A Samsung a legnagyobb, az Apple a leggazdagabb, a Huawei meg sehol

2021 / 05 / 01 / Bobák Áron
A Samsung a legnagyobb, az Apple a leggazdagabb, a Huawei meg sehol
2021 első három hónapjában a mobilpiac megdöntötte az első negyedéves bevételi rekordot. Ennek mindenki örülhet, kivéve egyvalakit.

Hogy 2021 a mobilpiac szempontjából nem egy átlagos év lesz, azt már év elején is lehetett sejteni: az Apple tavaly ősszel a szokottnál jó egy hónappal később, a Samsung viszont jóval előbb mutatta be az új csúcskategóriás készülékeit, mindezt egy olyan piacon, ami a tavalyi év első felében tapasztalható visszaesés után már 2020 második felében óriási feltámadást produkált. Mindeközben a Huawei az amerikai kereskedelmi embargó miatt egyre szorultabb helyzetbe került, miközben a többi kínai gyártó évek óta rendületlenül növeli a részesedését.

A Counterpoint Research piacelemző cég első negyedéves mobilpiaci jelentéséből már tisztán látható, hogy hova vezettek ezek a trendek, aminek látszólag szinte mindenki örülhet: a Samsung annak, hogy az eladott készülékek számában sikerült visszaszerezniük az első helyüket, az Apple annak, hogy az eladásokból származó bevételek szempontjából hatalmas előnyre tettek szert, míg a Xiaomi, a Vivo és az Oppo annak, hogy 2021 elején is ők tudták felmutatni a legnagyobb növekedést. A történetnek egy nagy vesztese van, a Huawei, ami úgyszólván eltűnt a térképről.

Átveheti a Xiaomi a Huawei helyét a mobilpiacon? A kiváló ár-érték arányú készülékeiről ismert Xiaomi a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy olyan telefont mutatott be az év elején, aminek az ára alig marad el a nagy gyártók csúcskészülékeitől, azonban az Mi 11 esetében ennek már sokkal több értelme van.

Nézzük kicsit részletesebben a számokat. 2021 első három hónapjában folytatódott az a trend, ami már 2020 második felét is jellemezte, vagyis mind az eladott készülékek száma, mind pedig az ebből származó bevételek elkezdtek helyreállni a tavalyi mélyrepülés után, 2021 első negyedévében például már több telefon talált gazdára, mint egy évvel korábban. A Counterpoint Research becslései szerint a gyártók az év első három hónapjában 354 millió telefont értékesítettek, amivel az évnek ebben az időszakában a mobilpiacnak most először sikerült túllépnie bevételekben a százmilliárd dollárt, mégpedig nem is kevéssel. A készülékek értékesítéséből származó bevétel a piacelemző becslései szerint elérte a 113 milliárd dollárt, ami csaknem 34 ezer milliárd forintnak felel meg.


A telefongyártók piaci részesedése az eladott készülékekből származó bevételek alapján 2020 valamint 2021 első negyedévében (Forrás: Counterpoint Research)

Ezeknek a számoknak az Apple örülhet a legjobban, hiszen a bevételeknek a 42%-a hozzájuk vándorolt, míg a Samsung a rekordmennyiségű eladott készülék ellenére is csak 17,5%-os részesedéssel bír. A két nagy gyártó után a fentebb már említett három kínai gyártó következik, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi, amelyek részesedése 8% körül mozog.


A telefongyártók piaci részesedése az értékesített készülékek száma alapján (Forrás: Counterpoint Research)

Harmeet Singh Walia, a Counterpoint Research elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyártóknak egy olyan piacon sikerült elérniük ezeket az eredményeket, amely régóta ellátási nehézségekkel küzd. Ennek a jövőben még komoly hatásai lehetnek a piacra, Tarun Pathak, a cég kutatási igazgatója szerint például egyenesen egy "technológiai hidegháború" van kibontakozóban az Egyesült Államok, Dél-Korea, Tajvan és Kína között, amelyben minden ország arra fog törekedni, hogy erősítsék a belföldi gyártást. Példaként az Egyesült Államokat említette, amelynek elnöke, Joe Biden nemrég bejelentette, hogy a következő években tízmilliárdokkal fogják támogatni a hazai félvezetőgyártást, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva az ázsiai piacnak.

