Tippek a szilvesztereste eltöltéséhez azoknak, akik inkább a mátrixban ünnepelnének

2022 / 12 / 31 / Bobák Zsófia
Tippek a szilvesztereste eltöltéséhez azoknak, akik inkább a mátrixban ünnepelnének
Nem kell beérnünk házibulikkal vagy az utcán ünnepléssel, hiszen a virtuális világok tárt karokkal várják bárki digitális kivetülését.

Metaszilveszter

A Facebook anyavállalata, a Meta idén nagyszabású virtuális partival készül az új évbe való átlépés megünnepléséhez: a The Shaq-tacular Spectacular nevű eseményen bárki részt vehet avatár formájában, aki rendelkezik a megfelelő virtuális valóság felszereléssel.

A rendezvény központi eleme a Shaquille O’Neal vezényletével lezajló koncertsorozat, aminek keretében fellép többek között Cardi B és Ludacris is. A program első része egy órán át tart, de mivel előre rögzített felvételről megy, ezért újra és újra lejátszák az este folyamán, a koncertek pedig az éjfél előtti visszaszámlálást megelőzően kezdődnek. Az esemény részét képezi egy görkorcsolya és kosárlabdapálya is, ahol sportolók és szurkolók jelennek meg, valamint egy olyan táncverseny, ahol a virtuális formában résztvevő látogatók összemérhetik tudásukat.

A részvételhez a Meta Horizon Worlds platformján kell bejelentkezni, de ide csak akkor léphetünk be, ha rendelkezünk a Meta Quest VR-sisakjával. Emellett lejátszák a Meta Quest TV-én is, de ehhez szintén VR-eszközre van szükségünk, viszont arra is nyílik lehetőség, hogy külön kiegészítők nélkül tekintsük meg a műsort: a Messenger Watch Together alkalmazásában, illetve Shaquille O’Neal Facebook oldalán is elérhető lesz a program, de ebben az esetben csak nézőként lehetünk jelen az estén. A programok csendes-óceáni idő szerint ma délután 3 óra 30 perckor kezdődnek, de ez magyar idő szerint már elsejét jelenti, vagyis éjfél után fél órával csatlakozhatunk az eseményhez.

Virtuális New York

Ahogy tavaly, úgy idén is megrendezik a virtuális valóságban is a Time Square-en tartott szilveszteri mulatságot, ezért éjjel utazás nélkül is elvegyülhetünk a New York-i tömegben, legalábbis annak digitális verziójában.

A fő attrakciót a One Time Square tetejéről leereszkedő óriás világító gömb indulása jelenti majd, amelynek földet érése az éjfélt és az új év kezdetét jelzi

- ez az esemény a valódi New Yorkban is lezajlik majd, de virtuális másán is éppen ugyanúgy ereszkedik majd a gömb lefelé. A One Time Square tulajdonosa, a Jamestown ingatlanbefektetési vállalat tavaly szervezte meg először a metaverzumbeli eseményt, idén pedig két rendezvénnyel is készül: a Virtual New Year’s Eve (VNYE) és a MetaFest 2023 programjaival.

A Virtual New Year's Eve-en való részvételhez a VNYE.com oldalon vagy mobilos applikáción kell bejelentkezni és avatár kreálni, amennyiben szeretnénk aktívan kihasználni az időt, de passzív formában, nézőként is követhetjük az eseményeket a számos különféle videós közvetítés segítségével. A valós New York-i helyszíneken elhelyezett kamerák a One Time Square-t, a Broadway Plazát és az összegyűlt közönséget mutatják, valamint a világ más pontjairól is élőben jelentkeznek majd be a kiválasztott házigazdák. A virtuális világban több helyszín várja a látogatókat: a tánccsarnok, a természet világa, ahol játékokban vehetünk részt és a Zero G, amelyben a bolygó híres helyeire kirándulhatunk el virtuális formában. A közvetítések New York-i helyi idő szerint délután 5-kor és 6-kor kezdődnek, ami magyar idő szerint este 11 órát és éjfélt jelent.

A MetaFest 2023 a múlt évi MetaFest folytatása, ahol a virtuális One Time Square-en tartott bulin vehetünk részt és megtekinthetjük a gömb leereszkedését is, de sok más program is rendelkezésre áll az este eltöltéséhez. A globális eseményen, egy valódi szilveszteri partihoz hasonlóan, zene, játékok és az éjfél előtti visszaszámlálás várja a vendégeket és avatár képében élhetjük át a virtuális New York-i estét, mivel a fesztivált az egyik legnagyobb metaverzum platformon, a Decentralandben rendezik meg. A program kezdete helyi idő szerint este 11 óra, vagyis ha Magyarországról szeretnénk részt venni, akkor kétszer is köszönhetjük az éjfélt és az új évet, mivel magyar idő szerint elsején 5 órakor kezdődik a buli.

(Fotó: jamestown, Meta, Getty Images/Westend61)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez az öt probléma az iPhone-okkal az amerikai igazságügy szerint
Ez az öt probléma az iPhone-okkal az amerikai igazságügy szerint
Pert indítottak az Apple ellen, mert szerintük az óriásvállalat illegális monopóliumot üzemeltet az okostelefonok piacán
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.