Pedofília, lefejezések, öngyilkosságok - perelnek a TikTok traumatizált moderátorai

2022 / 03 / 27 / Pőcze Balázs
Pedofília, lefejezések, öngyilkosságok - perelnek a TikTok traumatizált moderátorai
Két korábbi moderátor pert indított a TikTok és tulajdonosa, a ByteDance ellen, mert szerintük a vállalatok nem segítettek nekik megküzdeni a munkájuk káros hatásaival.

A TechCrunch-on olvasható hír szerint Ashley Velez és Reece Young nem közvetlenül a ByteDance-nél dolgoztak, hanem annak két alvállalkozójánál. A közösségi média vállalatoknál jellemző, hogy a tartalmaik felügyeletével kapcsolatos feladatokat kiszervezik. Velez és Young azt állítják, a cégek elhanyagolták a mentális egészségükkel kapcsolatos feladataikat. Most azt szeretnék, hogy az ügyük kollektív keresetté váljon, vagyis a hozzájuk hasonló, szintén a TikTok anyagait szemléző kollegák is kártérítést kaphassanak. A felpereseket képviselő iroda korábban már vitt egy hasonló pert a Facebookkal szemben - emlékeztet a Gizmodo. Annak akkor egy ötvenkét millió dolláros peren kívüli egyezség lett a vége, melynek köszönhetően több mint tizenegyezer volt és akkori munkatárs kaphatott ezer és hatezer dollár, vagyis nagyjából háromszázötvenezer és kétmillió forint közötti kompenzációt.

Gyerekpornográfia, nemi erőszak, kínzás, bestialitás, lefejezések, öngyilkosságok és gyilkosságok

A kereset szerint rengeteg felforgató és traumatizáló tartalmat kell vizsgálni a TikToknál, napi tizenkét órában, egy óra ebédszünettel és kétszer negyed óra szünettel. "Végig kellett néznem, ahogyan fejbe lőnek embereket. Két órán át sírtam, miután a szemtanúja voltam annak, ahogyan megvernek egy gyereket." - fogalmaznak a felperesek, akik egy olyan videóval is találkoztak, amelyben bűnözők kivégeznek egy tizenhárom éves lányt. A moderátorok huszonöt másodpercet néznek meg minden videóból, ennyi idő alatt kell eldönteniük, hogy száz lehetséges címke közül melyik írja le megfelelően a látottakat. Tízből nyolcszor pontosan kell, hogy megítéljék, hogy az adott videó a felhasználási feltételekbe ütközik-e. Ráadásul amikor hazaérnek, senkivel nem oszthatják meg, hogy miket láttak, mert a cég titoktartási nyilatkozatot íratott alá velük.

"Az alperesek nem tudtak biztonságos munkakörnyezet biztosítani alvállalkozók ezreinek, akik a kapuűrök a szűretlen, undorító és felforgató feltöltött tartalmak és az alkalmazást naponta használó százmilliók között." Velez ugyanakkor a közvetlen munkáltatója szerint kapott segítséget - állítása szerint annyit, hogy egyszer fél órában találkozhatott a céges pszichológussal. A Gizmodo által idézett egyetemi kutatás kimondja, hogy ugyan mindenki sejti, hogy a moderátorok munkája nehéz, de az ilyen tartalmak folyamatos, hosszan tartó megtekintése a kellő támogatás nélkül komolyan károsítja a dolgozók pszichológiai állapotát.

(Borítókép: Solen Feyissa/Unsplash)

Pornónak nézte a Facebook a Willendorfi vénuszt, ezért a bécsi múzeumok átköltöztek az OnlyFansre Az osztrák főváros múzeumai a pornósok kedvenc oldalán tudják csak megmutatni az aktjaikat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Épül az Onkalo radioaktívhulladék-tároló, ahol legalább százezer évig pihennek a kiégett fűtőelemek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.