Sikerült használt autógumiból új ipari csodaalapanyagot, aerogélt készíteni

2020 / 03 / 20 / Rácz Tamás
Sikerült használt autógumiból új ipari csodaalapanyagot, aerogélt készíteni
Ledarálták, feloldották, lefagyasztották és kész is: így lett a lefutott autógumiból kiválóan szigetelő és nagyon könnyű ipari alapanyag.

A Szingapúri Egyetem kutatói jelentették be, hogy egészen újszerű megoldást találtak a használt gumiabroncsok ipari hasznosítására. Laborjukban az előkészített, acél kordszálaktól megtisztított és finomra őrölt gumit vízzel és oldószerrel keverték húsz percen át, majd a szuszpenziót -50 Celsius-fokra hűtötték. A fagyasztó-szárítóból pedig 12 óra elteltével már a kész aerogél-lap került ki, ahogy az alábbi videó is mutatja:

A laborban végzett kísérlet tapasztalatai alapján a kutatók azt mondják, hogy az egy négyzetméteres, egy centiméter vastag lap előállítási költsége mindössze 10 szingapúri dollár (2257 forint mai árfolyamon), a folyamat időigénye pedig kevesebb mint 13 óra.

Az aerogél nagyon kis sűrűségű testet alkotó, laza szerkezetű anyag, egy aerogél test térfogatának akár 99,8%-át is kiteheti a levegő. A könnyű, habszerű anyag ugyanakkor jól bírja a fizikai behatásokat, hajlítást, feszítést. Elsődleges felhasználási területe tehát a szigetelőanyag-gyártás. A porózus anyag nedvszívóképessége rendkívüli (az alábbi képen a kutatók nem a fotó kedvéért húztak kesztyűt, hanem mert az aerogél az emberi bőrből is "kihúzza" a nedvességet), így olajfoltok vagy más veszélyes nedves anyagok feltörlésére, eltávolítására is alkalmas. Ha viszont pont azt szeretnénk, hogy ne szívja fel a nedvességet, egy metoxi-trimetil-szilikát nevű impregnálószerrel nedvtaszítóvá tehető.


A Szingapúri Egyetem (National University of Singapore) kutatói a használt gumiból készült aerogél-táblákkal

Hogy a találmánynak mekkora a gazdasági jelentősége, nehéz megbecsülni. A lefutott gumik, melyből évente mintegy egymilliárd darab keletkezik világszerte, néhány éve már egyre kevésbé számítanak nehezen kezelhető, helyigényes lerakott hulladéknak. Egyre több iparág fedezi fel, mint jól használható nyersanyagot, jelenleg a gumik 40%-át hasznosítják újra. Játszóterek, istállók daráltgumi-burkolata készül belőle, energiaforrásként (tüzelőanyag) használják a cementiparban és az energetikában, de pirolízissel folyékony, akár üzemanyag készítésére is használható olaj készíthető belőle.

Az építőiparban, textiliparban felhasználható, kiváló szigetelőképességű és nagyon könnyű, jól formálható aerogélként viszont jóval komolyabb hozzáadott értékű termék válhat a levetett autóabroncsokból, mintha fűtőanyagként használják fel.


Mennyire boldog Magyarország az ágyban?
Töltsd ki az idén 18 éves Vágyaim.hu és a Pannon Egyetem (anonim) Nagy Hálószoba Kutatását, és derítsük ki, hogy állunk a szexhez 2025-ben, Magyarországon!
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Az Allee-ban már konkrétan leparkolt a jövő egy darabja, és még pózol is a kamerának.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.