Mindenekelőtt érdemes röviden áttekinteni, mit is értünk szextech alatt. Röviden-tömören ide soroljuk mindazon technológiai eszközöket és vívmányokat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a szexhez, az intimitáshoz, a szerelemhez, és a randizáshoz. Byrony Cole, a terület talán legismertebb szakértője szerint a szextech valahol a páros és a magányos szex között foglal helyet, illetve öt területet tömörít magába: a távvezérlős-, és virtuális szexet, az immerzív szórakoztatóipart, a testbe építhető kütyüket, valamint a robotokat. Cole szerint ironikus, hogy a technológia lényegében egyszerre választja szét és köti össze az embereket, hiszen legalább annyian hálásak neki, mint amennyien szakítanak miatta.
Cole-t mindig is érdekelte az emberi és a technológiai fejlődés, illetve hogy a kettő milyen kölcsönhatásban van egymással: az elmúlt három évben rájött, hogy a technológia radikálisan megváltoztatja randizási szokásainkat, azt, ahogyan szerelembe esünk, illetve, ahogy megtapasztaljuk az intimitást. Apropó intimitás: a szakértő szerint a szextech kategóriájába sorolhatunk mindent, ami annak megteremtését szolgálja.
Az oktatás, az egészség, a szexuális erőszak és szexuális jellegű bűntények jelentése, de említhetnénk az élvezetszerzést, emberi kapcsolatainkat, sőt nemi identitásunkat is. Ha tehát a fenti dolgok halmazaként kezeljük a szexualitást (ahogy teszi azt Ross Dawson, ausztrál jövőkutató is), majd az egyenlethez hozzáadjuk a technológiát, akkor egyrészt megkapjuk a szextechet, mint feltörekvő technológiai irányzatot, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a már rendelkezésünkre álló eszközökről sem, mint például a mesterséges intelligencia, a különböző weboldalak, applikációk és termékek, amelyek szintén a szextech kategóriájához tartoznak. Amit a közvélemény általánosságban a szextechről tud, az a három terület, ami a médiában dominál: a szexrobotok, a VR-pornó és a vibrátorok.
Emiatt mindenki úgy látja, hogy a szextech csak az orgazmusról szól.
Ám a valódi potenciál messze túlmutat a robotbarátnőkön, a virtuális valóságban zajló randevúkon és a szexjátékokon. A technológia forradalmasíthatja a szex edukációját, fejlesztheti az intimitási készségeket, segíthet a nemi indentitás, a bűnözés, a gyógyászat területén, sokféleképpen javíthatja a szexuális életünket.
Legalábbis erre a következtetésre jutott Cole, miután több évig tanulmányozta ezt a területet. Ahogy fogalmaz, ausztráliai előadássorozata során rengeteg emberrel találkozott, akik arra panaszkodtak, hogy tinédzserkorukban nem kapták a megfelelő felvilágosítást. Nos, a VR remélhetőleg új fejezetet nyit a történelemben, minekutána képes megteremteni a megfelelő - privát - környezetet,
melynek köszönhetően felfedezhetjük, és jobban megérthetjük saját szexualitásunkat, amit aztán kapcsolatainkban kamatoztathatunk.
Vagy ott van az amerikai Georgia Technológiai Egyetem fejlesztése, akik virtuális valósággal segítik az egyetemista lányok életét oly módon, hogy általa különféle, az egyetemi életben gyakran előforduló helyzeteket generálnak, és gyakorlás útján megtanulhatják, hogyan utasítsák el magabiztosan az unszimpatikus férfiak közeledését.
Nem feltétlenül, legalábbis azon szakértők szerint, akik úgy gondolják, pár éven belül nem valós személyek néznek majd vissza a kamerából, hanem "egy algoritmus produktumai" - írja a Washington Post. Sőt, egyesek úgy vélik, hogy idővel a randiappokon is ilyen figurákkal találkozhatunk. Hogy időnként mennyire ijesztő a mesterséges intelligencia, arra jó példa a www.thispersondoesnotexist.com nevű weboldal, amelyet ha felkeresünk, újra és újra egy ismeretlen személy fotója jelenik meg, valahányszor betöltjük az oldalt. Igen ám, de a képeken látható alakok nem léteznek, és még csak nem is holmi Photoshop-munkáról van szó, hanem egy különleges mesterséges intelligenciáról. A webhely létrehozója az Uber ex-szoftverfejlesztője, Phillip Wang, aki így próbálta szemléltetni a „generatív ellenséges hálózatokban” (GAN) rejlő lehetőségeket. Egy ilyen rendszer két, úgynevezett neurális hálózatból áll: az egyik valamilyen mintát (jelen esetben fotókat) generál, a másik pedig megpróbálja eldönteni, hogy valódi képről vagy a „kolléga” által létrehozott hamisítványokról van szó. Wang is ezt használta ki: az oldal minden egyes újratöltésekor a GAN új képet hoz létre a semmiből, ötszáztizenkét dimenzionális vektor alkalmazásával.
Wang fejlesztése első ránézésre ártalmatlannak tűnik, azonban korábban már mi is írtunk a deepfake képek és videók jelenség veszélyeiről, melynek során jellemzően ismert emberek arcával élnek vissza, őket olyan helyzetekben ábrázolják, amilyenekben soha nem voltak: számos ismert színésznő fotói alapján készítettek már többé-kevésbé meggyőző pornófilmeket, de emlékezetes például az a felvétel is, amelyen azt szemléltetik, hogy Barack Obama korábbi amerikai elnök képeinek és videóinak manipulálásával tulajdonképpen bármilyen szöveg bárkivel felolvastatható. A rendszer kiépítéséhez Wang a számítógépek grafikus megjelenítésért felelős áramköreit fejlesztő Nvidia által kifejlesztett StyleGAN rendszert használta, amelytől azt várják, hogy forradalmasítja a videójátékokat, élethűbb szereplők megjelenítésével.
„Szerettem volna jobban ráirányítani a figyelmet erre a technológiára” – írja az Inverse.
Hozzáteszi: az arcoknak központi szerepük van az életünkben, ezért akarta kipróbálni ezt a rendszert, hogy lássa, mennyire meggyőző eredményeket képes alkotni.
Rachel Thomas, a fast.ai cég alapítója, etikus adatkezelési szakértő a The Guardian korábbi cikkében figyelmeztet a deepfake videók veszélyeire: egy tanulmány szerint azok kilencvenhat százaléka pornográf, amiket elsősorban nők zaklatására és terrorizálására használnak. "Általánosságban elmondható, hogy jogrendszerünk lassan felzárkózik az (ilyen) szexuális képek kezeléséhez, az MI használata azonban elmélyíti és növeli a meglévő problémát" - magyarázza a szakértő.
Tom Farr, a Medium egyik cikkének szerzője sem túl optimista a felnőttfilmek jövőjét illetően. Szerinte a pornográfia egészségügyi válságot okoz a fogyasztók körében, és ez nem csupán a pornográfia erkölcsének pontifikálása, hanem az iparral szembeni kifogásokat alátámasztó, nagyon is valós tudományos bizonyítékok alapján levont következtetése. A szakértő úgy véli, hogy azok a gyerekek, akik technológiával a zsebükben nőnek fel, és - rosszabb esetben - nonstop hozzáférésük van az internethez, valószínűleg nem velük egyenrangú partnerként tekintenek majd a nőkre, hanem pusztán a szükségleteiket kiszolgáló eszközként. Természetesen ez is csak egy a jövőre vonatkozó megannyi forgatókönyv közül, ami végül vagy megvalósul, vagy nem.
A tizennyolc és huszonnégy év közötti amerikai fiatalok saját bevallásuk szerint pornófilmekből nyerik a leginkább használható ismeretanyagot a szexuális élet kérdéskörében - idézi egy, az Archives of Sexual Behavior szaklapban megjelent tanulmányt a News-Medical.net. A nemzetközileg reprezentatív vizsgálatban a résztvevők egynegyede nyilatkozott így (elsősorban a heteroszexuális férfiak), és ennél valamivel alacsonyabb volt azok aránya, akik számára szexuális partnereik jelentenek hasonlóan értékes információforrást a témát illetően, a legkevesebben pedig elmondásuk szerint a barátok, a szülők, a média és az egészségügyi szakemberek tanácsait tudják hasznosítani. Bár utóbbi esetén árnyaltabb kép rajzolódott ki: a nők a férfiaknál jóval gyakrabban profitáltak szüleik szexuális felvilágosításából. Dr. Emily Rothman professzor, a Boston University School of Public Health kutatója szerint eredményeik szerint a fiatal felnőttek, köztük különösen a heteroszexuális férfiak nem becsülik nagyra a partnerükkel folytatott, az örömszerzéssel kapcsolatos beszélgetéseket - sokan azt hiszik, hogy az aktuális partner visszajelzése nélkül is lehetnek jó szeretők.
"Ez pedig egy olyan hiedelem, amit a pornófogyasztás generálhat" - magyarázza a professzor.
Rothman és csapata az egyetem 2015-ös, "National Survey of Sexual Health and Behavior" című kutatásából származó adatokat elemezték. Háromszázötvenhét, tizennyolc-huszonnégy év közötti fiatal felnőtt, és háromszázhuszonnégy, tizennégy és tizenhét éves kor közötti serdülő válaszait vették alapul, akik a szexuális élet mikéntjével kapcsolatosan szerzett hasznos információkról számoltak be. (Csaknem ugyanennyi megkérdezett adott olyan visszajelzést, hogy nem kapott használható tanácsokat). A serdülőkorúak körében a szülők voltak az információszerzés elsődleges forrásai, őket követték a barátok; ebben a csoportban mindössze nyolc százalékuk tartotta hasznosnak a pornót - ugyanakkor közülük azok (23,4 százalékuk), akik nem tudtak a szüleikkel erről a témáról beszélgetni, és a média, illetve a szexuális partnerek (12,8 százalékuk) pótolták a hiányt. Akárcsak idősebb társaiknál, ahol szintén kiderült, hogy több fiú, mint lány volt bevallottan felnőttfilm-fogyasztó.
Rothman szerint a jó hír, hogy a fentiek értelmében ha a szülők hajlandóak beszédbe elegyedni tinédzser korú gyerekeikkel a szexről, akkor azok hallgatnak is rájuk, és nem a pornót tartják majd jó információforrásnak. Rossz hír viszont, hogy a fiatal felnőttek többsége félreérti a pornó valódi célját. A legtöbb ilyen jellegű ingyenes online tartalom ugyanis szórakoztatásra, és készítői zsebeinek megtöltésére szolgál, nem arra, hogy megtanítsa a szexualitás gyakorlati teendőit.
Ez közegészségügyi szempontból nézve is aggasztó.
Olyan átfogó ismereteket nyújtó szexuális edukációra lenne szükség, amely arra is hangsúlyt fektet, hogy a fiatal mit tart szexuális társas képességének, illetve előtérbe helyezi a szexualitásról folytatott kommunikációt. Emellett pedig alapvető jelentőségű a fiatal generáció kielégítő, biztonságos és egyetértésen alapuló szexualitásra való oktatásának mikéntjét, lehetőségeit feltáró kutatásoknak is.
(Fotó: Getty Images Hungary)