Rákdiagnosztika egy csepp vérből, hol hallottuk már ezt?
2021 / 07 / 20 / Justin Viktor
Rákdiagnosztika egy csepp vérből, hol hallottuk már ezt?
Amikor utoljára egy cég azt ígérte, hogy egyetlen csepp vérből komplex orvosi diagnózist készít majd, szinte egy emberként ugrottak rá a magukat komolynak mondó befektetők és pillanatok alatt több lett a pénz mint égen a csillag. A Theranos történetének vége sajnos már nem volt ennyire vidám, nagyjából az évszázad bukása következett, és utólag senki nem értette, hogyan hihette el az alap-ígéretet bárki. Ennél most csak kicsivel kevesebbről van szó, és remélhetőleg nem ugyanaz lesz a sztori vége.

A diagnosztika Szent Grálja

Az USA-ban működő Grail vállalat új ráktesztje a vérplazmában lebegő sejten kívüli DNS-ek olyan kémiai jellemzőit vizsgálja, melyek esetlegesen a tumoroknak köszönhetőek. A teszt állítólag több mint 50 féle rákot ismer fel jó eredménnyel és csak egy vérvétel szükséges hozzá. A hatékonyságát 2800 fős, korábban rákkal diagnosztizált betegen végezték el, a kontrollcsoportot 1200 egészséges ember alkotta.

A teszt 51,5 százalékban bizonyult hatékonynak a betegek esetében. Olyan ráktípusokat is sikerült diagnosztizálni vele, melyekre nem létezik szűrővizsgálat, mint például a nyelőcső, a máj, vagy a hasnyálmirigy tumorját.

Ezeket 65,6 százalékos eredményességgel sikerült kimutatni. A limfóma és a myeloma kimutatásánál a sikeres diagnózis aránya 55,1 százalék volt. A teszt egyébként vényköteles formában már elérhető, kezdetben a vállalati partner egészségügyi rendszeren, orvosi rendelőkön és önbiztosított munkáltatókon keresztül, és zömmel az olyan 50 év feletti felnőtteknek írják fel, akiknél már magasabb a rákbetegség kockázata.

A Grail genomiális, Galleri névre hallgató tesztjének kifejlesztése több évet vett igénybe, és nagyjából 2 milliárd dollár kockázati tőke bevonásával vált lehetségessé. A vállalat úgy számol, hogy akár 50 millió embert is letesztelhetnek még azelőtt, hogy a Grail 2023-ban megkapná a teljes körű FDA jóváhagyást az USA-ban.

Minél korábban

"A rákbetegségeknél kiemelt fontosságú a mielőbbi diagnózis, mert ilyenkor nagyobb az esély a sikeres gyógyításra, ez az egyik legnagyobb esélyünk, hogy csökkentsük a rákos megbetegedések okozta szenvedést" - mondta el Eric Klein, az új tesztet kifejlesztő csapat egyik kutatója.

Idén ősztől az angliai egészségügyi rendszerben 140 ezer ember bevonásával folytatják a teszt vizsgálatát, és további sikeres eredmények esetén a tesztet hivatalosan is felveszik majd a szűrővizsgálatok eszköztárába.

(Forrás: FierceBiotech, Grail Kép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Forradalmi globális összefogással, korai-diagnosztikai áttörés jöhet a rákgyógyításban Több mint ezer tudós hozzájárulásával készült el egy mérföldkőnek számító tanulmány a rákbetegségről alkotott mindenkori legrészletesebb képpel.

Részecskegyorsító egy chipen - és a rákbetegség elleni küzdelemben Stanfordban dolgozó tudósok egy olyan szilícium chipet hoztak létre, amely részecskegyorsítóként működhet - és csak 30 mikrométer hosszú, ami nagyjából az emberi hajszál vastagsága.

Rákgyógyítás: tartós siker egerekkel, a leukémia és limfóma elleni küzdelemben A vérképző- és a nyirokrendszer daganataival nem az onkológián, hanem a hematológiai osztályon foglalkoznak, de ettől még ezek rákbetegségek. Reményre adhat okot, hogy orvos-kutatók most újszerű megközelítéssel tartós sikereket értek el kísérleti egereknél.


 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.