A Loch Ness-i szörny legendájának eredete már a messzi múlt ködébe veszik és nehéz megállapítani, hogy mikor és honnan indult útnak, de a modernkori Nessie-láz kezdetét könnyű meghatározni: kis híján száz évre tekint vissza a skóciai tó titokzatos lakójának létezését bizonyító, vagy bizonyítani látszó észlelések sorozata. Az első, címlapokra kerülő eset, amikor azt állították, hogy látták a szörnyet előbukkanni a habokból, 1933-ban történt, mikor elkészült a Skót-felföldön elhelyezkedő Loch Ness tó mellett elvezető út és egy arra járó házaspár egy "sárkány" látványáról számolt be a helyi lap, az Inverness Courier májusi hírei szerint.

Nem kellett sokat várni az első fotóra sem, ami a Nessie becenevű szörnyeteget ábrázolta,

ugyanazon év novemberében Hugh Gray, helyi lakos, aki éppen sétát tett a környéken, megpillantotta a lényt és gyorsan elő is vette Kodak fényképezőgépét, hogy megörökítse az egyedülálló pillanatot. A képet Gray a skót Daily Recordnak küldte el, ahol le is hozták a sztorit és hamarosan az addig csak viszonylag szűk körben ismert mítosz globális szenzációvá nőtte ki magát.

Az elbeszélések szerint a mitikus bestia valójában egy, az ősidőkből származó, hosszú nyakú plezioszaurusz (illetve annak utódja) lehet, ami valahogyan túlélte a többi társával végző kihalási eseményt és a tó fogságba ejtette. Az állatot főként a vízből részben kiemelkedve szokták felfedezni a szemtanúk, de arra is akadt példa, hogy valaki a szárazföldön vélte látni a kóborló lényt. Annak ellenére, hogy a turizmus fellendülésének köszönhetően ma már sokan többen járnak a környéken, mint 1933-ban és a technológiai fejlődés lehetőséget ad a sokkal pontosabb dokumentálásra, a Loch Ness-i szörny rejtélye azóta is megoldatlan: sokan számolnak be a találkozásról Nessie-vel, annál is többen hisznek a létezésében, de egyértelmű bizonyítékot még nem sikerült szerezni róla, ami végleg eldönthetné a tó titkával kapcsolatos vitát.

Pedig a legenda rányomja a bélyegét még az arrafelé zajló tudományos kutatásokra is és nem pozitív értelemben: Nicholas Witchellnek, a Projekt Urquhart szervezőjének elmondása szerint a szakértő tudósok vonakodnak a tóhoz ellátogatni, pedig az sok érdekességet tartogathat a helyi élővilág megismerése szempontjából. Az 1992-es projekt talán az elnevezésével okozott félreértést, mivel a Loch Ness mellett található Urquhart kastélyáról kapta nevét, ami az egyik forró pontja a szörnyészleléseknek. A kutatásról beszámoló New York Timesnak nyilatkozó Gwynfryn Jones szerint a projekt a tónak és környékének flóráját és faunáját, a tóban élő halakat és mikroorganizmusokat vizsgálta, de mégis szörnyvadászattal gyanúsították őket. A Projekt Urquhart ellentmondásos visszhangja persze nem csak a névnek vagy a lokációnak, hanem részben Witchellnek is köszönhető, aki a legenda fanatikusa volt és több könyvet is publikált Nessie témájával kapcsolatban.

A projekt első ízben végzett alaposabb méréseket a Loch Ness vizében, aminek során a norvég Simrad kutatóhajóját és MBES (multibeam echosounder) szonárját használták a hidrográfiai felméréshez. A kutatás eredményeképpen kiderült, hogy a tó mélyebb, mint korábban gondolták, körülbelül 258 méteresnek mérték a legmélyebb pontját. Nessie-t azonban nem találták sehol.

A nagy felfedezésig több mint két évtizednek kellett még eltelnie.

A 2000-es években kezdődött meg egy szintén nagyszabású és ambiciózus projekt, az Operation Groundtruth, amelyet a Kongsberg Maritime végzett a The Loch Ness Project és a VisitScotland támogatásával. Ahogy a résztvevők nevéből is látható, a cél ezúttal nem kifejezetten a tudományos munka, hanem inkább a tó titkainak felfedése és különféle érdekességek utáni nyomozás volt, beleértve a Loch Ness-i szörny feltételezett élőhelyének kivizsgálását. A művelet már 2002-ben eredménnyel járt, megtalálták ugyanis az érintetlen roncsát egy 1903-ban készült zulu típusú halászhajónak, a Pansy-nak és szintén 2002-ben felfedezték a hírhedt Crusader maradványait is, bár a roncs teljes feltárására jóval később került csak sor. A Crusader John Cobb brit autóversenyző motorcsónakja volt, amivel 1952-ben megpróbálta megdönteni a vízi járművek sebességrekordját, de a 320 km/h-ával történő száguldás közben a hajó szétesett és megölte Cobbot.

2016-ban pedig egy, talán még ennél is jobban várt meglepetést tartogatott a felfedezők számára a tó: Nessie-t, a mélység nem is annyira ősi lakóját.

A lény, aminek nyomára lelt a Kongsberg Maritime valóban a Loch Ness-i szörny volt, de egy kicsit más formában, mint remélték, egyáltalán nem volt életben ugyanis.

A cég által a vízbe bocsátott Munin robot szonárjai egy filmbeli kelléket, egy mesterséges Loch Ness-i szörnyet találtak, amit a Sherlock Holmes magánélete című vígjátékhoz készítettek az 1960-as években. A Billy Wilder által rendezett filmben Sherlock Holmes és Dr. Watson a Loch Ness tónál és Urquhart kastélyában is látogatást tesznek és Nessie-be is belefutnak, amiről a filmben kiderül, hogy csak álca, amivel egy járművet lepleztek. A valóság részben megismételte a kitalált történetet, mivel végül az Operation Groundtruth alatt sem az igazi szörnyet, csak a kelléket sikerült előkeríteni. Ahogy azt Adrian Shine, Loch Ness Project alapítója a BBC-nek elmondta, a 9 méter hosszú mesterséges Nessie eredetileg két púpot is tartalmazott a nyak és fej mellett, de a rendező kérésére a púpokat eltávolították róla, ez viszont megváltoztatta az úszóképességét és mikor vízre tették, elmerült a mélyben. A végső felvételek alatt ezért végül másik kelléket használtak, amit már egy tartályban és nem a tóban filmeztek le, hogy elkerüljék a további problémákat.

A Munin AUV (autonóm víz alatti jármű) felvételei Nessie felfedezésén kívül arra is választ adtak, hogy vajon létezik-e olyan mély hasadék a tó fenekén, ahol a legendás lény megbújhat, de erre utaló jeleket nem detektáltak. Így elmondható, hogy a Loch Ness egyelőre egyetlen, biztosan létező Nessie-je csak egy ember által készített bábu, ami egykor, egy rövid ideig a szörny szerepét játszotta.