Egy ellentmondásos lövésdetektáló rendszert drónokkal kötnek össze, hogy időben elkapják a tetteseket Izraelben
2021 / 12 / 28 / Bobák Zsófia
Egy ellentmondásos lövésdetektáló rendszert drónokkal kötnek össze, hogy időben elkapják a tetteseket Izraelben
Egy amerikai cég lövések hangját detektáló rendszerét automata drónokkal integrálják, így azok még a rendőrök előtt megérkeznek a helyszínre és felvételt készítenek a történésekről.

A Shotspotter rendszert a gyártócég azzal a céllal fejlesztette ki, hogy olyan környékeken, ahol gyakran előfordulnak lövöldözések, rögtön a lövés leadásának pillanatában értesíteni tudják a rendfenntartókat és ezzel megkönnyítsék a hatóságok munkáját. A cég rendszere a városok kritikusabb pontjain sűrűn elhelyezett mikrofonokból és az ezekből beérkező adatokat elemző mesterséges intelligencia algoritmusból áll: amennyiben az előzetes szűrést elvégző algoritmus eredményei szerint a rögzített zajok valóban lövés hangjai, a Shotspotter értesíti a cég munkatársait, akik ezután újra elemzik a hangokat, majd szükség esetén riasztják a rendőrséget, akik már tudják, hogy merre kell indulni, mivel a mikrofonok elhelyezkedése alapján a lövések iránya is viszonylag jól beazonosíthatóvá válik.

A Shotspottert már több mint száz városban telepítették az Egyesült Államokban, azonban a rendszer számos kritikát kapott az elmúlt időkben, részben a megkérdőjelezhető hatékonysága, részben a diszkriminációt elősegítő működése miatt. Ahogy arról a Rakétán is beszámoltunk korábban, tavaly egy chicagói lakos került börtönbe egy teljes évre, mert a hatóságok a Shotspotter adataira támaszkodtak a bűnössége bizonyításánál, azonban a vizsgálatok során kiderült, hogy rendszer közel sem nyújt megbízható információkat. Emellett, ahogy azt az ACLU (American Civil Liberties Union) nonprofit emberjogi szervezet beszámolójában is részletezik, a mikrofonok kihelyezése egy-egy környékre gyakran az előítéletek erősödésének táptalaja lehet, mivel ezekben a körzetekben emiatt sokkal gyakrabban jelennek meg rendőrök és elkerülhetetlenül több lövést vagy lehetséges lövést is rögzít a rendszer, mint a kevesebb mikrofonnal felszerelt területeken.

Azonban akármennyi is a kérdőjel a Shotspotter körül, a cég újabb fejlesztést jelentett be két héttel ezelőtt: a közleményben arról adtak hírt, hogy az izraeli Airobotics UAV szoftvergyártó céggel együttműködésben automata drón szolgáltatást indítanak Izraelben, amely ötvözi a lövésfelismerő rendszert a drónok felderítő képességeivel és biztosítja, hogy a bűntettek helyszínére még a rendőrség előtt kiérkezzenek a repülő egységek.

Miután az algoritmus detektálja a lőfegyverek hangját, a drón automatikus értesítést kap a helyszín pontos adatairól és azonnal el is indul a célhoz a kapott koordináták alapján, ahová jóval korábban érkezhet meg, mint a rendőrség tagjai, akiket időközben szintén értesít a rendszer. A drón kettős feladatot lát el, egyrészt felvételeket készít és közvetít a rendfenntartó szervek számára, akik így sokkal világosabb képet kaphatnak az aktuális helyzetről még megérkezés előtt, másrészt képet készít az elkövetőről is, akit ezáltal nagyobb eséllyel tudnak majd azonosítani a későbbiekben. A cég leírása szerint Izraelben 2017 és 2020 között 5200 lövöldözésekkel kapcsolatos ügyet regisztráltak, de az eseteknek csak elenyésző részében emeltek vádat a lehetséges tettesek ellen, nagyrészt azért, mert az elkövető személye ismeretlen volt.

Arról egyelőre nem adtak információt a cégek, hogy a rendszert mikor vezetik be, de a Shotspotter vezérigazgatója, Ralph A. Clark bizakodóan nyilatkozott az új megoldásról, ami szerinte nemcsak Izrael fegyveres erőszakkal kapcsolatos problémáinak számát csökkenti, hanem az áldozatok életének megmentésében is segíthet majd.

(Fotó: Pixabay/Viki_B/JabbaCake)

Egy évet ült ártatlanul egy amerikai nagypapa, mert az ügyészség egy megbízhatatlan algoritmusra támaszkodott A Shotspottert széles körben használják az USA-ban a lövések hangjának beazonosítására, de a rendszer közel sem annyira megbízható, ahogyan a rendőrség vagy maga a vállalat állítja.


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.