A Tylos, azaz WASP-121b felfedezését 2016-ban jelentették be a csillagászok, és hamarosan egyértelművé vált, hogy az exobolygó egészen különös ismertetőjegyekkel bír, legalábbis az emberiség által jól ismert bolygók jellemzőivel összehasonlítva. A Földtől 880 fényévre található extraszoláris égitest egy gázóriás, ami mindössze 1,3 nap alatt tesz meg egy kört a csillaga körül, vagyis nagyon közel van az úgynevezett Roche-határhoz, ami azt a távolságot jelöli egy csillag vagy bolygó esetében, amelyen belül egy hozzá közel kerülő égitest szétesik a rá ható árapályerők intenzív hatása miatt. A csillaghoz való közelsége miatt a bolygó rendkívül forró is, a fotoszferikus hőmérséklete meghaladja a 2400 Celsius-fokot - összehasonlításképpen, a Naprendszer legforróbb bolygójának, a Vénusznak hőmérséklete “mindössze” 460 Celsius-fok közelében van. A Tylos különlegessége emellett, hogy ezen a bolygón találtak első ízben határozott bizonyítékot arra a kutatók, hogy az égitest rendelkezik sztratoszférával: korábban nem volt egyértelmű, hogy a Naprendszer bolygóira olyannyira jellemző légköri sajátosság vajon az exobolygókon is fellelhető-e.

A WASP-121b atmoszférája azonban még különlegesebb, mint azt korábban sejteni lehetett.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) munkatársai a VLT (Very Large Telescope) teleszkóp négy megfigyelőegységének segítségével most először térképezték fel egy exobolygó légkörét teljes terjedelmében, és készítettek róla 3D-s képet, ami világosan bemutatja az atmoszférában zajló eseményeket. A vizsgálatok eredményei szerint a Tylos légköre egészen speciális és komplex felépítésű: három különböző rétegből áll, amelyekben eltérő módon viselkednek a szelek, furcsa időjárási mintázatot kialakítva. A légkör egyenesen sci–fibe illő az ESO kutatójának, Julia Victoria Seidelnek elmondása szerint, és új szemléletet hozhat a bolygók időjárásáról szóló eddigi elképzelések terén.

A WASP-121b atmoszférájának alsó sávjában főként vas áramlik a szeleknek köszönhetően, a középső területen nátriumot visznek a szelek a bolygó nappali oldala felől az éjszakai oldal felé (a bolygónak mindig ugyanaz a fele néz a csillaga irányába), míg a felső részen hidrogén mozgását figyelték meg. Az égitesten található futóáramlások, vagyis keskeny vonalban mozgó légáramlatok a fél bolygót beborítják, és sebességük, valamint erejük a légköri anyagokat elképesztő intenzitással lökik körbe a bolygón.

“Még a Naprendszer legerősebb hurrikánjai is nyugodtnak tűnnek ehhez viszonyítva”

- mondta el Seidel.

A jövőben az is kiderülhet, hogy ennél akár még különösebb jelenségek is léteznek az extraszoláris bolygókon, mivel az egyre nagyobb teljesítményű teleszkópok még jobb betekintést nyújtanak majd a távoli világok működésébe. Az ESO már építi a Rendkívül Nagy Európai Távcsövet (Extremely Large Telescope, ELT), ami egy 39 méter tükörátmérőjű óriástávcsőnek készül, és segítségével az univerzum legelső galaxisait és a fekete lyukakat is még behatóbban tanulmányozhatják a csillagászok.

(Fotó: G. Vecchia/M. Kornmesser/ESO, Engine House VFX, At-Bristol Science Centre, University of Exeter)