A világon több földrajzi korlát létezik, amelyek egyes állatfajokat, faunákat elválasztanak egymástól, és most nem az óceánokkal körülvett szigetekre, vagy más izolációs tényezőkre kell gondolni, hanem olyan határokra, amelyek nem-fizikálisak - illetve egykor azok voltak, de évmilliók alatt átrendeződtek a földrajzi körülmények, így mára csak egy “képzeletbeli” vonalat jelentenek. Ezek a határok azonban a mai napig válaszvonalként funkcionálnak a fajok számára, és egyes oldalaikon élesen megkülönböztethetőek a különböző faunabirodalmak eltérései. Ilyen többek között a Wallace-vonal, a Lydekker-vonal és a Weber-vonal is.
Ausztrál kutatók most felfedeztek egy újabb, még titokzatosabb biogeográfiai vonalat az Atlanti-óceán északi részén, ami az eddigi vizsgálatok szerint érdekes módon csak egyetlen faj, a bunkós medúza egyik alfajának, a Botrynema brucei ellinorae-nak egyedeit osztja meg. A Botrynema brucei ellinorae-hoz tartozó medúzáknak két típusa van, amelyek külsejükben térnek el egymástól: az egyiknek dudor található a testén, a másik dudor nélküli.
Az újonnan felfedezett határ a dudorral nem rendelkező egyedekre van csak hatással,
vagyis ők azok, akik valamilyen oknál fogva nem lépik át a vonalat, ami egészen pontosan az északi szélesség 47 fokánál húzódik a megfigyelések szerint. Az ettől délre lévő területeken nem detektáltak még dudor nélküli Botrynema brucei ellinorae példányokat, a dudorral rendelkező medúzák viszont a határvonaltól északra és délre is felbukkannak, tehát a vonal “félig áteresztő” a Nyugat-Ausztráliai Egyetem leírása szerint.
A határvonal az adatok alapján nagyjából egybeesik az észak-atlanti-áramlás egy szakaszával, de azt, hogy pontosan hogyan határozzák meg (vagy érzik meg) az állatok, hogy hol húzódik a vonal, illetve tulajdonképpen mi alakította ki a vonalat, az még nem egyértelmű a kutatók számára. Az elképzelések szerint azonban a medúzákon található dudor valamilyen módon összefügghet a jelenséggel, vagyis lehetséges, hogy a dudor hiánya nem előnyös a vonaltól délre eső területeken a ragadozók elleni védekezés szempontjából.
“Az észak-atlanti-áramlással összefüggésbe hozható, félig áteresztő biogeográfiai határvonal potenciális lézetése fontos következményekkel jár a biodiverzitásnak, a fajok evolúciós folyamatainak és a fajoknak az óceáni medencékben való szétszóródásának megértése miatt.”
- írja a Nyugat-Ausztráliai Egyetem a felfedezés kapcsán.
(Fotó: Arctic Exploration 2002, Kevin Raskoff, MBARI, NOAA/OER)