Nemsokára érkeznek a légitaxik, ilyen megállóhelyeken szállhatnak majd le

2023 / 11 / 13 / Bobák Zsófia
Nemsokára érkeznek a légitaxik, ilyen megállóhelyeken szállhatnak majd le
Mielőtt elindulnak az eVTOL-os légitaxi szolgáltatások, ki kell építeni a működésükhöz szükséges infrastruktúrát. A Skyportz legújabb elképzelése szerint a nagy központok mellett kisebb, vagy éppen személyes megállóhelyeken is landolhatnak majd a gépek.

Az eVTOL-ok (elektromos, egy helyből való fel-, és leszállásra alkalmas légi járművek) többféle céllal lesznek használhatóak a nem is annyira távoli jövőben: bizonyos cégek légitaxi szolgálatások kivitelezésére alkalmazzák majd őket, míg más gyártók egyszemélyes verziókat fejlesztenek, amivel lényegében az autóval való mindennapos közlekedést válthatják le a leendő tulajdonosok. Az első légitaxik indítását a jövő évi párizsi olimpián tervezik megvalósítani, de ahhoz, hogy szélesebb körben is használható és működőképes szolgáltatást vezessenek be és tartsanak fenn a cégek, először a megfelelő infrastruktúrát is ki kell építeniük, ami biztosítja az utasok számára a ki-, és beszállás lehetőségét.

A vállalatok különbözőképpen képzelik el ennek az infrastruktúrának a kivitelezését: első körben sokan a már meglevő repülőtereken és helikopter leszállóhelyeken alakítanák ki a megállóhelyeket, míg mások a kifejezetten a légitaxik, eVTOL-ok számára fenntartott vertiportok építésében látják a jövőt. Moduláris és egyelőre csak átmeneti jelleggel kialakított vertiportot már építettek is 2022-ben Coventry-ben, de az Air One légikikötőjét csak demonstrációs céllal készítették el, hogy a nagyközönség is betekintést nyerhessen a leendő "légitaxi repülőterek" működésébe.

Az ausztrál Skyportz is mutatott már be nagyszabású koncepciókat a vertiportokról, amelyek központként szolgálhatnak az eVTOL-ok számára, most pedig egy sokkal kisebb méretű, személyes leszállóhelyet prezentáltak, ami olyan területeken alkalmazható, ahol nagyobb központok számára nincs elegendő hely. A Vertistop nem a legkisebb megállóhely, de elég apró ahhoz, hogy zsúfolt városi környezetben is könnyen lehessen neki helyet találni: az elhelyezése 30*30 méteres területet igényel, vagyis épületek tetején és parkolókban is installálható. A Vertistopot a Skyportz közösségi használatra szánja, de akár személyes vetiportként is lehet használni egy nagyobb birtokon: a lényege az egyszerűen integrálható jelleg, aminek köszönhetően nem kell nagyobb átalakításokat végezni vagy hosszas munkával teljesen új teret kialakítani a légi járművek számára.

A Dubai Airshow-n bemutatott vertiport egyelőre csak koncepció, de a Skyportz nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a légitaxi infrastruktúra minél előbb létrejöjjön, ami elmondásuk szerint forradalmasítja majd a személy-, és teherszállítás módját.

(Autoevolution Fotó: Skyportz)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
Ha bejön, akkor pickup-nagyhatalom lehet a cégből, ami Amerikában egyenlő a sikerrel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.