Egy elírás miatt lepleződött le az Észak-Amerikát védő katonai szervezet titkos telefonszáma

2022 / 12 / 20 / Bobák Zsófia
Egy elírás miatt lepleződött le az Észak-Amerikát védő katonai szervezet titkos telefonszáma
1955-ben megcsörrent a piros telefon a Kontinentális Légvédelmi Parancsnokságon, de a vonal másik végén nem a Pentagon volt.

Számos karácsonyi tradíció létezik, aminek régmúltban gyökerező eredetét mára már nehéz visszafejteni, hiszen a legtöbb ünnepi szokás részben vallásos, részben pogány hagyományokból táplálkozik és a hosszú évtizedek/századok, valamint minden egyes nemzet saját szokásainak jellemző összetevői is nyomot hagynak rajtuk. Valamivel könnyebb dolgunk van azonban azokkal a tradíciókkal kapcsolatban, amelyek modern technológiákra építenek, ezek születése sokszor még olyan friss, hogy akár maguk a hagyomány megalkotói is köztünk vannak.

Hasonló a helyzet Harry Shoup esetében is: a Kontinentális Légvédelmi Parancsnokság (Continental Air Defense Command, CONAD) ezredese, aki 2009-ben hunyt el, egy véletlennek és lélekjelenlétének köszönhetően indította útjára azt a karácsonyi programot, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend és a CONAD utódjaként szolgáló NORAD, sőt, az egész amerikai kormány legsikeresebb közösségi kapcsolatépítő szolgáltatásává nőtte ki magát. A történet pedig az ezredes lányának, a NORAD-nak és korabeli újságok beszámolóinak alapján pontosan rekonstruálható.

A második világháború során az Egyesült Államok megúszta ugyan azokat a mindent romba döntő bombatámadásokat, amelyek Európát jócskán megtépázták, de a japánok akciója Pearl Harbour ellen, majd később, a hidegháború idején, a szovjet nukleáris töltetektől való félelem véget vetett annak a viszonylagos védettség-érzetnek, amit az óceánokkal körbevett ország lakói megszokhattak. Az égből vagy a vízen érkező fenyegetés ellen hatásos fellépésre volt szükség, ezért életre hívták a Kontinentális Légvédelmi Parancsnokságot, amelynek feladata az ellenséges tevékenységek folyamatos monitorozása volt radarok és megfigyelőegységek által és a szervezet tagjai állandó jelleggel készenlétben álltak az esetleges támadások elhárítására.

A CONAD számtalan különféle protokollja közül az egyik a parancsnokság központjában lévő piros telefonhoz kötődött:

ezen a vonalon csak a legfelsőbb körökből, a Védelmi Minisztérium tábornokától érkezhetett hívás sürgős esetekben.

Ha a telefon megszólalt, az általában komoly következményekkel járt, a szám pedig szigorúan titkos volt. Legalábbis egészen 1955 karácsonyáig ezt hitték a katonai szervezet tagjai.

1955-ben azonban a Sears áruház munkatársainak remek ötlete támadt a karácsonyi vásárlási kedv növelésére és hirdetést tettek közzé, amelyen egy telefonszám szerepelt: a reklám szövege szerint ezen az elérhetőségen egyenesen a Mikulással beszélhettek a gyerekek, aki már nagyon várta a hívásokat. A hirdetés szerint az ME 2-6681-et tárcsázva a Mikulás privát telefonja csörrent meg, aki még figyelmeztetett is rá mindenkit, hogy biztosan a helyes számot hívja. És a gyerekek el is kezdtek telefonálni december 24-én, sorban hívták a megadott számot, hogy feltegyék kérdéseiket a Télapónak. Csakhogy a vonal másik végén nem az áruház magát Mikulásnak kiadó dolgozója válaszolt a kérdéseikre, hanem valaki teljesen más - olyan valaki, aki egyáltalán nem számított Mikulásról érdeklődő gyermekek rohamára.


Harry Shoup ezredes (Kép: U.S. Air Force)

Mikor a Sears számát tárcsázták a gyerekek vagy szüleik, a telefon valójában Harry Shoup asztalán szólalt meg, nem az Északi-Sarkon és az ezredes hirtelen nem értette, miért kérdezi tőle egy vékonyka hang, hogy ő-e a Mikulás.

Mint kiderült, egy elírás miatt a hirdetésben a NORAD piros telefonjának számát sikerült nyilvánosságra hozni,

Shoup pedig, miután tisztázta a félreértést, gyorsan felvette a fonalat és készségesen válaszolt a gyerekek kérdéseire. A lelepleződött telefonszámot átadták az áruháznak, de a CONAD és a később a szervezetből alakított NORAD úgy döntött, hogy folytatja a furcsán induló hagyományt és kiépítettek egy saját központot, ahova karácsonykor rendszeresen befutnak a Mikulással kapcsolatos hívások.

A véletlenszerűen született tradíció az elmúlt évtizedek alatt egészen nagy projektté nőtte ki magát és számos cég támogatásával, valamint sok-sok önkéntes segítségével évről évre újra elindítják karácsony előestéjén a Mikulás követő (Santa Tracker) programot, amelynek azóta is részét képezik az élő hívások is, amelyek, ha nem is a Télapóval (vagy Harry Shouppal) való közvetlen beszélgetést kínálnak, de lehetőséget adnak a gyerekeknek a világ minden táján, hogy érdeklődjenek a Mikulás éppen aktuális pozíciójáról. A NORAD, ami az év 365 napján a Kínából, Oroszországból vagy bármely más területről érkező potenciális fenyegetéseket követi nyomon és a légteret monitorozza, ilyenkor még egy objektumot célkeresztbe vesz és élőben közvetíti a Mikulás útját keresztül a világon.

Az amerikai hagyományok szerint a karácsonyi ajándékokat a Télapónak köszönhetik a gyerekek, ezért a követése nem a nálunk szokásos Mikulás-ünnepen, december 6-án zajlik, hanem december 24-én kezdődik: ezen a napon többféle elérhetőségen, webes felületeken, telefonon, vagy okostelefonra letölthető alkalmazáson át is részt vehetünk a programban. A visszaszámlálás már elkezdődött.

(Forrás: defense.gov Fotó: US Air Force, Pixabay/igorovsyannykov)

A nap, amikor a NASA űrhajósa bejelentette, hogy létezik a Mikulás "Houston, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Mikulás létezik" - közölte a földi irányítóközponttal a szenzációs hírt Jim Lovell amerikai űrhajós, de az üzenet valójában nem az ajándékokat osztó titokzatos télapóról szólt.


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.