Semmilyen üzemanyagot nem vittek magukkal a műholdak, amelyek másfél évig keringenek a fejünk felett

2025 / 03 / 21 / Bobák Zsófia
Semmilyen üzemanyagot nem vittek magukkal a műholdak, amelyek másfél évig keringenek a fejünk felett
Az ionoszférában intenzív elektromos áramlások folynak, amelyek speciális ujjlenyomatot hagynak maguk után.

A NASA EZIE (Electrojet Zeeman Imaging Explorer) programjának célja, hogy az ionoszféra elektromos áramlásait, illetve annak kétféle (egyenlítői és sarki) változata közül a sarki áramlásokat jobban feltérképezze, és felderítse a látványos sarki fénnyel összefüggésbe hozható folyamatok működését. A misszió keretében március 15-én indítottak útnak három cubesatot, amelyek 420-590 kilométer magasságban keringve fognak méréseket végezni 18 hónapon keresztül tudományos műszereikkel.

A berendezések azokat az “ujjlenyomatokat” fogják keresni, melyeket az áramlások által létrehozott mágneses mező hagy maga után az oxigénmolekulák mikrohullámú emissziójának formájában. A műholdak minden egyes, Föld körül megtett kör alatt térképet készítenek az elektromos áramlásokról, így idővel körvonalazódik az áramlások evolúciójának képe az adatok alapján. Az EZIE műholdak különlegessége, hogy semmilyen üzemanyagot nem visznek magukkal, a teljes misszió alatt "siklani" fognak, és a kezdeti meghajtást az őket az űrbe szállító rakétától kapják majd. Az űreszközök 8 km/s sebességgel haladnak egymás után, és a köztük lévő távolságot a műholdak pozíciójának változtatásával módosítják majd.

(Fotó: NASA/Johns Hopkins APL/Steve Gribben)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.