Szumátrai orrszarvú borjú született, megmenekülhet a kihalástól a világ legkisebb rinocéroszfaja

2023 / 10 / 12 / Bodnár Barna
Szumátrai orrszarvú borjú született, megmenekülhet a kihalástól a világ legkisebb rinocéroszfaja
A borjú egy indonéziai nemzeti parkban született néhány hete, ez pedig reményt jelenthet a faj számára, amiből a világon mindössze 80 példány maradt fent.

A világ legkisebb rinocéroszfajaként is ismert szumátrai orrszarvúak egykor nagy számban fordultak elő Délkelet-Ázsiában, mára azonban kevesebb mint 80 egyed maradt Indonézia különböző területein. Az orvvadászat és természetes élőhelyének csökkenése miatt kihalófélben lévő faj legújabb példánya szeptember 30-án, a Szumátra szigetén lévő Way Kambas nemzeti parkban született, mégpedig természetes módon, egy helyi, Ratu nevű nőstény és az Andalas nevű, Egyesült Államokból érkezett hím sikeres fedeztetése után, írja a CNN. A borjú – amelynek nevet még nem adtak – születése után 45 perccel már önállóan lábra állt, négy óra múlva pedig az anyja elkezdte táplálni.

Bár a szumátrai orrszarvúak a rinocéroszfélék között másfél méteres magasságukkal, 3 méteres hosszukkal, és 500-1000 kilogrammos súlyukkal a legkisebbnek számítanak, a szárazföldi állatok között még így is meglehetősen méretesnek tekinthetők. A Nemzetközi Rinocérosz Alapítvány (IRF) szerint a szumátrai orrszarvúak jellemzően a sűrű trópusi erdőkben élnek Szumátrán, a sík és hegyvidéki területeken egyaránt, és általában magányos életmódot folytatnak. A nőstények három-négyévente hoznak világra egy borjút, a vemhesség pedig 15-16 hónapig tart.

Az élőhelyük csökkenése miatt a faj jelenléte egyre kisebb az indonéziai dzsungelben, a természetvédők ezért aggódnak a fennmaradásáért. A szumátrai orrszarvúakat a szomszédos Malajziában 2019-ben hivatalosan is kihaltnak nyilvánították, amikor a 25 éves Iman nevű nőstény 2019. november 24-én rákban elpusztult. Halála után malajziai tudósok azon kezdtek dolgozni, hogy az Iman és más elpusztult orrszarvúak szöveteit és sejtjeit felhasználva visszahozhatják a fajt a kihalás széléről. A Malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetem (IIUM) egy csoportja által végzett projekt az őssejt-technológiára és az in vitro megtermékenyítésre, magyarul lombik bébi eljárásra összpontosít. A folyamat hasonlít a klónozási technológiához, mivel célja, hogy a felnőtt orrszarvúakból származó sejtek felhasználásával új példány szülessen.

A korábban elpusztult rinocéroszok szívéből, tüdejéből, agyából és veséjéből származó őssejteket kétféleképpen tudják felhasználni a kutatók. Vagy petesejtté és spermiummá fejlesztik azokat, hogy embriót hozzanak létre, amelyet beültetnek egy béranyaként használt állatba, amely lehet egy másik országból származó szumátrai orrszarvú, vagy akár egy különböző rinocéroszfaj példánya. A második módszer az, hogy egy béranyaállat petesejtjéből eltávolítják a sejtmagot, és egyesítik egy szumátrai orrszarvú szomatikus sejtjével. Ezt a technikát használták 1996-ban Dolly, a birka klónozásához is.

Nem véletlen a kutatók ezen a területen végzett intenzív munkája, mára ugyanis a világon mindösszesen öt orrszarvúfaj maradt fenn, és mindegyik veszélyeztetett. Néhány alfaj már eltűnt: a Nyugat-Afrikában őshonos nyugati fekete orrszarvút 2013-ban az orvvadászat miatt kihaltnak nyilvánították, az utolsó hím északi fehér orrszarvú pedig tavaly pusztult el.

(Képek: savetherhino.org - Indonesian Ministry of Environment and Forestry)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.