Ez a légi jármű pilóta nélkül szállítja hamarosan a csomagokat

2024 / 06 / 23 / Bobák Zsófia
Ez a légi jármű pilóta nélkül szállítja hamarosan a csomagokat
Az AIR ONE teherszállító verziója nagy távolságokra viheti önállóan az árut, megkönnyítve a logisztikai feladatokat.

Az AIR vállalat elsősorban személyszállító eVTOL-ok fejlesztésével foglalkozik, amelyeket könnyű és minimalista struktúrával látnak el, vagyis egyfajta sport-eVTOL-nak készülnek. Az egyszerűség többek között a rotorok elrendezésében és számában érhető tetten: a jármű fix szárnyai mellett négy duplarotorral rendelkezik, amelyek szimmetrikusan veszik körbe a törzset, és szintén fix szerkezetűek, vagyis nem változik a dőlésszögük, miközben a jármű felemelkedés után horizontálisan kezd repülni. A jármű propellereit működtető nyolc motor mindegyike hajtja a gépet, de a gyártó leírása szerint négy motor is elegendő lehet a megfelelő meghajtáshoz.

Az AIR ONE személyszállító verziójának kabinjában két ember fér el, és a pilóta a gépet joystick segítségével tudja irányítani, de a beépített Fly-By-Intent technológia lehetővé teszi az egészen egyszerű kezelést, mivel a jármű automatikusan fenntartja a megadott irányt, sebességet és magasságot és elkerüli az akadályokat, amíg a pilóta meg nem változtatja a beállításokat. Az eVTOL utasfülkéje a lábak környékén is átlásztó, ezért különösen jó kilátást biztosít repülés közben és órákkal csökkentheti le egy-egy utazás idejét a közutakon történő autózáshoz képest.

Az eVTOL-nak immár teherszállító változata is létezik, az AIR ONE Cargo, amelyet csomagszállításhoz terveztek és pilóta nélkül közlekedik. A júniusban bemutatott modell a személyszállítóhoz hasonló kialakítású és azzal egyező sebességre képes, de természetesen ülések helyett a rakományok kapnak benne helyet. Teherbírása 250 kilogramm és hatótávja egy feltöltéssel körülbelül 180 kilométer, így nem csak városon belüli fuvarozásra alkalmas. A járműből egyelőre csak egyet helyeztek használatba, bár a cég nem árulta el, hogy melyik országban, de az év második felében és 2025-ben több példányt is leszállítanak a megrendelőknek. A pilóta nélküli eVTOL működtetésére mindenhol más szabályok vonatkozhatnak, az AIR elmondása szerint a teherszállító modellt egyelőre a tulajdonosa csak “kísérleti engedéllyel” használhatja.

(Fotó: AIR)


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.