A felfedezés középpontjában a James Webb űrteleszkóp (JWST) áll, amely a korai univerzumban formálódó, LAP1-B jelű, döbbenetesen távoli galaxist vizsgálta, aminek fénye mintegy 13 milliárd éven át utazott, így most úgy látjuk, ahogy az ősrobbanás után alig 800 millió évvel kinézett.
A kutatás vezetője és a Toledói Egyetem munkatársa, Eli Visbal szerint önmagában a JWST lenyűgöző érzékenysége sem lett volna elegendő ehhez az áttöréshez, az eszköz azonban kihasználta a gravitációslencse-hatást. Ennek lényege, hogy egy hatalmas tömegű objektum annyira meghajlítja maga körül a téridőt, hogy az áthaladó fény torzul, felerősödik, sőt akár meg is többszöröződik. Ebben az esetben a 4,3 milliárd fényévre lévő MACS0416 galaxishalmaz szolgált természetes „nagyítólencseként”, és közel százszorosára erősítette fel a LAP1-B halovány ragyogását.
A csillagászok azért keresik évtizedek óta a POP III csillagokat, mert ezek – a később született csillagokkal ellentétben – szinte kizárólag hidrogénből és héliumból álltak. Nehezebb elemek, vagyis a csillagászati értelemben vett „fémek” gyakorlatilag nem voltak jelen bennük, emiatt pedig óriási tömeget érhettek el, akár a Nap több mint százszorosát is. A LAP1-B vizsgálata pedig azt mutatja, hogy a csillagokat körülvevő gáz szinte teljesen fémmentes, és körülbelül ezer naptömegnyi anyagot tartalmaz, ami tökéletesen illik a POP III csillagokra vonatkozó elméleti előrejelzésekhez.
Mindez azért különösen izgalmas, mert a legelső csillagok keletkezési helye és módja sokat elárulhat a korai galaxisok fejlődéséről, sőt a sötét anyag természetéről is. Visbal szerint pedig a jövőben a gravitációs lencsézés válhat a korai univerzum kutatásának egyik legfontosabb eszközévé, különösen nagy vöröseltolódású, vagyis elképesztően távoli objektumok keresésekor.
A mostani eredmények alapján könnyen elképzelhető, hogy tényleg az univerzum legelső csillagjainak fényébe pillantottunk bele.
(Forrás: Space.com, Csillagaszat.hu, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
