Lehet, hogy közel 50 évvel ezelőtt életet fedeztünk fel a Marson, amit véletlen el is pusztítottunk. Mi támasztja alá ezt a felvetést? A NASA Viking leszállóegységei által az 1970-es évek közepén végzett kísérletek ellentmondásos eredményei. A Viking landerek kis mennyiségű klórozott szerves anyagot azonosítottak, amelyet kezdetben a Földről származó szennyeződésnek tartottak. A későbbi küldetések azonban igazolták a natív szerves vegyületek jelenlétét a Marson, bár tehát klórozott formában. Az élet a Marson úgy tudott alkalmazkodni a száraz környezethez, hogy adaptálódott a sós kőzetekhez, és közvetlenül a légkörből vett fel vizet. A Viking kísérletek, amelyek során vizet adtak a talajmintákhoz, azonban túlterhelhették ezeket a mikrobákat (már ha léteztek egyáltalán), és elpusztultak.

A gondolatmenet Dr. Dirk Schulze-Makuch-tól származik, aki a Big Think oldalon publikált ezzel kapcsolatban egy cikket. Dirk Schulze-Makuch a Wisconsin-Milwaukee Egyetem szerzett doktori fokozatot a geotudományok, majd ezt követően ösztöndíjat kapott a NASA Goddard Űrrepülési Központjában, adjunktusként dolgozott a Texasi Egyetemen El Pasóban, majd a Washington Állami Egyetemen docensként és egyetemi tanárként. 2010-ben megkapta a Humboldt Alapítvány Friedrich-Wilhelm Bessel-díját az elméleti biológia terén elért rendkívüli teljesítményéért. 2013 óta a németországi Berlini Műszaki Egyetem oktatója, a bolygók lakhatóságával és asztrobiológiájával foglalkozó professzor, az Asztrobiológiai Kutatócsoport vezetője. Emellett továbbra is a Washington Állami Egyetem adjunktusa, valamint a Földön kívüli élet után kutató SETI társult tagja.

Mint Dr. Dirk Schulze-Makuch részletesebben kifejti ezt az esetleges, tragikus, de egyben ironikus forgatókönyvet, ami mintha egy Ray Bradbury novella lenne (tehát hogy az élet utáni kutatás végzett magával az éppen vizsgált marsi élettel): a Viking leszállóegységeket olyan műszerekkel látták el, amelyek először végeztek életre utaló nyomokkal kapcsolatos kísérletet egy másik bolygón. Míg egyes tesztek az élet jelenléte kapcsán pozitív eredményt mutattak – például a mikrobiális anyagcserével kapcsolatos és a szerves szintézist vizsgáló kísérletek, mások – így a gázcsere-kísérlet – nem.

A két Viking leszállóegységet a szerves vegyületek kimutatására szolgáló műszerrel is felszerelték. A műszer nyomokban klórozott szerves anyagot mutatott ki, amelyet akkoriban a Földről származó szennyeződésként értelmeztek. Ez arra késztette a Viking projekt tudósát, Gerald Soffent, hogy kimondja híres szavait:

“Nincs test, nincs élet.”

Vagyis szerves vegyületek nélkül nem létezhet marsi élet. Soffen tehát arra a következtetésre jutott, mint a legtöbb tudós akkoriban, hogy a Viking-projekt negatív eredményt hozott az élet jelenlétét illetően, vagy a legjobb esetben is erősen vitatható eredménnyel szolgált.

Az azóta eltelt fél évszázad alatt viszont sokat változott ez a kép. Nyolc további leszállóegység és rover kutatta már a Mars felszínét -- és a 2008-as Phoenix leszállóegységnek, valamint a Curiosity és Perseverance roverek későbbi megerősített eredményeinek köszönhetően immár tudjuk, hogy valójában léteznek őshonos szerves vegyületek a Marson – klórozott formában ugyan, de léteznek. Ez a klórozott forma azonban nem az, amire a Viking korszak tudósai számítottak. Azt egyébként most sem tudjuk, hogy ezek a vegyületek biológiai folyamatokból vagy olyan abiotikus kémiai reakciókból származnak, amelyeknek semmi közük az élethez.

A tudósok a Viking küldetések idején azonban korlátozottan ismerték csak a marsi környezetet. Az elképzelésük így az volt, hogy ha vizet adunk a rendkívül száraz marsi környezethez, az ösztönözheti az életet, hogy felfedje magát. Ma már azonban tudjuk, hogy a Földön is a rendkívül száraz helyeken, például az Atacama-sivatagban, az életformák fokozatosan alkalmazkodnak, ahogy az élőhely szárazabbá válik. Ennek az adaptációs-evolúciós útvonalnak a végállomása, amikor a mikrobák a sós kőzetekben élnek, és a légkörből vonnak ki vizet a bennük található higroszkópos sók segítségével. Ez a folyamat ugyanaz, mint ami miatt az asztalon nyitottan kint felejtett só “összeragad” a levegő páratartalma miatt – így ezeknek a mikrobáknak sincs szüksége esőzésre, elég csak a relatíve párásabb légkör.

Hazai kutatók térképezték fel, hol lehet jelenleg folyékony víz a Marson Magyar kutatók a higroszkópos sók számítógépes modellezésével mutatták ki, hogy jelenleg hol (és órára pontosan mikor) fordulhat elő nagy eséllyel víz a vörös bolygón.

A marsi élettel kapcsolatos spekulációk szerint pedig lehetséges, hogy a Marson élő mikrobák így alkalmazkodtak tehát a planéta zord körülményeihez és így közvetlenül a légkörből vonják ki a vizet sejtjeikben lévő hidrogén-peroxid segítségével. Ez az alkalmazkodás lehetővé tenné számukra, hogy túléljenek a száraz környezetben, és megakadályozza a jégkristályok képződését is. A viking kísérletek többsége során azonban vizet öntöttek a talajmintákra, ami megmagyarázhatja a rejtélyes, ellentmondásos eredményeket: lehetséges, hogy a kísérletekhez gyűjtött feltételezett marsi mikrobák nem tudták kezelni a felesleges vizet, és elpusztultak.

Ezzel magyarázható az is, hogy élet jelenléte utáni nyomok kapcsán végzett kísérletek közül épp azok hoztak szignifikánsan pozitív eredményt, amit víz hozzáadása nélkül végeztek.

Mai szemmel vizsgálva mindezt kérdés lehet, hogy a Vikingek által vizsgált marsi talaj valóban tartalmazott-e higroszkópos sókat, és elég magas-e ezeken a helyeken a relatív páratartalom. A vikingek a Mars egyenlítői régiójában értek földet, ahol a talaj sótartalma meglehetősen alacsony. De sok hidrogén-peroxid és perklorát található a talajban, és tehát mindkét vegyület nagyon higroszkópos. A Viking emellett ködöt is megfigyelt a Marson, ami 100%-os páratartalmat jelent. Elvileg a relatív páratartalom elég magas lett volna a reggeli és esti órákban ahhoz, hogy a mikrobák felszívják a nedvességet.

(Kép: Pixabay/CharlVera)