A Subaru Telescope a japán nemzeti űrkutató központ legnagyobb űrtávcsöve. A 8,2 méter átmérőjű tükörrel felszerelt teleszkópot Hawaii-on, a Mauna Kea megfigyelőközpontban állították fel 1998-ban; nevét természetesen nem az autómárkáról kapta, hanem a Fiastyúk csillagképről, melyről a kocsimárkát is elnevezték. A Subaru Telescope érdekessége, hogy ez az egyik legnagyobb távcső, melynek képe elvileg szabad szemmel is nézhető - lenne, hiszen az optikai keresőt csak a távcső átadását követő napokban mutogatták a csillagászok érdekességképpen (mások mellett a japán királyi család tagjainak is), majd a távcső fókuszába elektronikus képrögzítőberendezést építettek.
A gyűjtött adatokat az utóbbi években már gépi tanulásra képes kiértékelő programoknak is átadják. Egy ilyen szoftver fedezte fel most azt a galaxist, melyben minden eddig ismert csillagrendszernél ritkább elemnek számít az oxigén.
A megfigyelt csillagok képe alapján számított, a mi Napunkéhoz képest csupán 1,6%-os oxigénarány rekord-alacsony érték az új galaxis csillagaiban. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a galaxis tényleg nem csak azért új, mert eddig nem vettük észre, hanem valóban fejlődésének korai szakaszában sikerült megpillantanunk. Ez a csillagrendszer a legfiatalabbak egyike lehet az univerzumban. Felfedezése alátámasztja a világegyetemről jelenleg elfogadott elképzelésünket, mely szerint ugyan az univerzum tágulása miatt csökkenő anyagsűrűség egyre valószínűtlenebbé teszi az anyag új galaxisokba tömörülését, de azért még létezhetnek "a mi időnkben" létrejött új vagy fiatal csillagrendszerek.
A HSC J1631+4426 nevű galaxis a romantikusabb nevű Herkules csillagképben található, tőlünk 430 millió fényévnyire. Érdekessége még, hogy galaxisnak igen pici: 0,8 millió Napnyi tömege csupán egy százezred része a mi galaxisunk, a Tejút tömegének.
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR