Segítsünk a NASA Hold-missziójának, és nyerjünk egy rakat pénzt!

2020 / 04 / 16 / Felkai Ádám
Segítsünk a NASA Hold-missziójának, és nyerjünk egy rakat pénzt!
Az Artemis program új tudományos eszközöket és technológiát juttatna a Holdra. Sőt a tervek szerint 2024-ig ismét embert küldenének a Hold felszínére, és 2028-ig állandó telepet is létrehoznának ott.

Nagyszabású célok, évtizedek óta még csak nem is hallottunk ilyesmit. A legjobb pedig, hogy mindennek most bárki a részese lehet, és még némi pénzt is kereshet a dologgal.

Ha tehát már megőrülünk az unalomtól a karanténban, akár neki is állhatunk, és segíthetünk az emberiség egyik legnagyszabásúbb vállalkozásában.

A feladat lényege a következő a NASA sajtóközleménye szerint: A Hold (illetve adott esetben a még távolabbi célpontok) felfedezése rengeteg méretű és alakú szerszámot igényel. Ezek közé tartoznak a különböző robotok, mint amilyen például a Viper (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover), amely a Hold déli sarkán fog jég után kutatni.

A tervek szerint a jövőben a NASA még a Vipernél is kisebb önjáró eszközöket küldene bolygónk kísérőjére.

Ezek az apró robotok rugalmasabb missziókat tennének lehetővé, és fontos információkat gyűjtenének a Hold felszínéről, az ott található nyersanyagokról és úgy általában a környezetről.

Ezek az adatok a későbbi missziók tervezésénél is kiemelten fontosak lennének.

A pályázatot a NASA űrközpontja, a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory írta ki. A nyilvános pályázat lényege, hogy minél apróbb eszközöket tervezzünk az eljövendő Hold-küldetések számára. A pályázat fantázianeve amúgy „Honey, I Shrunk the NASA Payload”, ami a népszerű, 1989-es Drágám, a kölykök összementek című komédiára utal.


A Viper

A NASA szerencsére nem várja tőlünk, hogy a gyerekeinket miniatürizáljuk (bár logisztikai szempontból időnként ez sem jönne rosszul), hanem elég ha csak meglévő eszközöket tervezünk át kisebbé.

Mindez nem azért van, mert az űrhivatal úgy általában rajong a különféle tárgyak apró megfelelőiért, hanem – mint azt az olvasó is nyilván kitalálta – mert a missziók egyik szűk keresztmetszete a hasznos tehernek a Holdra juttatása.

Magyarán minél kisebb valami, annál több fér el belőle. Ennek megfelelően a terveink nem nőhetnek túl egy átlagos szappanon, ami a dimenziókat tekintve a következőképp fest: 100 mm x 100 mm x 50 mm. A súly pedig nem haladhatja meg a 0,4 kg-ot.

A verseny célja, hogy olyan következő generációs szerszámok, érzékelők, technológiák szülessenek, melyek segíthetik a rövid távú Hold-felfedezést.

Az összdíjazás 160000 dollár, amit több kategóriában osztanak szét. A terveket 2020 június elsején lehet benyújtani.

További információk a feladatról, és arról, hogy miként lehet nevezni, ide kattintva olvashatóak.

(Kép: NASA)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.