesen elektromos hajtásúak és az Nvidia Drive platformjával működnek. Bár a Roborace korábban már bemutatott egy teljesen önvezető modellt is, a béta-szezonban használt kocsi belülről még teljesen megegyezik egy valódi versenyautóval, vagyis emberi sofőrök is tudják őket vezetni, de a versenyen természetesen csak gépi irányítással mehetnek. Az egyenautókban ez az egyetlen, ami különbözik, vagyis a csapatok az önvezetéshez szükséges szoftvert biztosítják az autókhoz.


A tervek szerint így fog kinézni a végleges Roborace-versenyautó

Ebben még van hova fejlődni, hiszen az Egyesült Királyságban, a Thruxton versenypályán rendezett első versenyen a rajthoz álló hat csapatból csupán kettő tudta teljesíteni a háromkörös időfutamot. Tegyük hozzá, hogy az önvezető autók képességeiről ebből semmilyen következtetést nem lehet levonni, hiszen a robotautók fejlesztésében jelenleg olyan cégek állnak az élen, mint a Waymo (Google) vagy a Cruise (General Motors), ők viszont nem vesznek részt a versenysorozatban. A második verseny már sokkal eredményesebb volt, ám az is igaz, hogy a Roborace a jelenlegi formájában még nem sok izgalmat tartogat a nézőknek, így csak igazán elhivatottaknak javasoljuk, hogy ide kattintva megnézzék az első, ide kattintva pedig a második verseny teljes közvetítését.

(Futurism, Car And Driver)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan Concept 20-30 megalkotása egy egyszerű kísérletből született, de érdekes végeredményt hozott: a jármű ötvözi az online videojátékok világát a hétköznapi, praktikus elemekkel.
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Persze egy ilyen eszköz csak rendkívül alacsony tömegű rakományt tud szállítani, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsaság. Az ilyen napvitorlásokkal nagyon gyorsan fel lehetne fedezni akár a szomszédos csillagrendszert is – sőt erre már tervek is vannak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.