1968 nem volt az Egyesült Államok legbékésebb éve, sőt, sokan ezt tartják az egyik legtragikusabb időszaknak a második világháború utáni évek közül. Ebben az évben halt meg az ország legnagyobb hatású emberjogi aktivistája, Martin Luther King, miután a memphisi kukássztrájk idején James Earl Ray lelőtte őt a Lorraine Hotel balkonján. Szintén 1968 elején zuhant le a Légierő B52-es bombázója négy B28FI termonukleáris bombával a fedélzetén, radioaktív szennyezést okozva Grönland közelében, az esemény később a Thule-incidens néven híresült el. És ez volt az év, amelynek során az 1955 óta tartó vietnámi háború fordulópontjához érkezett, mikor januárban Khe Sanhnál az Észak-Vietnámi Néphadsereg megtámadta a amerikai légibázist, több mint két hónapig tartó véres ostromhelyzetet idézve elő.

Az Egyesült Államok jelentős projektjének, a holdraszállásnak a kivitelezése is késésben volt, a holdkomp fejlesztését hátráltató tényezők miatt az űreszköz nem készült el a tervezett időre és kérdésessé vált, hogy sikerül-e valóra váltani Kennedy elnök ígéretét az évtized végéig, 1970-ig bekövetkező emberes holdraszállással kapcsolatban. A NASA azonban egy hirtelen irányváltással előrébb hozta az egyik missziójának megvalósítását és

az Apollo-8 legénységét a Saturn V rakétával egyenesen Hold körüli pályájára küldte.

Az asztronauták, Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders kockázatos útra indultak, Chris Kraftnak, a NASA repülésért felelős igazgatójának nem túl optimista becslése szerint 50-50 százalék esélye volt annak, hogy minden jól alakul a küldetés során. A misszió ennek ellenére mégis elstartolt és december 21-én a hatalmas Saturn V a levegőbe emelkedett a Kennedy Űrközpont indítóállásáról. 12 perccel később elérték a Föld körüli pályát és az indulástól számított három órán belül történelmi eseménynek lehettek részesei az űrhajósok: elhagyták a földi gravitáció fogságát és a Van Allen övezetet és elindultak a Hold felé.

Az Apollo-8 karácsonyi időzítése miatt a történések még nagyobb figyelmet kaptak a nagyközönség részéről: az asztronautáknak lehetőségük nyílt az űrből közvetíteni ünnepi beszédüket a földi irányítóközpont és a bolygó lakossága felé - a NASA számítási alapján ez volt a valaha volt legkiemelkedőbb nézettségű televíziós közvetítés, amit karácsony estéjén 64 ország összesen egymilliárd nézője követett figyelemmel. Pedig Jim Lovell parancsnok eredetileg nemet mondott a televíziós kamera használatára, többek között azért is, mert minden plusz súly sokat számított a küldetés alatt, a kamera pedig 5,5 kilogrammot nyomott, miközben az előkészített, körülbelül fél kilogrammnyi extra élelmiszereket nem vihették magukkal az útra. A vezetőség azonban ragaszkodott az élő beszámolóhoz és így a Hold felé tartó több napos úton, valamint karácsony napján is, több alkalommal kaphattak ízelítőt a Föld lakosai arról, milyen az élet az űreszközön, hogyan fest a bolygó kék oázisa az űr "pusztaságából" nézve és milyen a Hold kráterekkel szabdalt felszíne közvetlen közelről.

Az út bizonyos pontjain sem a közvetítés, sem a központtal való kommunikáció megoldása nem volt lehetséges, mivel a Deep Space Network akkori hálózata jóval kezdetlegesebb volt, mint a mostanra már alaposabban kiépített rendszer (bár 47 percre még a most zajló Artemis I küldetés alatt is elveszett a kapcsolat a Hold körül keringő Orionnal). A legénység december 24-ének éjjelén részleteket olvasott fel a bibliai Teremtés Könyvéből, majd nem sokkal később eljött az ideje a következő kockázatos manővernek: a szervízmodul hajtóművének három és fél perces működtetésével (TEI, Trans Earth Injection) ki kellett kerülniük a Hold vonzásából, hogy hazafelé indulhassanak. A folyamat alatt a rádiócsend több mint tíz percig tartott és mikor a 12. perc után az irányítóközpont munkatársai próbáltak kontaktusba lépni az űrhajósokkal, nem kaptak választ. A későbbi próbálkozások sem jártak sikerrel és a 15. percben még mindig szünetelt a kapcsolat.

Nagyjából fél perccel később azonban hirtelen megtört a csend és Lovell végre bejelentkezett az Apollo-8 nevében. A parancsnok nem csak az űrhajó megfelelő helyzetéről szóló megnyugtató híreket közölt, hanem szenzációs üzenetet hozott a hosszúra nyúlt szünet után.

"Houston, szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Mikulás létezik."

- mondta az asztronauta.

Az üzenet valódi jelentése természetesen az űrhajóra vonatkozott, ezzel a mondattal biztosított róla mindenkit Lovell, hogy misszió rendben zajlik és nem történt probléma a művelet során. A legénység hazafelé tartott és december 27-én, helyi idő szerint 10 óra 51 perckor a parancsnoki modul gond nélkül landolt a Csendes-óceánban.

Lovell egy későbbi interjújában elárulta, hogy a Teremtés Könyvéből való felolvasás nem egészen az ő ötletük volt, valójában az űrhajósok meglehetősen tanácstalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy mi lenne a helyénvaló témája az ünnepi beszédüknek. Még nagyobb zavarba jöttek azután, hogy a USIA (az Egyesült Államok Információs Ügynöksége) egy tagja emlékeztette őket arra, hogy az egész világhoz kell szólniuk, karácsony ünnepén nem csak keresztények, hanem más vallások gyakorlói is fogják őket hallgatni. Végül, Lovell visszaemlékezése szerint, a USIA munkatársa egy újságírót keresett meg az üggyel kapcsolatban, akinek a felesége javasolta a Teremtés Könyvét, mivel így többféle vallás képviselőihez tudták intézni az üzenetüket.

Ami a Mikulás valódiságáról szóló bejelentést illeti, az űrhajós ezt egy régi történetre alapozta, amelyet egy magazinban olvasott: a történet szerint egy kislány levelet küldött a lap számára, amiben megkérdezte, valóban létezik-e a Mikulás, mire a szerkesztő válaszában megerősítette őt abban, hogy nem kell kételkednie, tekintve milyen jó dolgok történtek az év során az Egyesült Államokban, feltételezhető, hogy a Télapó nagyon is valódi. Miután sikerült a Hold körüli pályájáról való letérést kivitelezni az Apollo-8 során, Lovell erre a történetre utalva választotta ezt az üzenetet.

(Forrás: Houston Chronicle, NASA Fotó: NASA, Getty Images/Manu Prats/EyeEm)