Egy Cessna Caravan repülőgép egyedül gurult ki a kifutópályára és emelkedett a magasba november 21-én Kaliforniában, majd egy rövidebb út megtétele után gond nélkül landolt a repülőtéren. A gép nem teljesen automata üzemmódban működött, hanem képzett pilóták adtak számára utasításokat kilométerekkel távolabbról. A projektet a Reliable Robotics szervezte meg azzal a céllal, hogy bizonyítsák, a rendszerük alkalmas nagyobb repülőgépek biztonságos kezelésére is. Elmondásuk szerint ez volt az első alkalom, hogy egy ehhez hasonló méretű repülőgéppel távoli irányítással végeztek tesztrepülést.
A Cessna tesztje összesen 12 percig tartott és már az út elejétől vagyis a kifutópályára való kigördüléstől kezdve a fedélzeten tartózkodó pilóta nélkül haladt a jármű, azonban az irányítóközpontból folyamatosan figyelték a cég alkalmazottai. A gép kezelése nem olyan egyszerű, mint például egy dróné, inkább a légiforgalmi irányítók munkájához hasonlítható, emiatt csak képzett szakemberek számára engedélyezett a részvétel - mondta el Robert Rose, a projektért felelős Reliable Robotics vezérigazgatója, aki korábban a Teslánál dolgozott műszaki menedzserként. A repülőgépnek a pilóta utasításokat küld, amit a gép kivitelez, de az irányítóközpontba nem érkezik vizuális információ az útról. A rendszer kialakítása miatt a gép baj esetén, vagyis akkor ha például elveszik a kommunikációs kapcsolat a pilótával, tud önállóan landolni, mivel az utasítások végén minden ehhez szükséges adatot megadnak számára. A pilóta jelenléte viszont fontos eleme a repülésnek, mivel a kommunikációs csatornákat ő kezeli, így a géppel való kapcsolat problémája esetén azonnal értesítést tud adni a jármű helyzetéről a légiforgalmi irányítóknak.
A tesztet egyelőre egy kisebb teherszállítóval végezték, de a cég elképzelései szerint előbb-utóbb katonai járműveket és nagyobb teherszállító repülőgépeket is lehet majd lényegében akárhonnan irányítani a pilótáknak, akik ezzel a módszerrel kevésbé lesznek helyhez kötve és sokkal több gép kezelését menedzselhetik. Robert Rose szerint a távoli irányítás a pilótahiány problémájának megoldása mellett a légi közlekedés biztonságát is növelheti, bár a nagyobb személyszállító repülőgépek hasonló módszerrel való kezelése jóval később következhet csak.
(Fotó: Reliable Robotics)