Tudás

Banyánfa: az ősi, “sétáló, kannibál” fa

Igazi fahorror: a banyánfa a hinduk szent fája, ám amellett, hogy képes a helyváltoztatásra, egyéb fákat is elfogyaszt, ha úgy adódik.
Űr

India már készül az emberes űrprogramjára

A Gaganyaan misszió lesz az ország első küldetése, aminek során indiai legénységet juttatnak Föld körüli pályára. A misszió egyik fontos berendezését szombaton tesztelték.
Űr

Nem ébredt fel a történelmi küldetést végrehajtó indiai leszállóegység és holdjáró

A Chandrayaan-3 misszió során először landolt leszállóegység a Hold déli pólusánál, de a küldetés remélt folytatására lehet, hogy nem kerülhet sor.
Űr

Így landolt a Hold felszínén az indiai űrszonda

Ahogy korábban mi is írtunk róla, a Csandraján-3 misszióval India lett a negyedik nemzet a világon, amelynek sikerült épségben űreszközt juttatnia a Hold felszínére.
Űr

Sikeresen landolt India űrszondája a Hold déli sarkvidékén

A sikeres landolással India az első ország, amely leszállóegységet juttatott a Hold déli pólusának közelébe.
Bolygó

Indiában 14 év alatt harmadával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátási aránya

Az ország kötelezettségvállalásainak középpontjában az erdők állnak: a tervek szerint erdősítéssel további 2,5-3 milliárd tonna szén-dioxidot kívánnak megkötni úgy, hogy a jelenlegi 25 százalékról 33 százalékra növelik az erdők arányát 2030-ig.
Tudás

Már nem a Pentagon a világ legnagyobb irodaépülete

Nyolcvan évig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának központja volt a világ legnagyobb irodaépülete, de most épült egy még nagyobb.
Űr

Sikeres rakétaindítás: indiai leszállóegység és rover landolhat a Hold déli sarkvidékén

Amennyiben az augusztus végére tervezett landolás sikeres lesz, India nem csak egyszerűen egy eredményes küldetést könyvelhet majd el, hanem az első olyan Hold-missziót is, ami először éri el az égi test déli sarkvidékét, ahol feltehetően nagy mennyiségű jég található.
Tudás

Mesés vagyonba került a világ legdrágább kardja

Tipu szultán kardja jelenleg a legdrágább kard az egész világon – hatalmas vagyonért kelt el.
Ember

Az év közepére már India lesz a világ legnépesebb országa, ez pedig a belátható időn belül nem is fog változni

Amióta az ENSZ statisztikát vezet az országok lakosságszámáról, Kína mindig az első helyen állt, azonban a világszervezet legfrissebb jelentése szerint ez 2023 közepére megváltozik, és hosszú évtizedekig (ha nem örökre) így is marad.
Űr

Indiának saját építésű, újrafelhasználható autonóm űrrepülőgépe lehet hamarosan

Elődjét már tesztelik és sikeresen landolt autonóm üzemmódban.
Techno

Rakétahátizsákkal repülő katonákat tervez bevetni az indiai hadsereg

A levegőben közeledő katonák könnyedén kikerülhetik az akadályokat - a jet packben és a Jet Suitban a hadseregek is látják a potenciált.
Űr

Sikeres volt a teszten az első egyetlen darabból álló, 3D-nyomtatott rakétahajtómű

Ahogy kijön a 3D-nyomtatóból, már működik is – az indiai startup a világon először készített így rakétahajtóművet.
Tudás

Miért küld India hat kilométeres mélységbe embereket egy csendes-óceáni misszió keretében?

India masszív partvonallal rendelkezik, és lakosságának közel harmada él a víz közelében – nem csoda hát, hogy csatlakoznának azon országokhoz, melyek a mélység titkait próbálják felderíteni – India esetében ez a masszív óceánkutatási projekt, a „Samudrayaan”, amely már el is kezdődött.
Techno

Egy csapat hekker arra kényszeríti az áldozatait, hogy jótettekkel szerezzék vissza az adataikat

Hajléktalanoknak kell takarókat adniuk, rászoruló gyerekeket kell elvinniük pizzázni, kórházi számlákat kell kifizetniük.
Techno

Mágneses biobotok raja segítheti a fogászati kezeléseket

A forróra hevített nanobotok elpusztítják a közelükben található baktériumokat a fogak gyökércsatornáiban.
Ember

Fülbe ültetett implantátumokkal csalnak a vizsgáikon az indiai orvostanhallgatók

Pár napja lebukott egy diák Indiában, aki egy fülébe ültetett bluetooth-eszközzel akart csalni egy egyetemi vizsgán. Ez már nem az első ilyen eset volt, és több jel is arra utal, hogy a fülbe ültethető eszközöknek – és a beültetésüknek – külön piaca kezd kialakulni.
Garázs

Új-Delhiben betiltották a tízévesnél idősebb dízel és a 15 évesnél öregebb benzines autókat

Az indiai fővárosban elkezdték az idősebb autók "deregisztrálását" is. Azokat a járműveket, amelyeket nem regisztrálnak át időben egy másik indiai városba, vagy nem alakítják át elektromos hajtásúvá, bezúzzák.
Techno

Feltörték az indiai miniszterelnök Twitter-fiókját és bejelentették, hogy a bitcoin váltja a rúpiát

Tegnap rövid ideig úgy tűnt, hogy az ország hivatalos fizetőeszköze a legismertebb kriptovaluta lett.
Garázs

Vízalatti alagútban futó nagysebességű vasutat építenek Indiában

Az ország első nagysebességű vonata japán gyártmányú Sinkanszen lesz és egy hét kilométeres szakaszon vízalatti alagútban halad majd.
Techno

High-tech megfigyelőeszköz szabhat gátat a taxisofőrök ittas vezetésének

Az utazásmegosztók vagy taxitársaságok sofőrjeinek, vagy akár az utasoknak az ittas állapota is komoly problémákat okozhat. Egy indiai tervező megoldása az okoseszköz, amelyet egyelőre még nem alkalmaznak a taxisok, de a jövőben segíthet az utasoknak a biztonságos szolgáltatás kiválasztásában.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.