Jégkorszakbeli emberek okozhattak úgynevezett “megatüzeket” a mai Dél-Kalifornia területén, ami ezer évig lakhatatlanná tette a régiót – derül ki egy új kutatásból. A megatűz lényegében gigászi erdőttűz, amelyek nagymértékben hozzájárulhattak a nagyobb állatok kihalásához a térségben – legalábbis erre utalnak a La Brea kátránygödrökből származó kövületek.

Mint a fenti megállapítással kapcsolatos tanulmány vezető szerzője, F. Robin O'Keefe, a nyugat-virginiai Marshall Egyetem biológusa nyilatkozott:

"Amikor ilyen tüzek történnek, majdnem olyan, mintha bomba robbant volna fel. Ezer éven át pusztasággá vált a terület."

A kutatási eredményeket augusztus 18-án publikálták a rangos Science folyóiratban.

A szóban forgó kutatás szerint tehát a jégkorszaki emberek szándékosan gyújthatták ezeket a hatalmas erdőtüzeket a mai Dél-Kalifornia területén, ami nagyjából egy évezredre lakhatatlanná tette a területet. A kutatók azt feltételezik, hogy ezek a tüzek kulcsszerepet játszottak a megafaunafajok (nagyobb testű állatok) kihalásában a régióban, amire tehát La Brea kátránygödrökből származó kövületek utalnak. A tanulmány ezért két okból is fontos: egyrészt hozzájárul a késő pleisztocén korszak (2,6 millió-11 700 évvel ezelőtti) megértéséhez, másrészt rámutat, hogy már az őseink is relatíve egyszerű technológiával komoly hatással bírtak a környezetükre.

F. Robin O'Keefe és munkatársai összetett adatelemzést alkalmaztak az ökoszisztéma-változások szimulálására a késő pleisztocén idején Észak-Amerikában a gleccserek visszavonulását követően. A kutatók az említett, a Los Angeles-i La Brea kátránygödrökből kinyert kövületek szénizotópos kormeghatározása segítségével nyertek betekintést a régióban élt állatfajok történetébe.

A tanulmány nyolc fajra összpontosított, köztük az amerikai oroszlánokra, ősi bölényekre, óriásfarkasokra (dire wolf), kardfogú macskafélékre és hasonló állatokra. A 172 csont-fosszíliából kivont kollagénfehérjék radiokarbonos kormeghatározása kimutatta, hogy ezek a fajok 15 600 és 10 000 évvel ezelőtt éltek.

A kutatók összehasonlították ezeknek a kövületeknek a gyakoriságát az Elsinore-tó pollenlerakódásaira vonatkozó adatokkal és az erdőtüzekből származó faszén lerakódásának az időkeretével. Az eredmények szoros összefüggést mutattak ki az ember jelenléte és az ökoszisztéma jelentős változásai között, beleértve az erdőtüzek számának növekedését is. Azt nem tudni, hogy az emberek mi célból gyújthattak ilyen tüzeket, sőt az sem biztos, hogy szándékosan tették, lehet, hogy egyfajta “baleset” történt, ahogy időnként manapság is keletkeznek erdőtüzek a szárazabb időszakokban. A feltételezések közt szerepel azonban, hogy a tüzet vadászati célból gyújthatták.

Ami az időintervallumot illeti: körülbelül 13 500 évvel ezelőtt a szénlerakódás jelentős növekedése heves erdőtüzek időszakára utal, amelyeket a kutatók szerint tehát valószínűleg emberi tevékenység váltott ki. Ezek a tüzek az éghajlati változásokkal és a szárazsággal párosulva Dél-Kaliforniát nedves erdei környezetből száraz chaparrallá változtatták, így tűzveszélyessé tették. Ennek a megfelelője hasonlóan emberi beavatkozás hatására Európában is kialakult egyébként:

“A mediterrán éghajlatú területek többségén az ember kiirtotta az eredeti növényzetet, és a keménylombú erdők helyén, a nem művelt területeken 1-3 (ritkábban akár 5–8) m magas, szúrós, örökzöld bozót alakult ki. A sűrű, szinte áthatolatlan magas cserjésben gyakoriak a tüskés, illóolaj-tartalmú, színpompás virágokat fejlesztő növények. E bozót közismert olasz neve a macchia (ejtsd: makkia) (franciául: maquis).”

Az olasz macchia kaliforniai megfelelője tehát a chaparral, ami viszont már nem nyújtott elegendő táplálékot az említett nagyobb testű állatoknak a régióban, így azok populációi apadni kezdtek.

E fajok többségének körülbelül 12 900 évvel ezelőtti kipusztulására az utal, hogy kátránygödrökben ezen időhatárnál elfogytak az ezekből a fajokból származó kövületek, ami alapján tehát már nem voltak többé jelen ezen a területen.

(Kép: Natural History Museum/Cullen Townsend)