Mint arról a 74nullanulla beszámolt, csütörtökön késő délután Kaposvár fölé érkezett az USA nukleáris töltetek szállítására is képes nehézbombázója, a B–52H Stratofortress. Mint a lap írja: „A NOBLE41 kódjelü gép Romániából indult, majd háromnegyed 4-kor lépett be a magyar légtérbe. A repülőgépek nyilvános repülési útvonalát követő egyik oldal szerint a B–52-es nem sokkal 4 óra után érkezett Kaposvár felé, ám itt egy kicsit elidőzött.” A gép Kaposvár környékén ismeretlen okból elidőzött pár órát, majd háromnegyed 6 körül folytatta az útját a célállomását jelentő Spanyolország irányába. A lap kitér arra is, hogy értesülésük szerint az érintett országok közül csak hazánk légterében időzött el ez a gép ilyen hosszan.
A lap megkeresésére a Magyar Honvédség részéről az a válasz érkezett, hogy tudomásuk volt a gép érkezéséről, az útvonalat előre egyeztették, és mivel a gép érvényes repülési engedéllyel rendelkezett és végig kapcsolatban maradt a polgári és katonai légiirányítással, így nem volt szükség a hazai légierő részéről semmiféle intézkedésre.
A B–52H Stratofortress egy nagy hatótávolságú, nehéz bombázó, amely különféle küldetésekre alkalmas. A bombázó szubszonikus sebességgel akár 15 kilométer magasságban is képes repülni, és horodozhat mind nukleáris, mind pedig hagyományos fegyvereket is. Légi utántöltés nélkül több mint 14162 kilométer a harci hatótávolsága. A B–52H 1961-ben állt szolgálatba, de már többször is korszerűsítették új hajtóművekkel, repüléselektronikával, fegyverrendszerekkel és kommunikációs berendezésekkel. A jelenlegi flotta 76 repülőgépből áll, és a B–52H várhatóan 2050-ig fog szolgálni.
A B–52H legfeljebb 20 légi indítású robotrepülőt (ALCM) képes szállítani. Az ALCM-ek belső és külső pilonokról is indíthatóak. Ezeken kívül azonban a B–52H hagyományos bombákat és rakétákat is szállíthat. A gépet ötfős legénység üzemelteti: pilóta, másodpilóta, radarnavigátor (bombardier), navigátor és elektronikus hadviselés tiszt. A repülőgép önvédelmi fegyverzettel is rendelkezik, amely egy távirányítású M61 Vulcan 20 mm-es ágyúból áll, amely a farokba van szerelve. A B–52H különféle küldetéseket támogat, mint például a stratégiai támadást, a közeli légi támogatást, a légi elzárást és a tengeri műveleteket. A gép kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok nukleáris elrettentésében is.
Fentebb írtunk a B–21 Raiderrel kapcsolatos legutóbbi hírekről, mely fejlesztés alatt álló bombázó nem csak a B–1B Lancer és B–2 Spirit bombázókat váltja majd le, de kiegészíti a meglévő B–52H Stratofortress flottát is.
(Kép: Amerikai Légierő/Tech. Sgt. Richard Ebensberger)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR