Százával pusztulnak az elefántok Botswanában, és senki sem tudja, miért

2020 / 07 / 02 / Felkai Ádám
Százával pusztulnak az elefántok Botswanában, és senki sem tudja, miért
Rejtélyes módon hullanak el az elefántok Botswanában, ahol a csökkenő afrikai elefántpopuláció harmada él.

Május első napjai óta több, mint 350 elefánttetemet számoltak össze az Okavango-delta területén. Az állatokból mintát vettek, de a vizsgálatok eredményére még heteket kell várni.

A BBC-nek nyilatkozó szakértő, dr. Niall McCann elmondta, hogy a helyi természetvédők először május elején figyelmeztették a botswanai kormányt a jelenségre. Minderre azután került sor, hogy a természetvédők repülőről egy három órás út alatt 169 elhullott elefántot számoltak össze a delta területén. Azóta pedig már 350 fölé nőtt az elpusztult állatok száma.

Az ilyen mértékű halálozás pedig példátlanul sok, legfeljebb komolyabb szárazság okozhat ilyet, de erről most nincs szó.

A figyelmeztetést követően, még májusban a botswanai hatóságok kizárták a legevidensebbnek tűnő okot, az orvvadászatot. Az orvvadászok ugyanis az elefántot az agyara miatt pusztítják el, ám most az agyarak nem hiányoztak. A másik jel, ami szerint nem orvvadászatról lehet szó, az az, hogy kizárólag az elefántok pusztulnak a környéken ilyen mértékben. Amennyiben ugyanis az állatok halálát az orvvadászok által kitett cián okozta volna, úgy más fajok is jelentősebb számban hulltak volna el.

Tavaly az országban egyébként legalább 100 elefánt hullott el lépfene miatt, ám ezt most a szakértő kizárta.

Ugyanakkor mérgezés, de akár betegség is szóba jöhet. Az állatok a haláluk pillanatában arccal előre omlanak a talajra, és figyeltek már meg olyan elefántot, amely körbe-körbe járkált folyamatosan – mindez arra utal, hogy valami megtámadhatta a központi idegrendszerüket.

Amennyiben viszont a jelenség mögött valami ismeretlen betegség áll, úgy nem zárható ki, hogy az a Sars-COV-2 vírushoz hasonlóan akár az emberi populációra is átterjedhet. Különösen nagy a járványveszély akkor, ha a feltételezett kórokozó a talajból vagy a vízből került az állatok szervezetébe, hiszen így az emberekhez is könnyebben utat találhat. Ahogy dr. McCann fogalmaz:

„Igen, ez egy természetvédelmi katasztrófa, ami potenciálisan akár népegészségügyi krízissé is válhat.”

(Kép: Flickr/kent may/Caroline Hartley)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.