Száz napig él a víz alatt egy professzor, hogy megtalálja az öregedés ellenszerét

2023 / 03 / 22 / Bobák Zsófia
Száz napig él a víz alatt egy professzor, hogy megtalálja az öregedés ellenszerét
A férfi két, egymáshoz csatlakozó, 4 méter hosszú és 2,5 méter átmérőjű csőben él március eleje óta és összesen három hónapig ott is marad. A megszokottnál magasabb nyomás a kutatások szerint a sejteket nagyobb aktivitásra ösztönzi, ezért akár az egészség megőrzését is segítheti az akció, legalábbis fizikailag.

Joseph Dituri a Dél-Floridai Egyetem professzora korábban az Egyesült Államok Haditengerészeténél szolgált és 28 év alatt nagy tapasztalatot szerzett a szaturációs búvárkodás terén, majd leszerelése után orvosként a traumatikus fejsérüléseket tanulmányozta. Részben a kutatásai folytatása céljából, részben azért, hogy új módszerekkel próbálja az öregedés negatív hatásainak ellenszerét megtalálni, most különleges projektbe kezdett: egy víz alatti kabinban tölt 100 napot, miközben állandó jelleggel monitorozzák az egészségi állapotát.

A száz nap nem csak fizikai, hanem pszichológiai értelemben is megterhelő lesz a kutató számára, mivel rendkívül kis méretű helyre van bezárva: a lakóhelyét két, egymáshoz csatlakozó, 4 méter hosszú és 2,5 méter átmérőjű cső alkotja, amelyekből néha kiszabadulhat ugyan, de csak annyi időre, amíg búvárfelszerelésben tesz egy kört a környező vizekben, a felszínre természetesen nem mehet ki. A kabin felszereléséhez tartoznak olyan berendezések is, amelyek alapszintű kényelmet nyújtanak, például öblítős vécé és kávéfőző is található benne, de egyéb tekintetben Dituri spártai életmódot folytat majd és ideje jelentős részét a tudományos programoknak szenteli.

A víz alatti lakhelyéről rendszeresen közvetít tudósításokat és esetenként vendégeket is fogad, akikkel a tengeri élővilág védelmének és megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. A legfontosabb feladatot azonban a testi változások ellenőrzése jelenti: a vizsgálatok során elektrokardiográfiás diagnosztikai eljárással, ultrahanggal és más módokon rendszeresen felméréseket végeznek a fizikai paramétereivel kapcsolatban, vizsgálják a szíve, szövetei, agya és vére állapotát és őssejt-mintákat vesznek tőle tesztelésekhez. Az 55 éves férfi mentális állapotát az izoláció alatt pszichológus és pszichiáter tartja szemmel, akik a hosszú bezártság és egyedüllét hatásait elemzik.

A nehézségek ellenére a professzor arra számít, hogy a kísérlet pozitív eredménnyel végződik. A feltevését korábbi megfigyelésekre alapozza, amelyek szerint a magas nyomású környezet a sejtek aktivitására pozitív befolyással bír, sőt, egy kutatás szerint ilyen körülmények között öt nap alatt akár meg is duplázhatják a számukat. Emiatt lehetséges a mostani program során a hosszú élet titkát is kutatni: a sejtek megnövelt tevékenysége ugyanis az öregkori megbetegedések negatív hatását csökkentheti. Bár a víz alatti kabin csak 7-8 méter mélységben van, de belsejében a tengerszinten mérhető atmoszférikus nyomás másfélszerese uralkodik, ami folyamatosan terheli a kabinban élő férfi szervezetét.

"Az emberi test soha nem volt még víz alatt ilyen sokáig, ezért közelről figyelnek majd."

- mondta Dituri a Dél-Floridai Egyetem közleménye szerint - "A kutatás alatt minden lehetséges módon vizsgálják, hogyan hat az út a testemre, de az elképzelésem szerint az egészségem a növelt nyomás hatására javulni fog."

Az eddigi leghosszabb idő, amit valaki víz alatt töltött 73 nap volt, de ezt a rekordot nem egyedül állították fel: 2014-ben két ember, az akkor 25 éves Jessica Fain kutató és a 63 éves Bruce Cantrell biológiaprofesszor tesztelte hasonló körülmények között a teherbíró képességét. A kísérletre ugyanazon a helyszínen, a Key Largo partjainál található vízi hotelben, a Jules’ Undersea Lodge-ban került sor 9,14 méter mélységben, mint ahol most Dituri tartózkodik, és az oktatók, a mostani esethez hasonlóan, szintén rendszeresen órákat adtak és közvetítettek fogságukból.

Azt ezt megelőző rekord jóval korábban, 1992-ben született 69 napos időtartammal, Fain előtt pedig utoljára 1970-ben végzett hasonló kísérletet női résztvevő: ekkor a Sylvia Earle tengerkutató által vezetett csapat élt 14 napig bezárva egy 15 méter mélységben lévő kabinban a Tektite II projekt keretében. Ez volt az első alkalom, hogy az addig hagyományosan férfiak által kivitelezett tesztet nők hajtották végre.

(Fotó: USF, Jules Underwater Lodge, Wikimedia Commons, Pixabay)

Egy 45 éves férfi a fejébe vette, hogy visszafiatalodik 18 évessé - egy év után már látszik az eredménye Bryan Johnson évente mintegy kétmillió dollárt, azaz hétszázmillió forintot költ rá, hogy legyőzze az idő vasfogát.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Az okostelefonok viszonylag apró képernyőjének állandó nézegetése különféle látási problémákhoz vezethet, az enyhébb szemkifáradástól a rövidlátásig. A problémák elkerülésében az is segíthet, ha az eszközt megfelelő távolságba tartjuk magunktól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.