Az ősi japándob elektronikus verziója lesz a tokiói olimpia egyik nagy szenzációja

2020 / 02 / 24 / Perei Dóra
Az ősi japándob elektronikus verziója lesz a tokiói olimpia egyik nagy szenzációja
Elektronikussá alakították az ősi japándobot, és ezzel készülnek a tokiói olimpiára.

Semmihez sem fogható mély, dübörgő hangzás, és elképesztő csoportos előadás. Leginkább ez jellemzi a japán taiko dobot, melyen egyébként több mint egymillióan játszanak hazájában. Ugyanakkor méretét tekintve nem tartozik a könnyen szállítható hangszerek közé, és karbantartásuk is körülményes, ezért sokaknak még mindig csak vágyálom, hogy egyszer megtanulnak játszani rajta. A modern technológiának köszönhetően azonban hamarosan bárki gyakorolhat a hangszer e-verzióján, akár otthona kényelmében is. Ráadásul anélkül, hogy magára haragítaná szomszédjait az égzengésre emlékeztető hangokkal. A Roland nevű japán, elektronikus hangszereket gyártó cég 2017-ben összeállt a szigetország egyik leghíresebb taikocsoportjával, a Kodoval, hogy közösen létrehozzák a világ első elektronikus japándobját. Három évbe telt, de végre elkészült az első piacra vihető prototípus– írja a Designboom.

A rendkívül nehéz, és akár több méteres átmérőjű hangszer hagyománya mintegy ezernégyszáz évre nyúlik vissza, és eredetileg az ellenség elrettentését szolgálta, mára viszont a látványossá koreografált, csoportos előadások jellegzetes hangzású alaphangszere lett. Sőt már a világ számos pontján léteznek japándob egyesületek, ahol eredeti hangszereken játszanak főleg harcművészeti versenyeken, szabadtéri fesztiválokon. Az ősi dobok és bacsi nevű ütőik többnyire keményfából készülnek, amelyekkel a taiko stílusra jellemző sűrű, nagy erejű ütés mérhető a marhabőrből készült membránfelületre. ATAIKO-1 formája és funkciója ehhez képest jelentősen eltér az eredeti hangszertől, az olimpiai játékok előtt pedig valószínűleg sokat lehet majd hallani.

Az olimpia nyitó és záróünnepségére készülő több száz fős japándobcsoport hangszerelését ugyanis már ezek a taikók biztosítják az egyébként nagy morajjal és térigénnyel járó felkészülésben.

Az e-dobbal nem kell bajlódni, mivel egyrészt könnyen összeszerelhető és szállítható (súlya csupán öt kiló), másrészt nyakba akasztható pántja már a dobbal mozgás koreográfiájának gyakorlását is lehetővé teszi.  Elektromos dobmodulja két, harmincöt centiméter átmérőjű hálós tárcsa között feszülő váz közepén található: a hálók az eredeti dob bőrmembránjához hasonló rugalmasságúak, vagyis képesek visszaadni ugyanazt a hangzást, noha az ütők is puhább, rétegelt falemezből készültek.

A hálófelület két különböző hangzásra alkalmas zónafelületet kapott, középen a mélyebb, kövérebb, szaggatottan leütött hangokat, míg a széleken a hosszabban kitartott, magasabb akkordokat.

Mivel az e-dobon Bluetooth-kapcsolat is van, a zenész az okostelefonnal összekötve zenei alapokat komponálhat magának a gyakorláshoz, akár néma csendben is a hozzá tartozó fejhallgatós csatlakozással. A dobhoz mindemellett tartozik egy kisméretű LCD-kijelző, ami az aktuálisan lejátszott zenei alapot és a leütött ritmust mutatja, a memóriájában pedig az új szerzeményeket tárolja. A statikus előadások hangélményét remekül kiegészíti a dobhoz tartozó két lábpedál, de ha valaki mozgás közben használná, nagyjából öt órán keresztül megteheti a működéshez szükséges nyolc ceruzaelemnek köszönhetően. És az sem gond, ha nem vagyunk az olimpikonok előtt felvonuló taiko-csapatok tagja, 2020. júliusától ezerötszáz dollárért a mi otthonunkat is szépítheti a különleges e-hangszer.

(Fotó: Roland)

 

 


A legélethűbb robot, ami
A legélethűbb robot, ami "életre kelti a kódokat", ultrarealisztikus barátot kapott
Barátot kapott az ultrarealisztikus robot, de a beszélgetésük nem alakult a legjobban.
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.