Okosüvegből issza a vizet, aki okos?
2020 / 05 / 23 / Rácz Tamás
Okosüvegből issza a vizet, aki okos?
A fejlett világ rég túl van már azon, hogy az ember azért igyon, mert szomjas. Ma már azért iszunk, mert a vizespalackunk szól, hogy igyunk.

Smartphone, smartwatch - smartbottle. Bizony már a vizespalack is megokosodott. Számon tartja, mennyit ittunk, jelzi, ha programja szerint újabb kortyokra volna szükségünk az emberiség egyik legfontosabb új életcéljához: a tökéletes hidratáltsághoz.

A francia Noerden LIZ fantázianevű palackja például LED-ek villogtatásával jelzi, ha már két órája nem nyitották ki (a gyártó ezek szerint úgy gondolja, kétóránként van itt az ideje az ivásnak). A palack UV-fénnyel sterilizálja is a belé töltött vizet, kijelzi a folyadék hőmérsékletét és a palack tetejének nyitását érzékelve regisztrálja, ha tulajdonosa - iszik. A beépített lítium-akku mágneses rögzítésű kábellel tölthető, egy töltéssel egy hónapot bír ki. A 3,5 vagy 4,8 decis űrtartalommal, három színben rendelhető palack ára 59 vagy 69 euró.

LIZ-nél nem csak nagyobb (öt és fél decis), de lényegesen okosabb is a rádiófrekvencás kommunikációra is képes H2OPAL. (H2O Pal, szóval víz-cimbora, értjük.) Ez a flakon iPhone-nal vagy Apple Watch-csal képes beszélgetni, tulajdonosa pedig mobilappon követheti, mennyit ivott és mikor kellene újra innia. A palack a FitBit nevű egészségügyi önmenedzselő programmal is kompatibilis, így folyamatosan online rögzíti, hogy is áll éppen a tulajdonosa a saját maga elé kitűzött egyéni hidratációs program követésében.

A meggyőző kis reklámfilmet megtekintve láthatjuk, hogy sport, szabadidő-eltöltés vagy munka, egyáltalán: civilizált élet ma már nem is lehetséges anélkül, hogy egy 99 dolláros okospalack és egy mobilapp mondaná meg, mikor igyunk vizet:

De még ennél is okosabb egy friss fejlesztés: az Indiegogón simán összejött 20.000 dolláros közösségi finanszírozásból elkészült MiTo, ami annyira okos, hogy már tölteni se kell, mert napelemmel tölti saját magát! Így aztán végképp nem fordulhat elő, hogy a palack lemerüljön és ne tudja figyelmeztetni buta embertulaját: ideje van az ivásnak, nehogy kiszáradjon a bőre, memóriazavarokkal kezdjen küszködni és hasonló szörnyűségek történjenek, amikkel a reklámvideó is rémisztget minket:

Az alapmodell (MiTo Remind) csak öntölt és figyelmeztet, a Kelvin már a víz hőmérsékletet is megmondja, a Cloud pedig (mindössze 50 dollárért) wifin a netre is küldi az adatokat a mobilappnak, hogy a telefonunk szóljon, mikor vagyunk szomjasak. Vagyis 45 percenként, mert a MiTo szerint már ez a minimum.

És ez csak a jéghegy csúcsa. Tele van az internet, a webshopok okospalackokkal azok számára, akiknek nem elég meginniuk egy pohár vizet, ha megszomjaznak, hanem ennél tudományosabban szeretnének foglalkozni folyadékbevitelükkel. Hát nem nagyszerű?


Rakéta az Instagramon is!
Kövesd be, később jól jársz majd!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.