A telefonokhoz visszatérve, a Counterpoint Research elemzői szerint az Apple tekintélyt parancsoló eredményében komoly szerepet játszott, hogy a cég tavaly a szokásos, szeptember eleji időpontról október közepére halasztotta az új készülékei bemutatását, emellett a statisztikákból az is látható, hogy az Apple legdrágább modellje, az iPhone 12 Max Pro igencsak jó fogadtatásra talált az USA-ban és Európában is. Hasonlóan sikeres volt a nyugati országokban a Samsung legújabb készüléke, a Galaxy S21 is, amiből a hírek szerint jóval több fogyott, mint az egy évvel korábbi modellből. Hogy a Samsung a bevételi oldalon mégsem tud olyan számokat felmutatni, mint az Apple, annak a legnyilvánvalóbb oka, hogy bár az S21 a Samsung korábbi csúcsmodelljeihez képest ugyan sikeres, a dél-koreai gyártó már tavaly is a középkategóriás (ezzel együtt pedig jóval olcsóbb) A-szériából adta el a legtöbb készüléket, ez a trend pedig idén is folytatódhat az A72 és A52 telefonokkal.


A telefongyártók piaci részesedése a kínai piacon az értékesített készülékek száma alapján (Forrás: Counterpoint Research)

Aki ezeknek a híreknek egyáltalán nem örülhet, az a Huawei, aminek az amerikai embargó miatti chiphiány mellett azzal is szembe kellett néznie, hogy a nyugati piacon kevésbé népszerűek azok a telefonok, amelyeken nem elérhetők a Google szolgáltatásai. Míg utóbbi probléma leginkább csak a Huawei európai eladásait érintette érzékenyen, a processzorgyártásban tapasztalható fennakadás már a kínai piacon is érezteti hatását: szintén a Counterpoint Researchtől származó adatok szerint a Huawei már a hazai piacán is visszaszorult a harmadik helyre, ha pedig ez a trend folytatódik, akkor a Vivo és az Oppo mellett hamarosan a Xiaomi (és akár az Apple) is megelőzheti a gyártót.

(Borítókép: Simon Shin/SOPA Images/LightRocket/Getty Images)

További cikkek a témában:

A Reuters szerint a Huawei teljesen kivonulhat a prémium telefonok piacáról A Huawei szóvivője ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatnának a P és a Mate széria eladásáról.

Letámadja a mobilpiacot 2021-ben a Samsung A Samsung a szokottnál jó másfél hónappal korábban, január közepén bemutatta az új S-szériás telefonjait, amik a Note halálhíréről szóló pletykákat is megerősíteni látszanak.

A kínai gyártók teljesen leuralták az afrikai okostelefon-piacot A kontinensen az Apple labdába sem rúg, a Samsung pedig éppen tavaly veszítette el az első helyét egy kifejezetten az afrikai piacra szakosodott gyártóval szemben.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kiszámolták, milyen sebességgel szállítja az ajándékokat a Mikulás
Kiszámolták, milyen sebességgel szállítja az ajándékokat a Mikulás
Egy brit egyetem diákjai kiszámolták, milyen gyorsan kellene utaznia a Mikulásnak ahhoz, hogy az összes ajándékot időben kiszállítsa.
Az autós menetrögzítő kamerák története régebben kezdődött, mint gondolnánk
Az autós menetrögzítő kamerák története régebben kezdődött, mint gondolnánk
Menetrögzítő kamerát már az 1930-as években is használtak, igaz, kicsit más formában, mint manapság.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.