Sikeres volt a teszten az első egyetlen darabból álló, 3D-nyomtatott rakétahajtómű

2022 / 11 / 13 / Felkai Ádám
Sikeres volt a teszten az első egyetlen darabból álló, 3D-nyomtatott rakétahajtómű
Ahogy kijön a 3D-nyomtatóból, már működik is – az indiai startup a világon először készített így rakétahajtóművet.

Az indiai Agnikul Cosmos, egy űrtechnológiai startup a héten sikeresen tesztelte a világ első, egyetlen darabból álló 3D-nyomtatott hajtóművét – számolt be róla az Interesting Engineering. A 2017-ben alapított vállalat célja, hogy az űrt „elérhetővé és megfizethetővé” tegye. Mint azt a vállalat egyik alapítója és vezérigazgatója, Srinath Ravichandran elmondta a teszt kapcsán:

„Ez egy felejthetetlen pillanat mindannyiunk számára az Agnikulnál. A házon belül fejlesztett technológiánk demonstrálása mellett ez egy hatalmas lépés a rakétahajtóművek professzionális tervezésének, fejlesztésének és üzemeltetésének a megértésében is. Hihetetlenül hálásak vagyunk az IN-SPACE-nek (az űrkutatás támogatásával és szabályozásával foglalkozó helyi ügynökség – a szerk.) és az ISRO-nak (Indiai Űrkutatási Szervezet – a szerk.), hogy ezt megvalósíthattuk. Hálás vagyok az indiai kormánynak is, amiért az IN-SPACe létrehozásával lehetővé tette mindezt.”

A teszt lényege tehát az volt, hogy bebizonyítsák, egyetlen darabból álló hardver is lehet rakétahajtómű. Először egyébként 2021-ben tesztelték sikeresen ezt a hajtóművet, az Agniletet az Indian Institute of Technology Madras nevű intézményben. A legújabb teszt pedig sikeresen demonstrálta az Agnikul tervezési és gyártási metódusát – minderre szabadalmat is nyertek. A startup szerint ez nem csak az űrkutatásban jelentős előrelépés, de az indiai 3D nyomtatásban is. Mint azt a vezérigazgató hozzátette még:

„Az újdonság az, hogy a teljes rakétahajtóművet 3D-ben nyomtatják felülről lefelé. Ami a 3D nyomtatóból kijön, az közvetlenül felhasználható a rakétában. Nincs bonyolult összeszerelés vagy gyártási folyamat, és így az átfutási idő kevesebb, mint négy nap.”

Azt a vállalat már korábban bejelentette, hogy megnyitják a Rocket Factory-1 elnevezésű gyárat, ahol 3D-nyomtatással készítenek majd rakétákat nagyüzemben. Természetesen ezek nem a világ legerősebb darabjai lesznek, az Agniletet például az Agniban űrhajó második fokozatában használják majd fel – és ez az eszköz legfeljebb 100 kg hasznos terhet képes alacsony Föld körüli pályára állítani legfeljebb 700 km-es magasságban.

(Kép: Twitter/AgniKul Cosmos)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.