Tudás

Még kikapcsolt állapotban is butít az okostelefon

Teljesen bevontuk a mobiltelefont az életünkbe, mind egyéni, mind strukturális szinten, de úgy tűnik van ijesztőbb is a nomofóbia (mobilfüggőség) gyors terjedésénél: mégpedig az, hogy a kikapcsolt eszköz puszta jelenléte is rontja az intellektuális képességet.
Techno

Tönkreteszi-e a telefont, ha nem a megfelelő töltővel töltjük?

A Samsung legújabb telefonja, a Galaxy S21 az iPhone 12-höz hasonlóan már töltő nélkül érkezik, így jó tudni, hogy mivel érdemes tölteni és mivel nem a telefonunkat.
Techno

Letámadja a mobilpiacot 2021-ben a Samsung

A Samsung a szokottnál jó másfél hónappal korábban, január közepén bemutatta az új S-szériás telefonjait, amik a Note halálhíréről szóló pletykákat is megerősíteni látszanak.
Techno

Először készült empirikus kutatás arról, hogyan hat a sétálás közbeni mobilozás a mozgásunkra

Azt eddig is tudtuk, hogy elég idegesítő séta közben a telefont nyomkodni, most azonban tudományosan bebizonyították, hogy hatással van a mozgáskoordinációnkra is, ami veszélyeket is hordozhat magában. Meglepő, de ez az első empirikus kutatás, ami ezzel kapcsolatban született.
Techno

A hajlítható után jönnek a feltekerhető kijelzős telefonok

Az LG és a TCL is igencsak érdekes megoldásokat mutatott be az idei CES-en.
Techno

Üres piacra érkezik a Xiaomi legolcsóbb 5G-s telefonja

Magyarország egyelőre nem dúskál az elérhető árú 5G-s telefonokban, pedig ma már sokkal inkább megéri az újfajta adatátviteli szabvánnyal ellátott telefont választani, mint akár egy évvel ezelőtt.
Techno

Csúcskategóriás telefonok 250 ezer alatt - melyik mit tud?

Összehasonlítottuk a Xiaomi és a OnePlus legújabb csúcsmodelljét, amelyeknek idén váratlanul erős mezőnyben kell helytállniuk. Vajon mire megy a Xiaomi Mi 10T Pro és a OnePlus 8T a Samsung, a Huawei és az Apple ellen?
Techno

Ismeretlen kínai bértervezők munkáját dicséri az olcsó okostelefonok többsége

Úgy tűnik még a sikeres márkák is ott spórolnak ahol tudnak.
Tudás

Digitális veszélyek a fa alatt

Bár a digitális ajándékok kétségkívül örömet szereznek a kicsiknek, nem szabad megfeledkeznünk az internet árnyoldaláról sem, amely veszélyes lehet a gyermekek számára.
Techno

Félrevezette a fogyasztókat az Apple az iPhone vízállóságával kapcsolatban

Az olasz versenyhivatal tízmillió eurót vár Cupertinóból.
Techno

Egyszerűbben, olcsóbban szervizelhetjük a kütyüinket jövőre

Címkék is fognak segíteni abban, hogy az eszköz, amit megvennénk, mennyire könnyen javítható.
Techno

A Google most egy olyan eszközön dolgozik, amivel a vakok is segítség nélkül futhatnak

Az elmúlt években számtalan példát láthattunk rá, hányféleképpen segítheti a mesterséges intelligencia az életünket, de a Project Guideline ezek közül is valószínűleg az egyik leghasznosabb.
Tudás

Sok pénzt bukhatunk, ha letöltöttük ezeket az alkalmazásokat

Az utóbbi időszakban több olyan kártékony applikáció felbukkant a Google Play áruházban, amik a Minecraft játékhoz készült moddoló programnak álcázták magukat, de valójában úgynevezett fleeceware alkalmazások, és a megadott próbaidő után automatikusan fizetőssé válnak.
Tudás

Időutazók a múltból: az iPhone-t nyomogató lány és más, modern technikák régi képeken

iPhone a 19. században és laptop az ókori Görögországban? Ez csak időutazás lehet - szól a népszerű internetes teória, és mitagadás, a művészettörténet tényleg tele van olyan fotókkal, festményekkel és szobrokkal, amiken úgy tűnik, mintha...
Techno

A kihajtható mobilnál is van furcsább: itt a kigördülő kijelző

Lehet, hogy már jövőre kézbe foghatjuk az első működő példányt.
Techno

Megvan, kitől kaphat processzort a Huawei

A Qualcomm megkapta az engedélyt az amerikai kormánytól, jöhetnek a Snapdragon processzoros Huawei telefonok.
Techno

Melyik a legjobb megoldás a telefonnal készített fotóink tárolására?

A Google néhány napja jelentette be, hogy 2021. június elsejétől nem ad többé ingyenes korlátlan tárhelyet a Google Fotókhoz, így ha 15 GB-nál több tárhelyre lenne szükségünk, eldönthetjük, hogy fizetünk, vagy pedig más megoldás után nézünk.
Techno

Az ősz mobilos trendje: a megfizethető csúcskategóriás telefonok

Idén ősszel a Samsung, az Apple és a Huawei is bemutatott olyan csúcskategóriás telefont, ami a megszokottnál kevésbé fogja megterhelni a pénztárcánkat. A három gyártó három teljesen különböző megközelítéssel futott neki a feladatnak, így érdemesnek láttuk végigvenni, hogy kitől mit kapunk a pénzünkért.
Techno

Már nem az Apple a világ harmadik legnagyobb mobilgyártója

Az Apple-t rosszul érintette az új iPhone bemutatásának elhalasztása, a Huawei hatalmasat zuhant.
Tudás

Most jók, jövőre jobbak lesznek - teszteltük az iPhone 12-t és 12 Prót

Az Apple új telefonjaiban rengeteg a tartalék.
Techno

Az éjszakai fotókban jön ki az iPhone 12 kamerájának igazi ereje

Összevetettük az iPhone 11, az iPhone 12 és a 12 Pro kameráját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.