Nem értik, mi történik a vulkánnal, ami az emberiség történelme során még soha nem tört ki, de most mozgolódik

2025 / 10 / 24 / afd
Nem értik, mi történik a vulkánnal, ami az emberiség történelme során még soha nem tört ki, de most mozgolódik
Hétszázezer éve szunnyad a délkelet-iráni Taftan vulkán.

Több százezer évnyi szunnyadás után ismét életjelet ad magáról a délkelet-iráni Taftan vulkán. Műholdas megfigyelések szerint ugyanis a tűzhányó csúcsa 2023 júliusa és 2024 májusa között mintegy 9 centiméterrel megemelkedett, és ez a duzzadás azóta sem csillapodott, ami arra utal, hogy a felszín alatt ismét megindultak a vulkáni folyamatok.

A kutatók becslése szerint a Taftan utoljára nagyjából 700 ezer éve tört ki, vagyis még jóval azelőtt, hogy a Homo sapiens megjelent volna a Földön.

Bár 1902-ben füstölni kezdett, és egyes, megerősítetlen beszámolók szerint 1993-ban is előfordulhatott egy kisebb lávafolyás, valódi kitörést az emberiség történelme során még soha nem jegyeztek fel.

A vulkáni aktivitást többféle tényező is beindíthatja: földrengések, felszín alatti vízmozgások vagy akár intenzív esőzések. A Taftan esetében azonban a szakértők nem találtak egyértelmű kiváltó okot, úgy tűnik, a folyamat szinte „spontán” módon indult be. A vulkanológusok szerint a kidudorodást valószínűleg a tűzhányó alatti hidrotermális rendszerben bekövetkezett változások okozták: a gázok felhalmozódása vagy egy kisebb magmaáramlás nyomásnövekedést válthatott ki a kőzetek pórusaiban és repedéseiben.

A Geophysical Research Letters című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Taftan a közeljövőben kitörne. Az viszont egyértelmű, hogy a vulkán jóval aktívabb, mint ahogy azt korábban gondolták, és ha most valóban dühbe gurulna, az nemcsak geológiai, hanem történelmi jelentőségű esemény lenne.

(Forrás: IFL Science, fotó: Wikimédia)

Ez is érdekelhet:

A SpaceX óriásrakétája fantasztikus landolást hajtott végre, szinte lebegett a víz fölött A Starship legutóbbi tesztje jól sikerült.

Mit tud a Tomahawk rakéta, hogy ennyire kellene Ukrajnának? Ukrajna nem véletlenül áhítozik a Tomahawkra: a több ezer kilométeres, radar alatti csapásmérő-képesség az orosz hátország biztonságérzetét is átírhatná.

Így fokozták még tovább a James Webb látását – 1,5 millió kilométerről Hardvercsere nélkül élesítették tovább a James Webb „szemét” – 1,5 millió kilométerről.


Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Ha van telefon, amit mintha csak a sokat utazóknak találtak volna ki, akkor az a REDMI Note 15 sorozat.
RakétaAutószalon
További ajánlatok
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.