Szinte tökéletesen leköveti az ember kézmozdulatait a brit cég távvezérelhető robotkeze

2022 / 07 / 16 / Palotai Nándor
Szinte tökéletesen leköveti az ember kézmozdulatait a brit cég távvezérelhető robotkeze
A Shadow Robot Company most egy szenzorokkal ellátott irányítókesztyűt is fejlesztett a robotkéz mellé, mely mindössze pár milliszekundumos késéssel követi a használó minden mozdulatát.

A Shadow Robot története egy kis pincében kezdődött, ahol a – műszaki végzettséggel nem rendelkező – későbbi alapító elkezdett kísérletezni, és hobbiműszerészek is összejöttek alkalomadtán a helyszínen. Ezek az összejövetelek vezettek később oda, hogy céget is alapítsanak a kísérletezők, mely mára már – állításuk szerint – Anglia legidősebb robotikai vállalkozása, és olyan vállalatoknak dolgoztak beszállítóként, mint a Siemens, a Hitachi, vagy Qualcomm, de működtek már együtt az MIT-vel és a NASA-val is.

A Shadow Robot 2019-ben mutatta saját, távvezérelhető robotikus rendszerét, mely az emberi kéz felépítésével rendelkezik, továbbá az érintés érzetének közvetítésére is alkalmas. A robotkézben összesen 120 szenzor és 20 darab apró elektromotor található. Ezek a szenzorok adják tovább a nyomás, az erő, a hőmérséklet és a vibráció érzetét a robot irányítójának. A robotkéz vezérlésére kifejlesztett kesztyű pár napja bemutatott, a fenti videón is látható legfrissebb, könnyített példánya 6 db elektromágneses szenzort tartalmaz, és mindössze 4 milliszekundumos késéssel továbbítja a jeleket a robotkéz felé. A távvezérelt robotkéz körülbelül 0,5mm pontossággal követi le a felhasználó mozdulatait, illetve 0,15 fokos pontossággal állnak irányba a forgó alkatrészei. A teljes rendszer körülbelül 50 milliszekundumos késéssel működik.

A Shadow Robot szerint találmányuknak nagy hasznát fogják venni olyan iparágakban, ahol szükség van az ember motorikus képességeire, azonban maguk a körülmények túlságosan veszélyessé teszik az emberi jelenlétet. A cég kutatói szerint a nukleáris ipar, a gyógyszeripar, illetve az űrkutatás leszek majd azok a főbb területek, ahol a távvezérelhető robotkéz érdemi segítséget fog jelenteni.

(Fotó: Shadow Robot Company) 

Gépi tanulással olvas a gondolatokban a robotkéz és ki is egészíti a hiányzó információkat Beépített chip és gépi tanulás segítségével érzékeli és értelmezi a gondolatokat a robotkéz, de a jövőben a chip akár más eszközök, autók vagy telefonok gondolati úton való irányítására is alkalmas lehet.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.