Nem állítja meg az autósokat a rendőrség, helyette sms-ben küldik a bírságot egy texasi városban

2022 / 01 / 15 / Bobák Áron
Nem állítja meg az autósokat a rendőrség, helyette sms-ben küldik a bírságot egy texasi városban
A San Antonio mellett található Windcrestben szombattól kezdve a rendőrség már nem állítja meg az autósokat a kisebb kihágások miatt, a programba regisztráló sofőrök helyette szöveges üzenetben kapják kézhez a figyelmeztetést, vagy indokolt esetben a bírságot, amit online fizethetnek be.

Ahogy arról a Gizmodo beszámolt, a városban bevezetett Trusted Driver Program (megbízható sofőr program) az első kísérlet az Egyesült Államokban arra, hogy a hagyományos igazoltatást - a gyorshajtáson túlmenően is - elhagyják, és ha a program beváltja a hozzá fűzött reményeket, később más városokban is elterjedhet ez a rendszer. Val Garcia, a program vezetője a helyi KEN5 tévécsatornának elmondta, hogy ezzel a megoldással a rendőrségnek több ideje marad a súlyosabb bűncselekményekkel foglalkozni, mint amilyen az ittas vezetés vagy az illegális autóversenyzés. A Trusted Driver honalpja szerint a program a vezetőknek is könnyebbséget jelenthet, hiszen jelentős időt spórolhatnak meg vele, hogy nem kell félrehúzódniuk az igazoltatás miatt.

Ahhoz, hogy valaki részt vehessen a programban, az interneten kell regisztrálni a személyes adatival, ahol opcionálisan egyéb információkat is megadhat magáról (például az egészségi állapotáról), amelyek segíthetik a rendőrség munkáját, ha mégis közúti igazoltatásra kerülne sor. Amennyiben valakit szabálysértésen kapnak, a büntetést a rendszáma alapján a megadott telefonszámra fogja megkapni, a rendőröknek pedig emellett arra is lehetőségük lesz, hogy a szabályosan közlekedő autósokat szintén sms-ben megdicsérjék, amivel a sofőrök csökkenthetik a biztosításuk költségeit.

A szabálysértők a kiszabott bírságot is online fizethetik be, emellett az oldalon lehetőségük van bíróságon megtámadni a büntetést vagy kiváltani a bírságot egy online vezetői tanfolyammal. A rendőrség hangsúlyozta, hogy a Trusted Driver Program nem kapcsolódik semmilyen digitális megfigyelőrendszerhez, és minthogy a program célja nem a bevételek növelése, így az abba regisztrálóknak nem kell attól tartaniuk, hogy gyakrabban lesznek megbüntetve.

(Borítókép: Getty Images)

Aki több energiaitalt iszik, felelőtlenebbül vezet Nem az energiaital okozza a felelőtlen vezetést, hanem az emögött is álló, élménykereső viselkedésminták, amelynek genetikai okai is lehetnek.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.