A Mars felszínéről többet tudunk, mint az óceánjaink mélyéről – szól a közismert mondás, amely ezúttal igaz: amíg ugyanis a Vörös Bolygót 5 méter/pixel felbontásra, a Föld felszínét pedig körülbelül 30 centiméter/pixelre térképezték fel, addig az óceán feneke a maga 1,5 kilométer/pixeles felbontásával jelentősen hátul kullog ehhez a kettőhöz képest. Ez az eltérés akkor csak igazán megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a Föld felszínének 71%-át óceánok borítják, és a hatalmas víztömeg döntő szerepet játszik a globális kereskedelemben, az internetkapcsolatban, az élelmiszerellátásban és a katonai műveletekben.

Az óceánfenék feltérképezésének elsődleges nehézsége abból adódik, hogy a fény nem képes behatolni a mély vizekbe, ezért alternatív technológiákra van szükség a domborzat vizualizálásához. Az egyik ilyen módszer az óceán felszíni alakjának enyhe eltérésein alapszik, amelyeket a különböző tengerfenéki jellemzők körüli gravitációs változások okoznak. Történelmi technológia az előbbi mellett a szonár, amely mindig is az óceántérképezés kulcsfontosságú eszköze volt – ez a kezdetleges akusztikus hullámmérésektől a kifinomult rendszerekig fejlődött, amelyek immár széles területeket képesek átfogni.

Hiába azonban a technológiai fejlődés, az óceán nagyon nagy része máig feltérképezetlen maradt.

Ezen segítene tehát a Seabed 2030 projekt, amelyet 2017-ben indítottak azzal a céllal, hogy 2030-ra véglegesen elkészítsék a világ óceán fenekének térképét. 2022 júniusára az Egyesült Államok a NOAA adminisztrátora, Rick Spinrad által aláírt memorandum révén hivatalossá tette részvételét, összhangban az Egyesült Nemzetek Szervezete Óceáni Konferenciájának céljaival, és meghatározta a globális partnerek közötti együttműködési adatgyűjtés legjobb gyakorlatait.

A projekt pedig igen jól halad: 2022 nyaráig az óceán 23,4 százalékát térképezték fel, ami talán kevésnek hangzik, de ha hozzátesszük, hogy a Seabed 2030 2017-es indulása előtt a világ óceánjainak körülbelül a 6 százalékát térképezték fel mindössze, akkor máris más megvilágításba kerül ez a szám is.

A Seabed 2030 projekt alapja a “fűnyírő” módszer, amelyet a rendszerezett adatgyűjtésre használnak: vagyis a hajók oda-vissza haladnak egy adott terület felett, hasonlóan ahhoz, ahogy a fűnyíróval haladunk a gyepen, hogy egyenletesen vágjuk le a füvet. Ebben az esetben a hajók multibeam (többnyalábú) szonárt használnak a tengerfenék topográfiájának részletes feltérképezésére.

Ahogy a hajó az előre meghatározott “vonalak” mentén halad, adatokat gyűjt a víz alatti domborzatról, majd tújut a területen és ellentétes irányban folytatja az adatgyűjtést a következő “vonal” mentén. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a kutatók rendkívül részletes és pontos térképet készítsenek a tengerfenékről, fokozatosan lefedve az egész vizsgált területet – éppen tehát ahogy a fűnyírás során is tesszük, hogy ne maradjon ki egyetlen sáv sem.

Ezek az adatok több okból is fontosak a térképezésen kívül: hozzájárulnak az óceánok dinamikájának a megértéséhez, beleértve a törmelék és a szennyezés mozgását, a fenntartható halászat kezelését, az óceánok savasodásának, valamint ennek hatásainak a felmérését és az éghajlatváltozás hatásainak mélység alapján történő előrejelzését. Ezenkívül a tengerfenék feltérképezése segít a víz alatti vulkánok azonosításában – javítva a szökőár előrejelzését.

Fontos hozzátenni azt is, hogy az összes összegyűjtött adat nyilvánosan elérhető lesz a NOAA által üzemeltetett Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet digitális batimetriai adatközpontján keresztül.

(Forrás: Cleo Abram, NOAA_1, NOAA_2, Seabed 2030, kép: Pixabay/Michelle_Raponi)