Gregory Herbert, a Dél-Floridai Egyetem geokémikusa a tengeri gerinctelenek kémiájában szerzett szakértelmét hasznosította, hogy olyan kulcsfontosságú adatokat tárjon fel, amelyek segíthetnek a roncs nyomára bukkanni. A hőmérsékleti információkat tároló kacslábú rákok növekedési gyűrűinek elemzésével Herbert csapata sikeresen rekonstruálta a törmelék sodródási útvonalát. A technika, amley a kacslábú rákok kolóniái alapján jelzi a becsapódás helyét, képes meghatározni a roncsok pontos koordinátáit akár a kijelölt keresési területen túl is.

A Malaysia Airlines 370-es járata 2014-ben tűnt el az Indiai-óceán felett 239 utassal a fedélzeten. Herbert innovatív megközelítése, amelyet az AGU Advances-ben tettek közzé, magában foglalja a kacslábú rákok páncéljának a kémiai elemzését, amely hasonló a fák gyűrűihez – és ezekről lehet következtetni az óceánok hőmérsékletére a kolónia növekedési szakaszaiban. A Herbert által vezetett nemzetközi csapat ezen növekedéssel kacsolatos kísérleteket végzett élő kacslábú rákokkal, majd ezt a technikát az MH370 ismert roncsdarabjairól származó állatokra alkalmazta.

Herbetet elmondása szerint az ihlette meg, hogy látott egy fényképet, amely az Afrika partjainál lévő Reunion-szigeten készült egy évvel a 2014-es tragédia után partra sodort repülőgép-törmelékről. Mint a kutató elmondta:

“A roncsdarabot kacslábú rákok borították, és amint ezt megláttam, azonnal e-maileket kezdtem küldeni a kutatóknak, mert tudtam, hogy a rákhéj geokémiája nyomokat szolgáltathat a becsapódás helyéről.”

Evolúciós és természetvédelmi biológusként Herbert a tengeri rendszereket tanulmányozza, különös tekintettel a páncéllal rendelkező tengeri gerinctelenekre. Az elmúlt két évtizedben Herbert megalkotott és finomított egy módszert elsősorban azért, hogy a páncél kémiai összetételéből következtethessen az óceán hőmérsékleti változásaira.

A kacslábú rákok és más páncélos tengeri gerinctelenek naponta növesztik a páncéljukat, amivel a fák gyűrűihez hasonló belső rétegeket hoznak létre. Az egyes rétegek kémiáját a környező víz hőmérséklete határozza meg a réteg kialakulásakor. Ebben az AGU Advances-ben megjelent tanulmányban Herbert egy nemzetközi kutatócsoportot vezetett, hogy élő rákokkal végzett növekedési kísérletet végezzen, hogy leolvassák kémiájukat, és először tárjanak fel hőmérsékleti adatokat a rákok héjából. A kísérlet után a sikeres módszert az MH370 ismert roncsain talált kacslábú rákokra is alkalmazták.

A Galwayi Egyetem rákszakértői és oceanográfusai segítségével pedig egyesítették a rákok vízhőmérséklet-rekordjait oceanográfiai modellezéssel, és így sikeresen létrehoztak egy részleges sodródás-rekonstrukciót a roncsról. Herbert ennek kapcsán így nyilatkozott:

“Joseph Poupin francia tudós, aki az első biológusok egyike volt, aki megvizsgálta a törmeléket, arra a következtetésre jutott, hogy a legnagyobb rákok valószínűleg elég idősek voltak ahhoz, hogy megtelepedjenek a roncsokon röviddel a becsapódás után, és nagyon közel lehetnek a tényleges lezuhanás helyéhez, ahhoz a helyhez is, ahol a roncs jelenleg is fekszik. Sajnos (Poupin csapata) még nem tették hozzáférhetővé az adataikat kutatási célokra, de ezzel a tanulmányunkkal bebizonyítottuk, hogy ez a módszer alkalmazható egy olyan ráknál, amely nem sokkal az ütközés után megtelepedett a törmeléken, hogy rekonstruáljunk egy teljes sodródási utat vissza az becsapódás eredetéhez.”

Eddig a pontig az MH370 keresése több ezer kilométert ölelt fel egy észak-déli folyosón, amelyet "A hetedik ívnek" neveztek, ahol a nyomozók úgy vélik, hogy a repülőgép az üzemanyag kifogyása után siklott. Mivel az óceánok hőmérséklete gyorsan változhat az ív mentén, Herbert szerint ez a módszer feltárhatja, hogy pontosan hol található a repülőgép. Ám még ha gép nem is ebben az ívben található, Herbert szerint a legrégebbi és legnagyobb rákok tanulmányozása még mindig szűkítheti a keresési területeket az Indiai-óceánon.

(Kép: Flickr/byeangel)