Rejtélyes hiba miatt mondott le a NASA vezetője napokkal a történelmi kilövés előtt

2020 / 05 / 22 / Felkai Ádám
Rejtélyes hiba miatt mondott le a NASA vezetője napokkal a történelmi kilövés előtt
Mint azt már mi is megírtuk többször, jövőhéten közel 10 év után először lőnek fel ismét asztronautát az Egyesült Államok területéről

Az esemény történelmi jellegét azonban nem csak az előbbi tény adja, hanem hogy most először egy magáncég, a SpaceX, hajóján fognak az asztronauták eljutni a Nemzetközi Űrállomásra. Összességében mindez azt jelentené, hogy a NASA többé nem szorul az orosz Szojuz űrhajókra ahhoz, hogy amerikai legénységet juttasson fel a Nemzetközi Űrállomásra.

Minderre vet most némileg baljós árnyékot az, hogy Douglas Loverro, a NASA emberes űrrepülésért felelős vezetője teljesen váratlanul benyújtotta a lemondását.

Pedig Loverro-ra, mint az Űrügynökség Human Exploration and Operations Mission Directorate igazgatójára több feladat is várt volna éppen a május 27-re tervezett kilövés miatt – írja a CBS NEWS. Egyebek mellett neki kellett volna csütörtökön levezetnie repülés készenléti ülését, ellenőriznie az előkészületeket, valamint engedélyeznie a kilövést Robert Behnken és Douglas Hurley asztronautáknak.


Douglas Loverro

Loverro egyébként nem túl régóta tölti be ezt a pozíciót: tavaly októberben nevezték ki, miután régóta szolgáló elődjének, Bill Gerstenmeirnek mennie kellet. Bill Gerstenmeir nem teljesen önkéntes lemondásának oka egyébként az Artemis program erőltetett tempója, mely szerint 2024 végén ismét embert kellene a Holdra küldeni.

Ez a 2024-es dátum négy évvel korábbi az eredetileg tervezettnél, amit többen nem is tartanak realisztikus célnak.

Rövi szolgálati ideje ellenére Lovarro több fontos döntést is hozott: egyebek mellett kivizsgáltatta, hogy milyen probléma miatt hiúsult meg az önvezérlésű Boeing kereskedelmi űrkapszula tervezett randevúja a Nemzetközi Űrállomással tavaly decemberben, illetve jóváhagyott több szerződést is az Artemis program holdkompjainak fejlesztésével kapcsolatban.

Drámai hangú levelében Douglas Loverro arról ír, hogy állami döntéshozóként nem könnyű a feladata, és sokszor kell kockázatot vállalnia. Ez a kockázat a levél szavai szerint lehet technikai jellegű, politikai vagy személyes, de mindenképpen potenciális következményekkel jár.

Loverro ezután arról beszélt, hogy korábban, de még idén vállalt egy ilyen kockázatot, amely a jövőheti kilövés kivitelezése miatt volt szükséges. Most azonban nyilvánvalóvá vált a számára, hogy hibát követett el, amelyért viszont egyedül neki kell vállalnia a felelősséget. Emiatt mondott le május tizennyolcadikai hatállyal.

Sajnos az említett hibáról nem tudunk többet, és a NASA sem árulta el, miről van szó pontosan.

Loverro egy fontos eseményről marad le, ami mindenképpen mérföldkő az amerikai Űrügynökség, de úgy általában az űrkutatás történetében is. Döntését tehát biztosan nehéz volt meghoznia, és mindenképpen jelentős dolog állhat a háttérben. Kérdés, hogy mi, és ez mennyire befolyásolja a jövőheti kilövést.

Jelenleg úgy tűnik, hogy minden halad a tervek szerint, Loverro pozícióját pedig ideiglenesen Ken Bowersox, az előző igazgató, Bill Gerstenmeir egykori helyettese tölti be.

(Kép: NASA, SpaceX)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
Egy új kutatás végre feltárja a Hold ősi múltjának a döbbenetes titkait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.