Spanyol vizeken kapták el az első, ismert „narco-tengeralattjárót”, amely átszelte az Atlanti-óceánt

2019 / 12 / 09 / Felkai Ádám
Spanyol vizeken kapták el az első, ismert „narco-tengeralattjárót”, amely átszelte az Atlanti-óceánt
A tengeralattjárót úgy alakították ki, hogy a felszínen csak aprócska sziluett látszódjék belőle, így kerülve el, hogy a hadsereg és a különböző rendészeti szervek felfedezzék. Végül egy kormányok közti munkacsoport tippje buktatta le a csempészeket.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Az elfogásra november 24-én került sor, az említett munkacsoport pedig spanyol, portugál, amerikai, egyesült királyságbeli és brazil rendőrökből állt. A vízi járművet északnyugat Spanyolország partjaitól valamivel több mint egy kilométerre kapták el. A fedélzeten nagyjából hat tonna kokaint találtak, amelyet százötvenkét bálára osztottak szét. Az anyag utcai értéke száztízmillió dollár. A hatóságok begyűjtötték a három fős személyzetet – mindegyikük ecuadori állampolgár. Illetve a parton, a spanyol Vigo városban letartóztattak két másik személyt is.

H.I. Sutton tengeralattjáró szakértő szerint egyébként ezeket a járműveket tévesen nevezik tengeralattjáróknak, hiszen nem képesek a merülésre. Ehelyett úgy építették őket, hogy minél kevésbé legyenek észrevehetőek, és minél közelebb tartózkodjanak a vízfelszínhez. A szakértő ennek megfelelően LPV-nek (Low Profile Vessel) nevezi őket.

A Dél- és Közép-Amerikából az USA-ba és Kanadába tartó csempészútvonalakon régóta használnak ilyen járműveket. Ezek néha életveszélyes tákolmányok, ám egy részük egyre fejlettebb lett, ahogy a csempészek több tapasztalatot szereztek. Idén már az Egyesült államok partiőrsége le is kapcsolt LPV-t, amiről videó is készült:

H.I. Sutton szerint a rendőri erők évek óta találgatják, hogy hasonló módon a kartellek nem próbálnak-e Európába is drogot csempészni. Elvégre Európa a kokain egy fontos célpontja, annak lehetősége pedig, hogy sok tonnát egyszerre a közvetítők kikapcsolásával, direkt el lehet juttatni a vevőtől a vásárlóhoz, elég csábító lehetőség.

Ugyanakkor ez azért elég bátor vállalkozás a legénység részéről. Az Atlanti-óceánt 6000 kilométeres szakaszon kell átszelni, és bár a navigációt segítheti a GPS és a műholdas internet, azért nem kevés nehézség is akad. Ilyen például, hogy ezek a járművek kifejezetten lassúak, képtelenek tehát lehagyni egy nagyobb vihart, esetleg hurrikánt. Ráadásul az LPV-k tervezésekor sem a biztonsági sztenderdek betartása lebegett a készítők szeme előtt. Az sem árt, ha az LPV távol tartja magát az ismert hajózási útvonalaktól, hiszen nem sugároz AIS-jelet, amely elárulná a helyzetét a többi hajónak, és mivel szemmel sem igazán lehet észrevenni, például egy százezer tonnás teherhajó simán átgázolhat rajta. Ha pedig bármiféle gond adódna, az LPV legénysége senkitől sem tud segítséget kérni.

Nem kizárt, hogy a sikertelen átkelési kísérletek után már most is akár több „narco-tengeralattjáró” heverhet a legénységével együtt az Atlanti-óceán fenekén.

(Kép: https://coastguard.dodlive.mil)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Drága lesz és alig kapható – így debütál az Apple első összehajtható mobilja
Drága lesz és alig kapható – így debütál az Apple első összehajtható mobilja
Komoly kihívások elé nézhet az Apple a hajlítható kijelzős okostelefonja piacra dobásakor.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.